Vidám történeteket akartam írni. Olyanokat, amiket láttam, vagy látni véltem. Olyanokat, amiket megéltem, vagy megélni szerettem volna.
Az esemény megtörténtekor nem mindig mulattam a szituációkon. Gyakran előfordult, hogy csak másnap, vagy harmadnap tudtam rajtuk mosolyogni.
Igaz, leírtam olyat is, aminek mostani kikacagásához tizennégy év gyógyító hatása kellett.
*
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, nincs más szándékom e könyvvel, mint küldeni egy csipet mosolyt, rossz napokra.
Moravetz Levente
Moravetz Levente 1980-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta a Pécsi Nemzeti Színház, a budapesti Radnóti Színpad színészeként, számos színház rendezőjeként, az utóbbi időben TV sorozatok forgatókönyv-írójaként, végezetül számos színpadi mű szerzőjeként vált ismert és elismert művésszé. A TV és Rádió-sorozatok forgatókönyvírójáról azonban kevesen tudják, hogy (álnéven) már könyve is megjelent, most pedig elbeszéléseivel, novelláival áll Olvasói ítélőszéke elé. Történeteinek életszerűsége, időnként tabukat is döntögető témaválasztása, vérbő humora, könnyed, olvasmányos stílusa a kedvező fogadtatást sejtetik. Mint ahogyan a vidám történetek között megbúvó mélyebb gondolatiságú írásai is: születésről és halálról, istenről és vallásról, hitről és mindennapjaink "forradalmairól", emberi butaságainkról és társadalmi visszásságainkról. Egy sokoldalú színész, sokszólamú, irodalmi igénnyel megírt könyvét veheti a kezébe az Olvasó, akinek kellemes meglepetésben lehet része.
____________________
Moravetz Levente igen sokoldalú művész, aki amikor nem színpadon áll vagy rendez, akkor tollat ragad és forgatókönyvet, színpadi művet ír vagy éppen, mint most is, megélt vagy kigondolt történeteit tárja az olvasók elé. A kötet főként önéletrajzi indíttatású elbeszélései felvállaltan szórakoztatási céllal jelentek meg (nincs más szándékom ezzel a könyvvel, mint küldeni egy csipet mosolyt, rossz napokra), de az olvasmányos és felvidító stílussal papírra vetett sorok természetesen nem nélkülözik a mélyebb mondandót, a megállásra és eltöprengésre késztető tartalmat. A dramaturgiailag jó felépítésű novellák amellett, hogy nagyszerűen kirajzolják a szerző humánus, állatszerető és lényeglátó habitusát, életszerű kifejezésmódjukkal, hiteles hangnemükkel egy mindannyiunk számára valóságosnak, ismerősnek tetsző világot tükröznek. A kötetet hasonlatosan napjaink filmjeihez olyan jelenetek, azaz megfogalmazott gondolatok zárják, amelyek ugyan nem képezik szerves részeit a történeteknek, de így, kimaradva is megcsillantják azt az igényességet, amely Moravetz hosszabb lélegzetű munkáinak is sajátja.
|