A szerző tollából 2003-ban megjelent Fekete István tanulmánykötet középpontjában az első pályaszakasz áll, de a később kiadott regények, a Kele, a Tüskevár, a Téli berek keletkezéstörténete és értelmezése is olvasható benne. Jelen kötet az életmű második felének körültekintő bemutatására vállalkozik, bizonyítva, hogy az életműnek az önéletrajziság (család, a barátok és a saját életének módszeres tematizálása) az egyik meghatározó jellemzője, míg a másik fontos ismérve a szabadságvágy kifejeződése Fekete István regényeiben.
Tanulmányaiban a szerző szertefoszlatja az üldözöttség mítoszát, amely legalább annyit ártott az író irodalomtörténeti megítélésének, mint a szintén akarata ellenére életművére ragasztott "ifjúsági irodalom" címke. Ez beskatulyázta, amaz pedig tovább növelte a szakmai idegenkedést tőle. Jelen tanulmánykötet a valódi kutatások megalapozásának tekinthető, mely nélkül elképzelhetetlen, hogy Fekete István végre elfoglalja méltó helyét a magyar irodalom történetében.
___________________
Fekete István azok közé az írók közé tartozik ellentétben néhány divatos és rendre hivatkozott kortárssal , akiket még tényleg sokan olvasnak, noha az irodalmi kánonból egyszerűen kihagyták. Néhányan mint a jelen kötet szerzője is ezt a hazai irodalomtörténeti szemlélet korlátoltságával magyarázzák, és annak tulajdonítják, hogy Fekete Istvánt az irodalomtudomány csak ifjúsági íróként kezeli. Mások az író alakját kultikus magasságokba emelő rajongók e mögött a régi beidegződések szerint működő kultúrpolitika ármányát sejtik. Sánta Gábor arra határozta el magát, hogy véget vet ennek a felemás helyzetnek, és végre valóban a tényekre figyelve, tudományos elfogulatlansággal feltérképezi a Fekete István-i életmű egészét. Két éve megjelent tanulmánykötetét követő jelen könyve az eddig nem tárgyalt műveket veszi szemügyre az életrajz függvényében. Előszavában siet leszögezni, hogy bár a katolikus írónak bélyegzett Fekete Istvánra valóban sanda szemmel tekintett a háború utáni kultúrpolitika, a XX. kongresszus szellemében fogant enyhülést követően, majd ötvenhat után egyre jobban elismerték, aminek jelképes gesztusaként 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Hangsúlyozza, hogy Fekete Istvánt be kell emelni a hazai irodalmi kánonba, s könyve ennek első lépése. Éppen ezért a szerző a hagyományos irodalomtörténet-írás szempontjait követve elsősorban a tárgyalt művek (Gyeplő nélkül, Végtelen út, Lutra, Bogáncs, Hu, Kittenberger Kálmán élete, a Cönde és a Csend, illetve a Ballagó idő) keletkezéstörténetére koncentrál, különös tekintettel a családi gyökerekre és az életrajzi tényekre, és megkísérli felvázolni az írói fejlődésrajz főbb vonalait. Mindeközben az egyes alkotások elemzésétől sem tekint el, mintegy megnyitva a majdan meginduló értelmezések diskurzusát. Az író fekete-fehér fotóival illusztrált kötet a töredékes és vázlatban maradt művek számbavételével zárul. |
