A Könyves Szövetség olyan kis kiadók egyesülése, amelyek értékes kortárs irodalmat és társadalomtudományi műveket jelentetnek meg. E kiadók által kiadott művek legtöbbje állami - alapítványi támogatásra szorul, mert a kicsiny példányszámok miatt megjelentetésük ráfizetéses. A Szövetség célja, hogy az elsősorban új művekkel: szépirodalmi, társadalomtudományi, művészeti szempontból is innovatív könyvekkel foglalkozó kis könyvkiadók létfeltételeit javítani igyekezzünk, az általuk megjelentetett szellemi újdonságokat pedig a közönség elé jutásában segítsük. Enélkül ugyanis mindaz a munka, amit az alkotó, a szerkesztő, a kiadó elvégzett, mindaz a támogatás, amit a költségvetés vagy egyéb szponzorok biztosítanak - nem éri el célját, nem kaphatja meg a tudomásulvételhez és kritikai befogadáshoz szükséges nyilvánosságot. Többek között erre a feladatra szerveződött meg a szövetség. Úgy gondoljuk, hogy az innovatív szellemi műhelyek virágzása minden ország kulturális életének garanciája.
A Könyves Szövetség honlapja »
A Könyves Szövetség tagjai:
Aquincum Kiadó
Bábel Kiadó »
Fekete Sas Könyvkiadó »
Felsőmagyarország Könyvkiadó
FISZ Kiadó
Hét Krajcár Könyvkiadó
Ister Kiadó
Kairosz Könyvkiadó
Kortárs Könyvkiadó »
Kráter Műhely Egyesület »
Littera Nova
Lucidus Kiadó
Magyar Napló Kiadó »
Magyar Szemle Kiadó
Múlt és Jövő Kiadó »
Mundus Kiadó »
Nap Kiadó »
Napkút Kiadó »
Orpheusz Kiadó
PéterPál Kiadó »
Pro Pannónia Kiadó
Ráció Kiadó »
Századvég Kiadó »
Széphalom Könyvműhely - Írók Alapítványa »
Új Mandátum Lap- és Könyvkiadó »
|