Könyvek megjelenés éve szerint


Zentai_Tnde_-_Szigetvidk

Zentai Tünde
Szigetvidék

A Dél-Dunántúl festett templomai 9.

Megjelenés éve: 2013
ISBN 9789639893795
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött, fóliázott védőborítóval
Fogyasztói ár: 3 400 Ft

A hiánypótló monográfia a Szigetvár körül elterülő, 35 településből álló magyarországi kistáj tizennégy hímes templomát mutatja be: kilenc létező és öt megsemmisült festett templom alkotja a könyv gerincét. A könyv fontosabb fejezetei: A táj és népe (természeti, néprajzi, társadalmi, egyházi viszonyok, egyházkerületi változások), a Hímes templomok (stíluskorszakok, helyi sajátosságok), A templomfestő asztalosok (Nagyváti János és Ferenc), A szigetvidéki templomok jelentősége. Egyenként, részletesen bemutatásra kerül Botykapeterd, Katádfa, Merenye, Nagypeterd, Patapoklosi, Somogyhatvan, Tótszentgyörgy, Nemeske, rövidebb terjedelemben Bürüs, Istvándi, Kálmáncsa, Nagyváty, Rózsafa és Vásárosbéc temploma. Az egyházi és világi levéltári kutatásokon és terepmunkán nyugvó monográfia kultur-, egyház- és néprajzi szempontból egyaránt az első igényes szintézis.


Megrendelés
 

Irodalmi_legendk_8

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 8.

Megjelenés éve: 2013
ISBN 9789639893771
Terjedelem: 172 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft

Albert Zsuzsa újabb legenda-kötete ismét számos érdekességet nyújt Olvasóinak. Szinte észrevétlenül irodalomtörténeti jelentőségű beszélgetések részeseivé válunk, és megismerkedhetünk az élet, az irodalom, a művészet kapcsolatainak rejtett összefüggéseivel is. E fontos tanúságtételekből a közelmúltban eltávozott, vagy még köztünk élő jelentős alkotók életéről, pályájáról, személyiségéről szóló – többnyire – szubjektív vallomások idézik fel Szász Imre, Tóth Bálint, Tüskés Tibor, Gerzson Pál, Lieber Éva és Somos Miklós, Kalász Márton, Lázár Ervin, Parancs János és Ágh István – néhányuk esetében már-már a feledés homályába vesző – alakját. A portrék nem csupán a személyes kapcsolatok hiteles melegét őrzik meg, hanem a kor, a kortársak, az irodalmi és kulturális közállapotok jellemzőit is felidézik számunkra.


Megrendelés
 

Czigny_Gyrgy-Zsoltr2

Czigány György
Zsoltár
Vers és versháttér


Megjelenés éve: 2012
ISBN 9789639893740
Terjedelem: 120 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 900 Ft

Az elmúlt évek szerzőt ért terhei és örömei érlelték a könyvet. Főbb motívumai: a személyes veszteségek – 2008-ban felesége, 2011-ben író-rendező fia, Czigány Zoltán elvesztése –, valamint a világ nyugtalanító jelenségei. A szívhez szóló sorok az előbbiek emlékébe kapaszkodnak, az aggódóak az utóbbiról szólnak. A kötet a magyarázat és a végső kapaszkodók keresésének ­– a hitnek, az Isten-lét egyetemessége megélésének és a teljes szeretetnek – a dokumentuma. Vallásos jellegű magyarázatkeresés ez – versben és prózában – az élet legbonyolultabb kérdéseire valamiféle általános egyetemesség nézőpontjából. Ebben a költő további segítőtársai: a művészet, a zene, erkölcsi értékeink, örömre való képességünk és egy remélt új világrend, a könyörületesség globalizációja és a szeretet civilizációja. Megjelennek azok is, akik ehhez a világlátáshoz élete során elvezették a költőt: Rónay Györgytől kezdve Ferencsik Jánoson, Solti Györgyön, Weöres Sándoron, Ottlik Gézán, Borsos Miklóson, Barcsay Jenőn át egészen Szabolcsi Bencéig, Amerigo Totig, Kodályig, Pilinszkyig és Petrovics Emilig.
A kötet finoman meghangolt ívéhez a prózák valóban hátteret adnak. A könyv a költő öregkori lírájának fontos dokumentuma.


Megrendelés
 

Mesk_Norbert-A_szpsg_eredete2

Meskó Norbert
A szépség eredete

Szexuális vonzerő és párválasztás


Megjelenés éve: 2012
ISBN 9789639893672
Terjedelem: 304 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 490 Ft

A testi vonzerő jellegzetességeit – a hajviselettől az arcvonásokon át a testalakig – óriási érdeklődés kíséri. A hazai és nemzetközi tudományos életben – e téma kutatójaként – egyaránt jól ismert szerző könyve jól teljesíti kettős feladatát: a tudományosságnak és a közérthetőségnek történő megfelelést. A gazdag tematika az alábbi fejezetekben bontakozik ki: A szépség eredete; A filozófiai és pszichológiai gyökerek; Darwin és a szexuális vonzerő; A szépség a részletekben rejlik; Az átfogó szépségelméletek; Az arc a gén tükre; Vénusz születése; Adonisz teste; Titokzatos fürtök; A szépség kémiája; A szépségideál elmélete.


Megrendelés
 

Bartusz-Dobosi_Lszl-Egy_let_trkpe-bort

Bartusz-Dobosi László
Egy élet térképe
Tüskés Tibor pályaképe


Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2012
ISBN 9789639893726
Terjedelem: 360 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft

A monográfia nem tudományos szakkönyv, inkább valamiféle „fejlődésregény”, portré-regény, lélekelemzés, amelyben elsősorban Tüskés Tibor, a morális értékeket képviselő ember dominál és csak másodsorban a tanár, a szerkesztő, a kritikus, a könyvtáros, az irodalomtörténész. A szerző lemondott a hatalmas életmű (71 önálló kötet, több ezer tanulmány, esszé, cikk, kritika) részletes kritikai elemzéséről, mindenekelőtt az író világképének, erkölcsi magatartásának alakulását, változását, fejlődését, a különféle irodalmi műfajok és művészeti ágak összekapcsolásában betöltött szerepét kutatja. Úttörő jellegű, alapos munka, kiindulópont lehet a későbbi tudományos feldolgozások számára.


Megrendelés
 

Br_Ferenc-A_nemzethall_rnya-bort

Bíró Ferenc
A nemzethalál árnya
a 18. századvég és a 19. századelő magyar irodalmában


Sorozat: Thienemann-előadások

Megjelenés éve: 2012
ISBN 9789639893702
Terjedelem: 312 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft

A szerző egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar felvilágosodás irodalmának elismert kutatója. Új könyve hét fejezetben tárgyalja a „herderi jóslatként” ismert problémát. Az értelmezés a nemzetfogalom átalakulásának, az értelmiség meghatározó társadalmi és szellemi tényezővé válásának folyamatába helyeződik. Ennek keretében a monográfia alaposan elemzi Csokonai Vitéz Mihály, Ányos Pál, Batsányi János, Berzsenyi Dániel, Révai Miklós, Berzeviczy Gergely, Kazinczy Ferenc és Katona József kérdésre adott válaszait.


Megrendelés
 

Faludi_Ilona-jrakezds_bort

Faludi Ilona
Újrakezdés
Egy cirkuszhercegnő élete


Megjelenés éve: 2012
ISBN 9789639893696
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 790 Ft

A könyv szerzője a „halálforgás” egykori világhírű csillaga, akinek élete összefonódott a cirkusz világával. Az egykori pest kislánynak a szegénységből, a szürkeségből való kitörés lehetőségét jelentette a művészvilágba történő bejutás. Becsvágya, kitartása, szorgalma alapján, nehéz munkával ez sikerült neki. Aztán meghódította a világot, többek között Iránt, Németországot, Angliát és Japánt. Közben csaknem életével fizetett az egykori világszám bemutatása közben bekövetkezett balesetéért. Ekkor mindenki lemondott róla, ám ő mégis újrakezdte. Ennek olvasmányos, tanulságos története ez a gazdagon illusztrált, igényes kivitelű könyv.

Megrendelés
 

Jnosi_Olga-Hullmverte_emlkezet_bort-net

Jánosi Olga
Hullámverte emlékezet

Megjelenés éve: 2012
ISBN 978 963 9893 68 9
Terjedelem: 268 oldal, Márk László 9 grafikájával és 48 fekete-fehér fotóval
Méret, kötésmód: A/5, ragasztókötött kartonborító, két színnyomású fóliázott védőborítóval
Fogyasztói ár: 2 500 Ft

Az orosz, nemesi családból származó szerző kalandos életének története a könyv. A család menekülése Oroszországból, a Dubrovnik várában töltött gyermek- és ifjúkor, az első színpadi sikerek a dubrovniki színházban, az ötvenes évek Magyarországa, a Színművészeti Főiskola, a szülőhaza, Taskent, az ottani színház világa, majd ismét Magyarország: a Szolnoki Szigligeti, majd a Pécsi Nemzeti Színház színpadán töltött évek, később Budapest: a TV Ifjúsági osztálya, a magyar kulturális élet sztár-tolmácsa. Igényesen megírt visszaemlékezés, tanulságos társadalmi és korrajz, az orosz emigráció viszontagságos sorsának, a színházak, a hazai és külföldi kulturális élet neves szereplőinek (Mensárostól Uporig, Ljubimovtól Tabakovig) bemutatása.


Megrendelés
 

Gllos_Orsolya-Szlovniai_vltozatok-net

Gállos Orsolya
Szlovéniai változatok
Esszék, tanulmányok, interjúk


Megjelenés éve: 2012
ISBN 978 963 9893 65 8
Terjedelem: 280 oldal
Méret, kötésmód: A/5, ragasztókötött, négy színnyomású, fóliázott karton
Fogyasztói ár: 2 690 Ft

A szlovén, a horvát és a szerb irodalom ismert fordítójának tanulmányai, esszéi, személyes vallomásai több évtizedes nemzetközi kapcsolatépítő munkájáról. A mű középpontjában történelmi írások (A szlovén Katyn, A „horvát tavasz” és az új Európa), íróportrék (Edvar Kocbek, Lojze Kovačič, Drago Jančar, Miroslav Krleža, Vlado Gotovac), irodalmi párhuzamok (Mátyás király a szlovén és a magyar népmesékben, A Czilleiek csillagai a két népnél, Két törekvés a nemzeti eposz megalkotására) és a szlovéniai rendszerváltás történéseinek bemutatása (A szlovén rendszerváltó folyóirat, Írótalálkozások az Alpok két oldalán) állnak.


Megrendelés
 

Dusan_Sarotar-Bilird_a_Dobray_Szllban2

Dušan Šarotar
Biliárd a Dobray Szállóban

 
Megjelenés éve: 2012
ISBN 978 963 9893 64 1
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft

Az ismert szlovén költő, író regényében szülővárosa, Muraszombat nehéz időszakát, a 2. világháború utolsó évét, hónapjait, napjait idézi fel. Egyidejűleg vannak jelen: a kivonuló német és magyar csapatok, a Vörös Hadsereg érkező egységei, továbbá Tito partizánjai. Ebben a történelmi helyzetben különös sorstragédia a regényben megidézett négyszáz zsidó kálváriája, köztük a szerző nagyapjáé is. Sajátos, nyomasztó légkörű történelmi dokumentumregény az egykor virágzó polgárvárosról, a határszéli Muraszombat szlovén, magyar és zsidó lakóiról.


Megrendelés
 

Czilczer_Olga-Mehetnk_kedves-net

Czilczer Olga
Mehetünk, kedves


Megjelenés éve: 2012
ISBN 978 963 9893 66 5
Terjedelem: 256 oldal
Méret, kötésmód: A/5, ragasztókötött, négy színnyomású, fóliázott karton
Fogyasztói ár: 2 200 Ft

Az ismert költő második regénye fontos létkérdésekről szól: van-e kitörés a lét szűkös kereteiből? Vágyaink helyettesíthetik-e a valóságot? Ha igen, akkor meddig és hogyan? Hol a határ? A főszereplők, Ida és Lajos, a nő és a férfi erőgyűjtése folyik egymásból ahhoz, hogy a létezés szorító dimenzióit legalább az illúziók világában megszüntethessék. A valóság, a félálom, a gondolat, a képzelet egymásba átszűrődő jelenségein, hátterében fölsejlik, kirajzolódik a Kádár rendszer utolsó két évtizedének illúziókat keltő világa.


Megrendelés
 

Srosi_Istvn_-_Veszedelmes_sms_viszonyok

Sárosi István
Veszedelmes – sms – viszonyok

Megjelenés éve: 2012.

ISBN 978 963
9893 63 4
Terjedelem: 256 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2500 Ft

Az ismert drámaíró második, napjainkban játszódó regénye, melynek középpontjában egy szokatlan, magas hőfokú, izgalmas, titkokat magában rejtő szerelmi történet, valamint egy ettől elválaszthatatlan, vele párhuzamosan és vele összefonódva kibontakozó színházigazgatói pályázat körüli izgalmas, krimibe illő történések állnak. A társadalmi jelenségekre érzékeny, szókimondásáról ismert író új könyvének további érdekes sajátossága regénytechnikai megoldása, az, hogy lényegében sms-ekre épül…

Megrendelés
 

Videcz_Ferenc-Gondolatolvas-bort2

Videcz Ferenc
Gondolatolvasó

Megjelenés éve: 2012
ISBN 978 963 9893 62 7
Terjedelem: 128 oldal
Méret, kötésmód: A/5, négy színnyomású, fóliázott keménytábla
Fogyasztói ár: 1800 Ft

A két éve elhunyt költő, prózaíró hagyatékban maradt verseiben az antik műveltségű, tökéletes formatechnikával rendelkező, különböző lírai műfajokban egyaránt otthonosan mozgó, sokszólamú költő szól ismét Olvasóihoz. Az az alkotó, akinek komoly, művelt, iskolázott hangját időnként a pajzán vagy az erotikus versek, netán az elődök előtti utolsó tisztelgés, főhajtás szólama váltja fel. Bárhogyan szóljon is azonban, mindig ott érezzük az élet szeretetét és az elmúlás elkerülhetetlenségének tudatát.

Megrendelés
 

Dnes_Gizella_-_Harminc_ezst

Dénes Gizella
Harminc ezüst

Megjelenés éve: 2012.
ISBN 978 963 9893 60 3
Terjedelem: 336 oldal
Méret, kötésmód: A/5, fóliázott kartonkötés, ragasztott
Fogyasztói ár: 2500 Ft

Dénes Gizella (1897, Ócsárd – 1975, Pécs) a két világháború közötti időszak olvasott, népszerű írója, a Napkelet munkatársa, a Janus Pannonius Társaság tagja, Zichy Nándor-díjas. Harmincnál több regénye, számos novellája, karcolata, tudósítása látott napvilágot. Műveinek többsége 1945 előtt jelent meg, miután vallásos neveltetése és világlátása, egyházi kötődései miatt ezt követően érvényesülési, publikálási lehetőségei beszűkültek. Az 1930-1940-es évek fordulóján született – eredetileg háromkötetes – műnek viszontagságos sorsa volt. A történelmi „széljárás”, a társadalmi, a politikai változások nem kedveztek számára. Hiába reménykedett a szerző abban, hogy az Új Időket kiadó Singer és Wolfner 1940-ben kötött szerződésének megfelelően a regény megjelenhet.

A zsidó származású főhős, a kis Züszke, a későbbi Langel Benjamin – valójában Jánosi Engel Adolf – életét, zsibárusból nagyvállalkozóvá, a magyar ipar felemelkedéséért dolgozó nagytőkéssé válásának történetét feldolgozó, humánus, erkölcsös magatartását bemutató mű az 1940-1950-es évek Magyarországán nem juthatott nyomdafestékhez. A körülmények szerencsétlen összjátékának eredményeként a későbbiekben sem. A regény megjelenését sem szerzője, sem a szöveg tömörítését, lerövidítését elvégző Jánosi Engel Rózsi már nem érhette meg. A későbbi idők Olvasói azonban igen. A jelen kiadással a regény több mint hét évtizedes, viszontagságos sorsa véget ért...

Megrendelés
 


Halmai_Tams-Szilencium

Halmai Tamás
Szilencium

Megjelenés éve: 2012.
ISBN 978 963 9893 61 0
Terjedelem: 120 oldal
Méret, kötésmód: A/5, cérnafűzött, keménytábla
Fogyasztói ár: 1500 Ft

A kritikus, esszéista, költő 2009-2011 között írt verseinek válogatott gyűjteménye. Az első rész a távol-keleti kultúra és a zsidó-keresztény eszmélkedés eredőit kutatja, a második egy verses hangjáték (Emma és Emil), amelyben maradandónak vélt értékek és a köznapi valóság fájó konfliktusa áll a középpontban, a harmadik rész a legfrissebb verseket tartalmazza, a korábbi kötet (Kalligráfia) folytatásaként egy szépség- és szeretetelvű költői univerzum továbbépítését.

Megrendelés
 


bosko

Boško Krstić
Az azúr őrzőinek legendája. A Zsolnay kék vázák története

Megjelenés éve: 2012.
ISBN: 978 963 9893 58 0
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: A/5, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2300 Ft

1906-ban a pécsi Zsolnay gyárban csodálatos szépségű kék vázák készültek, melyek közül kettő a szerbiai Palicsra, hat Bécsbe, a Wien folyó partjára került, néhány Pécsett maradt. A sorsuk, történetük legalább annyira rejtélyes, mint maguk a vázák, szimbolikájuk, a rajtuk található gorgók, vízi szörnyek, amelyek írókra, képzőművészekre is hatással voltak. A Szabadkán élő író – a 2010-es Pécsi Íróprogram résztvevője – riportregényében a megmaradt és elpusztult vázák nyomába eredt. És közben bemutatja a valaha közös kulturális táj szétesését is.

Megrendelés
 


drvaszg

Zentai Tünde
Drávaszög és Szlavónia A Dél-Dunántúl festett templomai 8.

Megjelenés éve: 2012.
ISBN 978 963 9893 59 7
Terjedelem: 216 oldal
Méret, kötésmód: B/5, cérnafűzött, fóliázott védőborítóval

Fogyasztói ár: 3950 Ft

A sorozat újabb kötetében a kiváló néprajztudós bemutatja a tájat és népét, a hímes templomokat, majd önállóan a Drávaszögből Peterd, Garé, Terehegy, Túrony, Szava, Harkány, Csarnóta, Matty, Old, Szlavóniából Haraszti, Rétfalu és Kórógy templomát. Elemzi az ornamentikát, a stílust, önálló fejezetet szentel az ismert és ismeretlen templomfestő asztalosoknak, a templomok építészeti, néprajzi, vallás- és művészettörténeti jelentőségének, elhelyezi őket a hazai festett templomok között. E kötet fotóit is Deim Péter készítette.

Megrendelés
 

irodalmi_legendak_7_webborito

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 7.

Megjelenés éve: 2012.
ISBN: 978 963 9893 57 3
Terjedelem: 240 oldal
Méret, kötésmód: A/5, cérnafűzött, két színnyomású, fóliázott keménytábla
Fogyasztói ár: 1950 Ft

Az 1999-től indult népszerű sorozat 7. kötete, benne (a közlés sorrendjében) a múlt század 2. fele olyan jeles alkotói, mint Takáts Gyula, Kálnoky László, Jékely Zoltán és Áprily Lajos, Borzsák István, Csorba Győző, Hubay Miklós, Jánosy István, Hárs Ernő, Nemes Nagy Ágnes, Rába György és Lator László életével, munkásságával kapcsolatos érdekességek, történetek, legendák olvashatók.

Megrendelés
 

szkely_sndor_bort_msolataSzékely Sándor
Ha mozdul a kő
Bányásztörténetek

Megjelenés éve: 2012
ISBN: 978 963 9893 56 6
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: A/5, fóliázott kartonkötés, ragasztott
Fogyasztói ár: 2000Ft

A mecseki kőszénbányászat közel két évszázados története – úgy tűnik – véget ért. A könyv szerzője véletlenül lett bányász, ám aztán egy életre összekötődött sorsa e veszélyes, ám szép hivatással. Hetven évvel ezelőtt szállt le először a mélybe, negyven éve volt utoljára a föld alatt. Gazdag tapasztalatokról, emberi kapcsolatokról, soha nem feledett élményekről, veszélyes feladatokról, különös történetekről szólnak a tanulságos, élményszerű könyv három fejezetre (Szép láthatár...; Szerencse fel, szerencse le; A vég kezdete) osztott írásai.
Megrendelés
 

Hoppa Enikőhoppa_enik_bort
"Mük csángóul beszélünk"
A moldvai magyar nyelvjár
ás

Megjelenés éve: 2012.
ISBN: 978 963 9893 54 2
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5,
keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1990 Ft


A moldvai csángó nyelvjárás bemutatása abban az állapotban, ahogyan most, a 21. század elején beszélik. Alapja a helyszíni terepmunka során gyűjtött, felvett nyelvi anyag. 2000 óta a szerző nyolc moldvai faluban (Klézse, Külsőrekecsin, Somoska, Pusztina, Bogdánfalva, Lészped, Gerlény, Lujzikalagor) járt, együtt élt a csángó lakossággal, részt vett mindennapjaikban, a felvett anyag lejegyzése után a falvak nyelvjárásáról részletes nyelvi elemzést készített, amelyet a gyűjtésből származó példák, szövegek illusztrálnak. Hiánypótló mű, a téma első olyan könyv terjedelmű feldolgozása, amely a csángók jelenlegi helyzetével a nyelvészet szemszögéből foglalkozik. Átfogó jellegű (hangtan, alaktan, mondattan, szókészlet) nyelvjárástani leírás, ezek összehasonlítása, majd összegző leírása.
Megrendelés
 

Szirtes_Gbor-tnegyed_bort_msolataSzirtes Gábor
Ötnegyed

Tanulmányok, esszék

Megjelenés éve: 2012
ISBN: 978 963 9893 55 9
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2390 Ft

Az irodalmár, szerkesztő, kritikus újabb könyve a múlt század 2. fele és a jelen jeles íróival foglalkozó tanulmányok, esszék gyűjteménye. A Közelítések című fejezetben eltávozottak és élők – önálló írásokban – egyaránt megidézésre kerülnek, így többek között Lovász Pál, Weöres Sándor, Endre Károly, Rajnai László, Dénes Gizella, Pákolitz István, Takáts Gyula, Tüskés Tibor, Czigány György, Bertók László, Halmai Tamás. A Távolodások című fejezetben Bezerédy Győző, Doby János, Pék Pál, Fülei-Szántó Endre, Takáts Gyula és Tüskés Tibor búcsúztatói olvashatók. A közölt írások egy része megjelent irodalmi folyóiratokban (Kortárs, Magyar Napló, Pannon Tükör, Életünk stb.), más része első közlés, csakúgy, mint a fotók nagy része is először kerül publikálásra.
Megrendelés
 


Pálffy Gyula Xerxes szemefénye, Eszter

Pálffy Gyula
Xerxes szemefénye, Eszter


Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893535
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: A/5 keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár:  1900 Ft

A szerző három regénye (Rozehán Neti – 2003; Proletár dekameron – 2005; Kopogtat a világvége – 2009) után az ótestamentumi Eszter könyvét eleveníti fel új regényében, amely a két és félezer évvel ezelőtti hatalmas Perzsa Birodalomban játszódik. A zsidó nép ekkor a babilóniai rabságban szenved. Nabukodonozor, Babilónia királya romba dönti a jeruzsálemi templomot, és Izrael népét rabszolgaságba űzi. A Perzsa Birodalom királyai – Darius és fia, Xerxes – a zsidó rabszolgákkal együtt (akik között ott van Eszter és nevelőapja is) bekebelezik Babilóniát. A szorgalmas zsidó nép adófizető állampolgárrá válik, hősiesen harcol a perzsák és a médek oldalán. Ennek ellenére a birodalomban lángra kap a zsidóság elleni gyűlölködés. A közben Xerxes második feleségévé vált Eszter és nevelőapja, Márdokeus menti meg a zsidó népet a végveszélytől.
Sokan ezt a bibliai történetet a világirodalom első bensőséges szerelmi regényének tartják. A történetnek ma is aktualitása van, a regény fontos tanulságokat hordoz.

Megrendelés
 

krass_zld-net

Krassó Sándor
Kötéltánc

Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893511
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: A/5 keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2200 Ft

A szerző ifjú kamaszként meg- és átélője volt a második világháborús éveknek, a pécsi zsidóságot ért jogsértéseknek, meghurcoltatásuknak, majd deportálásuknak. Írásait személyesen megélt tapasztalatai hitelesítik. Könyve első fejezetében személyes történetei, második részében a pécsi és a hazai zsidóság történetének tényeken, adatokon, statisztikai mutatókon nyugvó, elemző dolgozatai, harmadik fejezetében pedig számos – többnyire tragikus véget ért – zsidó kortársának emléket állító írásai olvashatóak. A könyv számos, kevésbé ismert vagy ismeretlen információt tartalmaz Pécs 2. világháborús történelmével kapcsolatban.

Megrendelés
 

Szabó Kázmér Élatek kiállítása

Szabó Kázmér
Életek kiállítása

Emberi színjáték több részben
Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893481
Terjedelem: 288 oldal
Méret, kötésmód: A/5 keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2500 Ft

A jó, az értelmes élet elérésének lehetőségeit keresi/kutatja a Megszépülés (2004) című könyve után második önálló kötetében a szerző, aki az elmúlt másfél évtizedben sebész orvosként bejárta a világ legveszélyesebb válsággócait, fegyveres konfliktusokkal teli térségeit Szudántól Afganisztánig, Vietnámtól a Karibi szigetekig, Kambodzsától Pakisztánig, Kenyától a cunami sújtotta Szumátráig. Új könyve azonban közvetlenül nem ezekről az élményekről szól, bár tapasztalatai nyilván elősegítették filozofikus gondolkodásának elmélyülését. Hőse, Johannusz különböző történelmi korokban, különböző alakokban hétszer születik újjá, és tesz kísérletet a válaszadásra, ám rá kell döbbennie, hogy a könyv elején, az Életbe történő belépése előtt választott világnézetével egyszer sem sikerült elérnie a célját. És ekkor, a könyv végén „találkozhat” a legjelentősebb gondolkodókkal, Platónnal, Szókratésszel, Buddhával és másokkal, hogy megismerhesse végre a megoldást, a titkot, amiről eldöntheti az Olvasó, hogy sikerült-e számára.


Megrendelés
 

Göncz László Kálvária

Göncz László
Kálvária

Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893498
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: A/5 keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2300 Ft

70 éve nem született a Délvidéken a 2. világháború történéseit feldolgozó irodalmi alkotás. Az itt élő magyarság megpróbáltatásaitól, szenvedéseiről szólni hosszú ideig nem lehetett. Most végre megszületett a szlovéniai, a muravidéki magyar és nem magyar mártírok regénye, amely nem csak a hatalomváltások okozta megpróbáltatások, a történelmi események tényszerű és élményszerű ábrázolásával, hanem egy magyar fiú és egy zsidó leány szép, felemelő, ám tragikus szerelme történetével mutatja be azokat a nehéz éveket, amikor az emberség, a jóság, a szeretet diadalához mártírokra volt szükség. Jelentős történeti monográfiák és az Olvadó jégcsapok (2003) című regénye után a szerző újabb regénye méltán számíthat az Olvasók érdeklődésére mind Szlovéniában, mind Magyarországon.

Elfogyott, nem rendelhető!



Megrendelés
 

G. Tóth  Károly: Megbocsátás

G. Tóth Károly
Megbocsátás

Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893504
Terjedelem: 188 oldal
Méret, kötésmód: A/5 kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1950 Ft

A soha nem feledhető gyermekkor világát, a bölcs falusi öregeket, a szülőket és a nagyszülőket, egy nyugodt, derűs kort idéznek az első fejezet kisprózái, amelyeket követnek a K. B. titokzatos alakjával (a szerző alteregójával) kapcsolatos történetek, majd az Egy őrült feljegyzéseiből fejezetben az alig hihető – szinte észrevétlenül – hihetővé, az irracionális racionálissá válik, csak úgy mint az életben. A szüntelen töprengésre, továbbgondolásra késztető írások között önálló fejezetben találkozhatunk a szerző tömör, szentenciózus történeteivel, bölcseleteivel, a saját kis Füves könyvével. G. Tóth Károly ötödik kötete finom hangulatával, igényes nyelvezetével, érdekes, életszerű történeteivel egyaránt „megszólítja” Olvasóit.

Megrendelés
 

Videcz Ferenc Mária könnye [Kisprózák]  Kiadó: Pro Pannonia Kiadó Megjelenés éve: 2011 ISBN 978 963 9893 46 7 Terjedelem: 312 oldal Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött Fogyasztói ár: 2400 Ft Kedvezményes ár: 2040 Ft  A 2010-ben elhunyt költő, prózaíró hagyatékában maradt kisprózáinak gyűjteménye. A vadász- és természetíróként ismertté vált szerző az utóbbi években verseskötetekkel (Tucatversek, 2005; Gyónás könyve, 2008) is jelentkezett. Művelt, iskolázott, sok műfajú és sokszínű alkotó volt. Erről tanúskodnak élő, eleven kisprózái is, melyekben hol a rejtőzködő, hol a szikrázó humor, hol a fanyar társadalomkritika, hol a meditatív, töprengésre késztető megközelítés tanúi lehetünk. Az iróniára, öniróniára hajló, gyakran gúnyos, szatirikus hang és az írások életteli témái alapján a posztumusz könyv sokak érdeklődésére számíthat.

Videcz Ferenc
Mária könnye
[Kisprózák]

Megjelenés éve: 2011
ISBN 978 963 9893 46 7
Terjedelem: 312 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2400 Ft
Kedvezményes ár: 1920 Ft

A 2010-ben elhunyt költő, prózaíró hagyatékában maradt kisprózáinak gyűjteménye. A vadász- és természetíróként ismertté vált szerző az utóbbi években verseskötetekkel (Tucatversek, 2005; Gyónás könyve, 2008) is jelentkezett. Művelt, iskolázott, sok műfajú és sokszínű alkotó volt. Erről tanúskodnak élő, eleven kisprózái is, melyekben hol a rejtőzködő, hol a szikrázó humor, hol a fanyar társadalomkritika, hol a meditatív, töprengésre késztető megközelítés tanúi lehetünk. Az iróniára, öniróniára hajló, gyakran gúnyos, szatirikus hang és az írások életteli témái alapján a posztumusz könyv sokak érdeklődésére számíthat.

Megrendelés
 

Imre László A magyar szellemtörténet válaszútjai, feltételei és következményei

Imre László
A magyar szellemtörténet válaszútjai, feltételei és következményei
Barta János pályája és a szellemtörténet

Kiadó: Pro Pannonia Kiadó
Megjelenés éve: 2011
ISBN 978 963 9893 47 4
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1700 Ft
Kedvezményes ár: 1360 Ft

A szerző a Debreceni Egyetem professzora, akadémikus. Új könyvében a magyar szellemtörténet létrejöttének feltételeit, alakulását és utóhullámait vizsgálja. Bemutatja a szellemtörténet jellemzőit, válaszútjait, jelentkezését Horváth János, Szekfű Gyula, Lukács György, Thienemann Tivadar, Szerb Antal és Németh László munkásságában, valamint a Minerva kör tevékenységében. A könyv utolsó fejezete Barta János pályaképét, tudósi portréját rajzolja meg.

Megrendelés
 

Zentai Tünde Szenna

Zentai Tünde
Szenna
A Dél-Dunántúl festett templomai 7.

Sorozat: A Dél-Dunántúl festett templomai 7.
Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893450
Terjedelem: 192 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2850 Ft
Kedvezményes ár: 2280 Ft

A reprezentatív kivitelű könyvben föltárul a délnyugat-magyarországi Somogy megye egyetlen, Szennán fönnmaradt, 1785-ben épült virágdíszes templomának múltja, története, népművészeti, építészettörténeti, egyháztörténeti vonatkozása. Megismerjük a sajátos népi kultúrájáról is nevezetes település, az egyházközség, a templom történetét, az épület felújításait, átalakításait, 1948-49-es „rekonstrukcióját”, a festett berendezés valamennyi elemének színes fotóját, részletes műelemzését, a táji, kultúrtörténeti összefüggéseket, a festőasztalosokról föltárt adatokat. A szennai templom a virágos reneszánsz stílus, e „klasszikus” irányzat egyik utolsó képviselője a Kárpát-medencében, amelynek mintáin már barokk stílushatások is érvényesülnek.

A kiváló néprajztudós, az MTA doktora legújabb könyvét – a sorozat korábbi köteteihez hasonlóan – régi egyházi kéziratok szöveghű másolataiból összeállított Archívum, részletes Bibliográfia és angol nyelvű Rezümé zárja.

Megrendelés
 

Fedeles Tamás Eztán Pécs tűnik szemünkbe

Fedeles Tamás
Eztán Pécs tűnik szemünkbe
A város középkori históriája 1009-1526


Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893436
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2240 Ft

A könyv Pécs város középkori történetén kalauzolja végig az Olvasót a püspökség 1009-es alapításától egészen 1526-ig. A munka hiánypótló, hiszen korábban nem jelent meg önálló feldolgozás a témáról. A szerző, a Pécsi Tudományegyetem történész oktatója számos egyház-, város-, és családtörténeti tanulmány és három önálló könyv szerzője. Az olvasmányosan megírt mű a korabeli okleveles és elbeszélő források, valamint a régészeti feltárások eredményeinek felhasználásával mutatja be a középkori település kialakulását, az egyes városrészeket, a korabeli városképet, a város társadalmát, gazdasági és művelődéstörténeti jelentőségét, Pécs és környékének országos és fontosabb helyi jelentőségű személyiségeit és eseményeit.

Megrendelés
 

Deák Anita - Nagy László - Péley Bernadette Lélek-képek

Deák Anita - Nagy László - Péley Bernadette
Lélek-képek
Pszichológiai tanulmányok


Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2011
ISBN 9789639893443
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 400 Ft
Kedvezményes ár: 1920 Ft

A tanulmánykötetben a korszerű pszichológia ismeretek változatos témáival ismerkedhet meg az Olvasó. A korai anya-gyerek kapcsolat mennyiben határozza meg a későbbi személyiségfejlődést? Milyen lélektani buktatói vannak az örökbefogadásnak? Az irodalom előhív-e képeket az olvasóban, és ha igen, akkor mi ezeknek a funkciója? Evolúciós örökségünk-e a machiavellizmus? Milyen agyi struktúrák felelősek az érzelmek felismeréséért, az érzelmek szabályozásáért? Milyen összefüggés van a biztonságos érzelmi kapcsolatok és a tehetség kibontakozása között? Ilyen és hasonló kérdésekre keres választ a szakmai kiválóságainak (egyetemi oktatóknak és kutatóknak) tanulmányait tartalmazó kötet, amely Révész György tiszteletére született.

Megrendelés
 

Zentai Tünde Drávaiványi

Zentai Tünde
Drávaiványi
A Dél-Dunántúl festett templomai 6.


Sorozat: A Dél-Dunántúl festett templomai
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893429
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 950 Ft
Kedvezményes ár: 2 360 Ft

A Dél-Dunántúlon, az Ormánság szélén fekvő falu 1792-ben épült temploma Magyarország egyik legszebb, leggazdagabb, eredeti állapotban megőrzött festett templomi berendezését rejti magában, amely a népi rokokó kiemelkedő, legjelentősebb hazai reprezentánsa. A falu és a templom története, berendezési tárgyainak részletes műelemzése, régi, egyházi kéziratok részleteit, szöveghű másolatát tartalmazó Archívum, irodalomjegyzék, angol nyelvű rezümé - ez a kiváló néprajztudós, az MTA doktora legújabb könyvének rövid tartalma, amely a téma első feldolgozása!

Megrendelés
 

Halmai Tamás Kalligráfia

Halmai Tamás
Kalligráfia
Halmai Tamás versei, Marsai Ágnes képei

Megjelenés éve: 2010
ISBN 978 963 9893 4
Terjedelem: 232 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1600 Ft

Halmai Tamás (1975) a fiatal írónemzedék sokoldalú, sok-műfajú, megalapozott műveltséggel és figyelmet érdemlő tehetséggel megáldott képviselője. Verseit, prózáját, esszéit, kritikáit folyamatosan közlik az irodalmi, művészeti folyóiratok. Az elmúlt másfél évtizedben öt önálló kötete jelent meg: egy verseket, három esszéket, kritikákat tartalmazó és egy irodalmi monográfia (Takács Zsuzsáról).
A Kalligráfia a szerző régebbi és újabb verseinek válogatott gyűjteménye, öt ciklusban az 1997 - 2010 közötti termésből. A 2006-2007-ben született verseket Halmai Móricz Zsigmond ösztöndíjasként írta. A tradíció (Hölderlin, Rilke, Babits, Pilinszky) és a modernitás, a költészeti hagyományokkal folytatott párbeszéd és az eredeti, egyéni hang, a játékos, kísérletező kedv, a poétikai felkészültség, a bölcseleti elmélyültség egyszerre és egyidejűleg jellemzi Halmai költészetét. És az irodalom, a művészet szeretete és az emberekkel történő megszerettetésének vágya. A közölt két interjú szerint ez köti össze a költőt és a képzőművészt, Marsai Ágnest.

Megrendelés
 

Kereszturi József: Bibó István, a könyvtáros

Kereszturi József
Bibó István, a könyvtáros


Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893382
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 900 Ft
Kedvezményes ár: 1 521 Ft

A neves politikai gondolkodó élete és munkássága mindenekelőtt elméleti munkái és politikai szerepvállalása alapján ismert, ám mindezidáig feldolgozatlan volt életének az a mintegy másfél évtizede, amit 1951-57 között a Budapesti Egyetemi Könyvtárban, majd börtönévei után 1963-71 között a KSH Nyilvános Könyvtárában töltött el. A Szinnyei-díjas könyvtári szakember könyve ezt a hiányt pótolja, bemutatja, hogy - a megélhetés biztosítása mellett - ezekben az években Bibó milyen hatással volt a bibliotékák hétköznapjaira, az ott tevékenykedő kollektívákra.

Megrendelés
 

Tillai Aurél: 36 kórusmű

Tillai Aurél
36 kórusmű
Egyneműkarok, Vegyeskarok


Megjelenés éve: 2010
ISBN 9790801650979
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

A kottagyűjtemény a hazai kórusművészet kiemelkedő alakjának, a Pécsi Tudományegyetem professzor emeritusának, a Liszt-díjas karnagynak válogatott - egyneműkarokra és vegyes karokra írt - kórusműveit tartalmazza. Az életmű legjavát tartalmazó, nagyrészt eddig meg nem jelent műveket tartalmazó kiadvány versmegzenésítéseket, egyházi műveket és népdalfeldolgozásokat tartalmaz. A szerző műveit országosan éneklik, felhangzanak a Magyar Rádióban, nemzetközi fesztiválokon, versenyeken. Ezek a művek - a szerző 80. születésnapjára megjelenő kiadvánnyal - most hozzáférhetővé válnak a hazai és külföldi kórusművészet résztvevői számára.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor: Az ablakmosó és a többiek

Tüskés Tibor
Az ablakmosó és a többiek
Tanulmányok, esszék, dokumentumok Mészöly Miklósról


Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2010
ISBN 97896398933
Terjedelem: 216 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2000 Ft
Kedvezményes ár: 1600 Ft

A két alkotót fél évszázados kapcsolat kötötte egymáshoz, erről tanúskodik 2005-ben megjelent levelezésük is (Volt idő). A 2009 novemberében elhunyt Tüskés Tibor - élete utolsó hónapjaiban - még maga állította össze a prózaírás egyik kiválóságának tartott, eredeti hangú, "iskolateremtő" alkotóról szóló kötetét, melyben nem csak Mészöly jelentős műveinek elemzése olvasható, hanem Mészöly és a pécsi irodalmi folyóiratok, Mészöly és Erdély, Mészöly és a fiatalok, Mészöly Vigíliával való kapcsolatát feldolgozó, Mészöly hitét vizsgáló tanulmányok is.

Megrendelés
 

Békés Sándor: A slapaj visszanéz

Békés Sándor
A slapaj visszanéz
Portrék, tárcák, emlékezések


Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893344
Terjedelem: 232 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

Fél évszázados múltjára emlékezik vissza a pályáját az 1960-as években, Pécsett kezdő Arany-tollas újságíró, Békés Sándor. Indulását a híres Nádor Szálló egykori irodalmi asztaltársaságának már eltávozott, olyan neves alkotói segítették, mint Bertha Bulcsu, Csorba Győző, Galambosi László, Kende Sándor, Rab Ferenc, Tüskés Tibor és mások.  Történelmi időkre, nagyszüleire, szüleire, gyermek- és ifjúkorára, indulására, a régi Jelenkorra, Lovász Pálra, Pákolitz Istvánra, régen eltávozottakra emlékezik, és maiakról, élőkről szól ez a könyv, harminc portréban olyanokról, akik "az élet komoly játékai" során valami fontosat, figyelmet érdemlőt tettek, alkottak: színészként, költőként, primadonnaként, csillagászként, sportolóként, utazóként, kutatóként, régészként, vadászként, a legkülönbözőbb foglalkozások ismert képviselőjeként.A harminc portrét, tizenhat tárcát és három terjedelmesebb emlékezést, egyben három fejezetet tartalmazó érdekes, olvasmányos kötet a szerző 70. születésnapja alkalmából, a közelmúltban elhunyt Tüskés Tibor író, irodalomtörténész ajánlásával jelenik meg.

Megrendelés
 

Szatyor Győző: Az Ormánsági Művésztelep 1994-2007

Szatyor Győző
Az Ormánsági Művésztelep 1994-2007


Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893412
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

A Kós Károly-díjas faműves, szobrász Ormánságról szóló információ-gazdag, lírai vallomása vezeti be a reprezentatív kivitelű könyvet, majd az általa kezdeményezett művésztelep 14 éves működésének szisztematikus áttekintése, az itt végzett munka, az alkotók, az alkotások bemutatása következik, végezetül a Függelékben a Művészteleppel kapcsolatos sajtóvisszhang került összegzésre. A közel fél évtized alatt különböző anyagokkal (kővel, fával, fémmel stb.) dolgozó, különböző művészeti ágakhoz tartozó (szobrász, grafikus, festő), kül- és beltéri alkotásokat létrehozó, hazai és külföldi (angol, német, osztrák, horvát, finn, román, szerb, ukrán) művész vett részt a nemzetközi alkotótábor munkájában. Vallomásaikkal, a Sellyei Arborétumban és Múzeumban hagyott alkotásaikkal is megismerkedhetnek az Olvasók.
A könyvet Szirtes Gábor magyar, angol, német és horvát nyelvű előszava vezeti be.

Megrendelés
 

Tóth Orsolya (szerk.) Színház, dráma, irodalom

Tóth Orsolya (szerk.)
Színház, dráma, irodalom
Tanulmányok a 70 éves Nagy Imre tiszteletére

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893375
Terjedelem: 368 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

Nagy Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az ismert drámaelméleti és -történeti szakember 2010 júliusában tölti be 70. életévét. A kötet szerzői (Bartók István, Debreczeni Attila, Dörgő Tibor, Gilbert Edit, Gyapay László, Hetesi István, Imre László, Jankovits László, Knapp Éva, P. Müller Péter, Szajbély Mihály, Thomka Beáta és mások) maguk is ismert szakemberek, az Ünnepelt előtt tisztelegnek az életmű témáihoz kapcsolódó, először itt megjelenő írásaikkal. A könyv négy fejezetre tagolódik: Textológia és filológia, Színház- és drámatörténet, A XVIII-XIX. század irodalma, Kortárs irodalomelmélet címmel, és összesen harminc tanulmányt tartalmaz.  A kötet előszavát Tóth Orsolya, prológusát pedig Bertók László Kossuth-díjas költő írta.

Megrendelés
 

Révész György (szerk.): Az emberi arc

Révész György (szerk.)
Az emberi arc
Tanulmányok a pszichológia, az orvostudomány, a mesterséges intelligencia és a képzőművészet területeiről

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893368
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2800 Ft
Kedvezményes ár: 2240 Ft

Az ismert szakemberek tanulmányai foglalkoznak az arc észlelési sajátosságaival, a számítógépes arcfelismeréssel, az arc-hasonlóság, az arc és az érzelem-felismerés kérdéseivel, az emberi arc szociális megismerést befolyásoló tényezőivel. Több tanulmány témája az arc attraktivitása, vonzereje, így - többek között - a testékszerek, az arctetoválás, az arcdíszítés (tattoo, piercing) előfordulása, szerepe az archaikus és a modern társadalmakban, valamint a "Keep smiling" - trendek a fogpótlásban, a korrekciós és szépészeti sebészetben. Önálló tanulmány tárgyalja a torzított arcok kérdését, a portré-karikatúrát, mint az arc jellegzetes vonásainak eltúlzását, valamint az arc és a személyiség lehetséges összefüggéseit. Hiánypótló, szakmailag hiteles kiadvány, a könyvpiacon található áltudományos irományokkal szemben!

Megrendelés
 

Lovász Pál: Bálványdöntő

Lovász Pál
Bálványdöntő
Válogatott versek


Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893313
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 790 Ft
Kedvezményes ár: 1 432 Ft

A Janus Pannonius Társaság egykori alapítójának, a neves irodalomszervezőnek és költőnek 2005-ben előkerült hagyatéka mindenki meglepetésére a negyvenes-ötvenes években született, a diktatúrát bíráló, az antidemokratikus viszonyokat elutasító versek százait tartalmazta. Kiderült, hogy a "rezzenékeny lélek", ahogyan Kosztolányi nevezte őt, vérbeli politikai költő is. A válogatás mintegy 100 - ritka bátorságról tanúskodó - verset tartalmaz a sokáig rejtőző, lappangó hagyatékból.

Megrendelés
 

Thienemann Tivadar: Az utókor címére

Thienemann Tivadar
Az utókor címére
Hátrahagyott életrajzi feljegyzések


Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893290
Terjedelem: 184 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

Éppen 25 esztendeje hunyt el Bostonban a magyar szellemtörténet kiemelkedő alakja, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem professzora, a két világháború közötti hazai szellemi élet jelentős szereplője, az Irodalomtörténeti alapfogalmak című könyv szerzője. 1948-as emigrációját követően Hollandiában, majd az Amerikai Egyesült Államokban élt és alkotott. Élete utolsó éveiben írt feljegyzései fontos, számos vonatkozásban új információkkal szolgálnak a két világháború közti magyar kulturális és társadalmi/politikai élet szereplőiről, intézményeiről, szervezeteiről, szellemi műhelyeiről, eseményeiről és történéseiről.

Megrendelés
 

Kéri Katalin: Allah bölcsessége

Kéri Katalin
Allah bölcsessége
Bevezetés az iszlám nevelés- és művelődéstörténetébe


Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893276
Terjedelem: 304 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 890 Ft
Kedvezményes ár: 2 312 Ft

Napjaink egyik legnagyobb, hívei számát tekintve szakadatlanul növekvő világvallásával kapcsolatban számos téves nézet él a köztudatban. A könyv megismerteti olvasóit az iszlám vallás alaptanításaival, fő irányzataival, világképével, ember- és gyerekszemléletével, különböző iskolatípusaival, oktatási tartalmaival, pedagógiai módszereivel. Feltárul a középkori iskolák mindennapi világa, a tanári hivatás, a diákok élete, megjelennek az iskolán kívüli művelődés színterei: a csillagvizsgálók, a zeneiskolák, a könyvtárak, a kórházak. Megismerhetőek a muszlim nevelés- és tudománytörténet európai hatásai is. A könyv minden eddiginél részletesebb historiográfiai áttekintést nyújt az iszlám nevelésügyének 19-20. századi ábrázolásáról a hazai és a nemzetközi neveléstörténet-írásban.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor (s.a.r.) Fodor András és Tüskés Tibor levelezése III. 1977-1997

Tüskés Tibor (s.a.r.)
Fodor András és Tüskés Tibor levelezése III. 1977-1997

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893283
Terjedelem: 544 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 490 Ft
Kedvezményes ár: 2 792 Ft

A Kossuth - díjas költő és a József Attila - díjas író, irodalomtörténész, szerkesztő hatalmas levelezésének harmadik kötete - a korábbiakhoz hasonlóan - bepillantást enged az ekkor elsősorban Tüskés esetében megszaporodó problémákkal teli magánéletbe, kettejük őszinte, mély barátságába, a korabeli irodalom kulisszatitkaiba, szerkesztőségek belső életébe, a kortársakkal való kapcsolatokba, értékelésükbe, a korabeli társadalmi-politikai viszonyokba, az irodalompolitika gyakorlatába, a rendszerváltás éveinek légkörébe. A könyvnek sajátos olvasatot kölcsönöz, hogy az előszót író, sajtó alá rendező Tüskés Tibor már nem élhette meg a megjelenést: 2009. november 11-én váratlanul elhunyt.

Megrendelés
 

Bencze János Kényszerített bíró urak

Bencze János
Kényszerített bíró urak
A Pécsi Királyi Törvényszék és a Pécsi Megyei Bíróság történetéből 1915-1960


Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893306
Terjedelem: 260 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 790 Ft
Kedvezményes ár: 2 232 Ft

A Pécs-Baranyai igazságszolgáltatás történetét 1872-1914 közötti időszakra feldolgozó könyv, a Tekintetes bíró urak folytatása, melynek középpontjában a negyvenes-ötvenes évek időnként humoros, időnként tragikus, a jogszerűséget gyakran nélkülöző, törvénysértésekkel teli igazságszolgáltatásának vizsgálata áll.

Megrendelés
 

Zentai Tünde Kovácshida

Zentai Tünde
Kovácshida
A Dél-Dunántúl festett templomai 5.

Sorozat: A Dél-Dunántúl festett templomai
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893320
Terjedelem: 128 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 690 Ft
Kedvezményes ár: 2 152 Ft

A festett templomokat bemutató sorozat újabb kötete a korábbiakhoz hasonlóan bemutatja a település, a templomépítő közösség és a templom rövid történetét, a Kovácshida esetében ismert festő/asztalos mestert, Gyarmati Jánost, részletesen elemzi a templombelsőt és annak egyes elemeit, elhelyezi a templomot a dél-dunántúli festett templomok között, betűhív archív anyagokat, válogatott irodalmat közöl, angol nyelvű rezümét tartalmaz. A könyvet Deim Péter színes fotói illusztrálják.

Megrendelés
 

Bajkay Éva (szerk.) Molnár Farkas (1897-1945)

Bajkay Éva (szerk.)
Molnár Farkas (1897-1945)
Építész, festő, tervezőgrafikus

Sorozat: A Bauhaus pécsi mesterei
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893351
Terjedelem: 216 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 400 Ft
Kedvezményes ár: 2 720 Ft

A Bauhaus pécsi mesterei sorozat újabb kötetében Bajkay Éva, Bakos Katalin és Várkonyi György művészettörténészek, valamint Rosch Gábor építészettörténész tanulmányai bemutatják a sokirányú, gazdag alkotói pálya egészét, áttekintést nyújtanak annak valamennyi területéről: Molnár Farkas festői, grafikai, tervező grafikusi tevékenységéről és építészeti munkásságáról. A számos új kutatási eredményt és dokumentumot tartalmazó tanulmányokat gazdag (hazai és külföldről származó) illusztrációs anyag egészíti ki. A kötetben a Molnár munkásságához szervesen kapcsolódó dokumentumok (KURI manifesztum, Molnár írásai: A Bauhaustól a Bauhausig, Fogalomzavar az építészet és politika körül) is helyet kaptak. A könyv önálló fejezetekben tartalmazza Molnár Farkas életrajzát, írásainak bibliográfiáját és a vele foglalkozó válogatott irodalmat.
A kétnyelvű (magyar és angol) könyv - Weininger Andor, Forbát Alfréd és Breuer Marcel után - A Bauhaus pécsi mesterei sorozat 4. kötete.

Megrendelés
 

Tverdota György Zord bűnös vagyok, azt hiszem

Tverdota György
Zord bűnös vagyok, azt hiszem
A bűn szerepe József Attila költészetében

Sorozat: Thienemann-előadások
Megjelenés éve: 2010
ISBN 9789639893337
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 901 Ft
Kedvezményes ár: 1 521 Ft

Tverdota György irodalomtörténész, egyetemi tanár a XX. század első fele magyar irodalmának kutatója. Legutóbb Németh Andorról publikált kötetet. Munkásságának középpontjában József Attila költészetének vizsgálata áll. Jelen könyve a bűn problémája szempontjából elemzi József Attila költészetét.
Jóról és rosszról nem gondolkodom” - írta József Attila egyik versében a húszas évek végén. Csakugyan, 1928 és 1933 között hiába is keresnénk verseiben a lelkiismeretvizsgálat, a bűntudat nyomait. 1933-1934-ben gyökeres fordulat állt be a bűnhöz való viszonyában. Utolsó éveit mindvégig az erkölcsi öngyötrés állapota jellemzi. A bűnnel való foglalkozás kései költői korszakának egyik domináns tematikai jellemvonása. A költészetben meglepően ritka a bűnvallomás, a másokkal szemben elkövetett vétkek megbánása, a megsértett embertárs megkövetése. József Attilában megvolt ez az érzékenység, mint erről számos reális bűntudatról beszámoló verse. A költő bűntapasztalata az évek során sokkal kiterjedtebbé vált és elmélyült. Az eredendő bűn tanára (vagy az ősbűn valamely más típusára, például az Ödipusz-komplexusra) támaszkodva a bűn-élmény számos változatát alakította ki. Az irracionális bűntudat az anya-versekben bontakozott ki. A bűn a bűn nélküli bűntudat, az Iszonyat a bűnös nélkül elkövetett bűn verse. A Mint gyermek a bűn és a bocsánat (hiányának) kérdéseit taglalja. A Kései siratóban a bűn és a halál, a Nagyon fájban a bűn és a szenvedés kérdései állnak középpontban. József Attila kései költészetében a bűn-témát központilag vagy részleges érvénnyel tárgyaló versek sűrű hálóvá fonódnak össze, s az emberi életének ezt a jelenségét a költő egyik legfontosabb világépítő elemévé avatják.

Megrendelés
 

Rab Virág (szerk.) Válságos idők tegnap és ma

Rab Virág (szerk.)
Válságos idők tegnap és ma
Pénz, gazdaság és politika a 19-21. században

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893184
Terjedelem: 240 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 990 Ft
Kedvezményes ár: 1 592 Ft

A 2008 őszén kirobbant világméretű válság a figyelem középpontjába emelte a krízis és általában a pénz, a gazdaság és a politika körébe tartozó kérdéseket. Nem csupán a történészek érdeklődése nőtt meg a téma iránt, de szinte mindenkié. Hiszen valamennyiünket érdekel, hogy milyen okok idézték elő a válságot, s főleg, hogy milyen következmények várhatók.
E problémák megoldásához nem elég a jelenlegi helyzetet folyamatosan vizsgálni, értelmezni, ezért érdemes tovább kutakodnunk a pénz és a gazdaság kérdéseinek korábbi jelenkor-történeti vonatkozásai körül is, hiszen a gyökerek messze vezetnek, a megoldáshoz pedig csak nagy mennyiségű tényanyag felhalmozása és elemzése vihet közelebb.
A kötetben olyan tudományos írásokkal találkozhat az olvasó, melyek közérthető nyelven kínálnak lehetőséget az ismeretszerzésre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hozzájáruljanak a jelenlegi nehézségek értelmezéséhez és feloldásához is. A szerkesztő

Megrendelés
 

Zentai Tünde Patapoklosi

Zentai Tünde
Patapoklosi
A Dél-Dunántúl festett templomai 4.

Sorozat: A Dél-Dunántúl festett templomai
Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893238
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 590 Ft
Kedvezményes ár: 2 072 Ft

A hazai reformáció különlegesen szép értékeit bemutató sorozat újabb kötete a mindössze 424 lelkes baranyai falu virágdíszes templomát mutatja be. Megismerhetőek a könyvből a település, az eklézsia, az 1794-ben épült templom rövid története, az épület és a festett berendezés elemei, a festő-asztalosmester személyes adatai. Szövegben és gyönyörű képekben föltárul és elemzésre kerül a templom fennmaradt 110 festett kazettája. A könyvet régi egyházi kéziratok szöveghű másolatát tartalmazó Archívum és angol nyelvű rezümé zárja.

Megrendelés
 

Dávidházi Péter Menj, vándor

Dávidházi Péter
Menj, vándor
Swift sírfelirata és a hagyományrétegződés

Sorozat: Thienemann-előadások
Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893139
Terjedelem: 202 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 700 Ft
Kedvezményes ár: 1 360 Ft

Dávidházi Péter irodalomtörténész az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, az ELTE Anglisztika Tanszékének professzora. Új könyvében az irodalom egyik ősformájának tekintett sírfelirat jellegzetességeivel foglalkozik. E szövegek vizsgálatának fontosságára egykor Thienemann Tivadar hívta fel az irodalmárok figyelmét, Dávidházi Péter könyve ennek a "meghívásnak" az eredménye. Megtudhatjuk belőle, hogy a sírfeliratok nyelvhasználatát a hagyományok egymásra rakódó rétegei alakítják ki. Egy Pannóniából származó ókori szöveg és Jonathan Swift sírfeliratának elemzése arról tanúskodik, hogy "a sírfelirat láthatatlanul megszólaló alanya az emberi élet transzkulturális örökségére emlékeztet, hosszú idővel azután, hogy elvesztettük közvetlen kapcsolatunkat mindazokkal a hagyományokkal, amelyek a szöveg jelentését valaha magától értetődővé tették".
Témájából adódóan a szerző elemzései során termékeny párbeszédet folytat a pécsi egyetem egykori professzora, Thienemann Tivadar irodalomfelfogásával, tüzetesen szemügyre véve a pálya nálunk kevésbé ismert amerikai szakaszát is. E párbeszéd során olyan fontos kérdések kerülnek megvilágításra, mint a tényleírás és a filozófiai előfeltételezés viszonya az irodalomtörténet-írásban, valamint Thienemann ma is korszerű gondolatainak viszonya Paul de Man, John Austin elméleteihez, vagy éppen a szintén Pécsről indult Kerényi Károly munkásságához. A könyv harmadik, befejező részének tárgya Thienemann Tivadar végrendelete és az a sírfelirat nélküli szikla a tudós kertjében, amelyhez kívánságának megfelelően a hamvait szórták. "Mint kívánta, hamvai elkeveredtek egy amerikai kert földjével, műveit azonban hazahozhatjuk."

Nagy Imre, sorozatszerkesztő

Megrendelés
 

Pálffy Gyula Kopogtat a világvége

Pálffy Gyula
Kopogtat a világvége

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893177
Terjedelem: 576 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

Korunk időszerű problémája, az emberiséget fenyegető veszélye: a klímakatasztrófa, a 21. század emberének - önmaga okozta - kálváriája, miután számára már kicsinek bizonyul a Földgolyó. A könyv erről a lehetséges, bizonytalansággal teli jövőről szól, arról, hogy a civilizáció alkonyához érkeznek el a regény holland és magyar szereplői. Az egyre mélyülő, több kontinenst is érintő eszmei és társadalmi zűrzavarban a Párizsban működő Viribus Unitis Komité igyekszik úrrá lenni az egyre kilátástalanabbá váló helyzeten. A végszükség világstratégiát követel.
Érdekfeszítő nagyregényt tart kezében az olvasó, melyben fantasztikusnak tűnő, ám mégis valós veszélyek kísérik a hősök kalandos útját, amely Hollandiából indul, majd Magyarországon keresztül érinti Európát és Észak-Afrikát, mígnem a menekülők vesszőfutása a németországi Königsee körüli hegyekben ér véget. Pálffy Gyula, a nyugalmazott mellkassebész-professzor negyedik könyve a Rozehán Neti (2003), a Proletár dekameron (2005) és a Gaudeamus (2007) után ismét szellemi kalandot és az emberiség jövőjével kapcsolatos töprengő elmélkedést ígér.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor (szerk.) Jánosi Engel Adolf: Életemből

Szirtes Gábor (szerk.)
Jánosi Engel Adolf: Életemből

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893146
Terjedelem: 112 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

A kiadvány Jánosi Engel Adolfnak, Pécs és Baranya egyik legsikeresebb 19. századi üzletemberének és vállalkozójának állít emléket. Az 1820-ban született Engel Adolf félárván és szegény sorban nőtt fel. Már tizenegy évesen abbahagyta az iskolát és önállóan képezte tovább magát. Kezdetben batyus vándorkereskedő volt, majd ruha- és bútorüzletet nyitott Pécsett. Igazi nagyvállalkozóvá és sikeres üzletemberré azonban a faipar tette. 1853-ban indítja be termény- és fakereskedő vállalkozását, majd gőzfűrész üzemet és parkettagyárat alapít. Az 1886-ban nemesi címet kapott üzletember legnagyobb hatású vállalkozásába hetvenkét éves korában vág bele, amikor az Adolf névre elkeresztelt tárna megnyitásával beindítja a közel száz évig működő komlói szénbányászatot. A kötet gerincét Engel Adolf önéletírása adja, amelyet 1887-ben gyermekei számára írt meg német nyelven. Az írásból egy eredményeire büszke, a szakadatlan munkában hívő személyiség képe bontakozik ki, aki mindennél előbbre tartotta a becsületes és tisztességes üzletkötést, és számos alkotással járult hozzá szűkebb és tágabb környezete, a zsidó hitközség és Pécs városának a gyarapításához. Az életrajzot rövidebb írások kísérik, amelyekből megismerhetjük az Engel család leszármazottainak sorsát és értékelésre kerül Engel Adolf életútja is. A reprezentatív kivitelű kiadványt számos korabeli fénykép illusztrálja, külön mellékletben pedig a Jánosi Engel család családfája is megtekinthető.

Megrendelés
 

Albert Zsuzsa Irodalmi legendák, legendás irodalom 6.

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 6.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893207
Terjedelem: 192 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 901 Ft
Kedvezményes ár: 1 521 Ft

Azok az olvasók, akik érdeklődnek az írók, költők életének részletei iránt, örömmel forgathatják ezt a könyvet., hiszen a magyar irodalom ismert, de már nem élő személyiségeiről vallanak a ma még élő és már elhunyt a kortársak. Ne gondoljon azonban senki intimpistáskodásra, nem erről van szó. Beszélgetésekben rögzíti a kötet összeállítója egy-egy irodalmi alak portréját, ahogy a többiek visszaemlékeznek rájuk Közös élményeiket mesélik el. Ezekből a beszélgetésekből, élményekből alakíthatjuk ki magunkban Tersányszky Józsi Jenő, Németh László, Kálnoky László, Jékely Zoltán, Végh György, Pilinszky János, Czibor János, Kormos István, Tóth István, Hules Béla képét. A visszaemlékezésekből leszűrhetjük magunknak, hogy ki volt zárkózott természetű, ki mutatta meg lelke belső zugait az írótársakkal, barátokkal. Természetesen a megszólalókról is sok mindent megtudhat az olvasó, hiszen mindenkire jellemző az, hogy mit vesz észre, és mit tart fontosnak a másik emberről.

Megrendelés
 

Sárosi István Halál-etűdök

Sárosi István
Halál-etűdök
Négy dráma

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893153
Terjedelem: 232 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 750 Ft
Kedvezményes ár: 1 400 Ft

Szomorú és fájó (ijesztő?, kétségbe ejtő?) az ismert megállapítás: életünkben minden esemény, minden várt és nem várt mozzanat, bármi, ami történik, véletlenszerű és esetleges. Az egyetlen biztosan tudható (számítható) pont a vég, a halál.
Négy drámát tartalmaz a kötet, melyek négy különböző helyen, négy egymástól nagyon eltérő időpontban, különböző ihletéssel és szándékkal írt művek, de amelyekben egy valami mégis közös: a halálról szólnak, hol dacosan, kihívóan és lázadóan, hol megtörten és megadóan, előtte vagy utána játszódnak, vagy nem is játszódnak, történnek, akár akarjuk, akár nem.

A vég kezdete (1992) a nagy kérdésre keres feleletet, mi lesz "utána"? Aki az életében nem oldotta meg konfliktusait, vagy akár elrontott bármit is - kap még egy lehetőséget, mert csak azután mehet "tovább".
A Tánc mindörökre (2004) az élet vagy halál választásának kérdéséről szól, a döntés egyben a kockázat vállalása: vajon túlélem-e? A 2003-ban meghalt iráni sziámi-ikrek döntése kettős tragédiához vezetett.
A Gyilkos etűdök (2008) szintén egy valóság ihlette drámai végjáték. Két színész, hat szerepben, hét ember kudarcát jeleníti meg - s az utat, amely kérlelhetetlenül odavezetett.
A festő, akinek szemébe nevetett a halál - és ő visszanevetett (2009), az élet örömeinek, a művészetnek, a szerelemnek és a halálnak tragikomikus kavalkádja egy pszichiátriai intézet falai között - a néző szemszögéből. 

Megrendelés
 

Sánta Gábor Fekete István. Tanulmányok 3.

Sánta Gábor
Fekete István. Tanulmányok 3.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893214
Terjedelem: 292 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 490 Ft
Kedvezményes ár: 1 992 Ft

Sánta Gábor irodalomtörténész egy évtizede kutatja Fekete István életművét, irodalmi hagyatékát. Forrás értékű dokumentumok segítségével eddig két tanulmánykötetet állított össze (2003-ban és 2005-ben), melyek elsősorban a regényírót mutatták be: a főként fiatalok által jól ismert művek keletkezési körülményeit, fogadtatását, az eddig fel nem tárt értelmezési lehetőségeiket. A mostani folytatás középpontjában az író hatalmas életművének elbeszélései állnak, a kisprózák lakulástörténete a pályakezdő vadászírásoktól a szülőföldet idéző önéletrajzi novellákig; a nyelvi kifejezésmód lehetőségeivel kísérletező, a modernitást képviselő ún. lírai elbeszélések; végezetül a hagyományos, az állatregények forgácsainak tekinthető "állatos" elbeszélések, melyekben élvezetesen ötvöződik természetismeret és irodalom. Az indulást ösztönző irodalmi hatások, az életrajzi vonatkozású kiegészítések mellett valóságos unikumként olvashatunk a kultusztörténetről is, arról, hogy a Fekete iránti rajongás nem csak fenntartotta a figyelmet az életmű iránt, hanem egyidejűleg hozzájárult a szakmai idegenkedéshez, az időszerűvé vált szakmai diskurzus hiányához is. Sánta Gábor három tanulmánykötetével végre megteremtődtek a nagy életmű majdani monografikus összegzésének feltételei.

Megrendelés
 

Dévényi Ildikó - Moravetz Levente Aranybohóc

Dévényi Ildikó - Moravetz Levente
Aranybohóc
A Magyar Nemzeti Cirkusz legendája

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893191
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

A cirkuszművészet közel két évszázada ismerhető meg e könyvből: a Richter család 1821-ben Berlinben álló épületétől és működő cirkuszától egészen napjainkig, a világhírnevet szerzett Magyar Nemzeti Cirkusz életéig, a Richter dinasztia különleges tehetségekkel és teljesítményekkel büszkélkedő történetéig, amelynek megkoronázásaként Richter Flórián - a magyar cirkuszművészek közül elsőként - 2008-ban, Monte Carlóban elnyerte a cirkuszművészet legmagasabb elismerésének, Oscar-díjának tekintett Arany Bohócot.  Az ismert színész-házaspár azért kutatta fel a múltat, vallatta meg a jelent, készítette el interjúinak sorát a Richter család tagjaival, művészeivel, hogy valamennyien megismerkedhessünk ezzel a különleges történettel, ezzel az egyedülálló teljesítménnyel, ezzel a legendával, melyet Európában, Ázsiában és Amerikában egyforma elismeréssel fogadnak, lelkesedéssel ünnepelnek, és amely a hazai kultúra és művészet legjobbjainak teljesítményével vetekszik.

Megrendelés
 

Csűrös Miklós A teljes részei

Csűrös Miklós
A teljes részei
Írások Takáts Gyuláról

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893245
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 890 Ft
Kedvezményes ár: 1 512 Ft

Az ismert irodalomtörténész tanulmánygyűjteménye - az esszé szabad keretei között - hiteles és eredeti portrét fest a 2008-ban elhunyt József Attila- és Kossuth-díjas költőről, aki Csűrös szerint föltámasztotta és megvalósította az univerzális ember eszményét: a világegyetembe tört ki a tájbűvöletté szellemített vidékiségből, a teljességbe a bezártságból. Így vált világképe és életműve a 20. századi magyar irodalom ritka és megbecsülendő értékévé, amely belülről ugyancsak megszenvedte a kor és az egyéni sors tragikus tapasztalatait, ám amely végső összegzésképpen bíztató választ adott az emberiség nagy kérdéseire. Költészete az impresszionista leírástól a lírai bölcselet, az idilli hangulatiságtól a nem tragikus drámaiság, a lokálistól a kozmikus dimenziók felé emelkedett. A könyv nem szintetizáló összkép a véglegesen lezárult pályáról; nem is mindenre kiterjedő figyelemmel bemutatott, részleteiben elemzett pályakép; nem öleli fel a műfajilag sokszínű, gazdag életmű tárgyi teljességét, de jól érzékelteti a világképben, a művészetfelfogásban a költőnél végbement változásokat, az érett költő pályájának alakulását, a folytonosságot és a változást jelző mozzanatokat, új szempontokat ad a regényíró, az esszéista, a naplóíró, a levelező Takáts jellemzéséhez. Egyidejűleg a szerző (és Takáts Gyula utolsó köteteit gondozó kiadó) méltó tisztelgése múlt századi irodalmunk - ellentéteken, torzsalkodásokon felülemelkedő, irányzatai felett álló, a "hétköznapok és a csodák" harmóniáját megteremtő - lírai és prózai teljesítményével egyaránt elismerést kivívott kiemelkedő alkotója előtt. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Bors Klára (szerk.) A rászedett ördög (+Munkafüzet)

Bors Klára (szerk.)
A rászedett ördög (+Munkafüzet)
Baranyai mondák három nyelven

Megjelenés éve: 2009
ISBN 978 963 9893 12 2
Terjedelem: 136+88 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött; munkafüzet: irkafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

Mennyire volt keservesen nehéz élete a török hódítás alatt a derék magyaroknak saját hazájukban?
Hogyan győzött az áruláson a kisszámú magyarok okossága, bátorsága, vitézsége?
Hogyan kerültek csapdába a mit sem sejtő törökök, amikor már-már gondtalanul ünnepelték a magyarok feletti győzelmüket?
Miért mesélnek egyforma elégedettséggel a töttösi Sánta Pálék hősies cselekedetéről a szerbek, a horvátok, a németek és a magyarok?

Megtudhatjuk, ha elolvassuk a mondákat. akár magyarul, németül vagy angolul.
Tény, hogy a mesék és a mondák világában több követendő példát látunk az emberek összefogására, annak varázslatos erejére, örömének ízére, hangulatára.
Ezért nemcsak a Piros Iskola német szakos tanárai vettek rész a fordítások elkészítésében, hanem nyugdíjas és gyesen lévő kollégáink, hajdani tanítványaink is bekapcsolódtak a munkába.
Nemcsak érdekes élményekre tehetünk szert a könyv elolvasása során, hanem módszertani segédanyagként is felhasználhatjuk azokat. A rövid változat a 4. osztály, a teljes mondák az 5-8. osztály szókincsbővítésére is alkalmazható a német, angol és magyar nyelvi órákon.
Kívánjuk, hogy kiadványunk kellemes olvasási élményeket és örömteli tanulást, fejlesztési lehetőséget jelentsen az olvasóknak.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Bertók László A város neve

Bertók László
A város neve
Mintha azt mondanám, haza

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893252
Terjedelem: 144 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 450 Ft
Kedvezményes ár: 1 960 Ft

A 2005-ben megjelent - az interjú és az esszé elemeit ötvöző - Hazulról haza című prózakötet személyes tanúságtétel volt arról, hogyan fogadta be Bertók Lászlót a Mecsek alji város, hogyan vált az évtizedek során a "Somogyországból" származó ifjú tehetségből országos rangú, elismert költő. Azóta közel öt esztendő telt el. Közeleg 2010: a költő 75. születésnapja. Ugyanekkor Pécs Európa Kulturális Fővárosa lesz. E két esemény különös jelentőséget kölcsönöz annak, hogy kézbe vehetjük az említett prózakötet lírai változatát is, amely nem csak a városról szól, hanem a falun született és nevelkedett fiatalember városivá válásának nehézségeiről és a költői világot kiteljesíteni segítő, inspiráló szellemi környezetről is. Így a pécsi és a somogyi versek közös szólamban szólalnak meg, felelgetnek egymásnak a könyvben, miközben a költő szigorú és őszinte önvizsgálatának is tanúi lehetünk. A kötet városról szóló, pécsi versei továbbá alapvető dolgokat is megvallanak: a nyelvet, a múltat, a megmaradás titkát és lehetőségét, az ember hitét és erejét.
A kiadó e kötettel közelgő jubileuma alkalmából köszönti a Kossuth-díjas költőt, a költő pedig az őt évtizedekkel ezelőtt befogadó városa előtt tiszteleg.

Megrendelés
 

Zentai Tünde Kórós

Zentai Tünde
Kórós
A Dél-Dunántúl festett templomai 3.

Sorozat: A Dél-Dunántúl festett templomai
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893030
Terjedelem: 144 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 790 Ft
Kedvezményes ár: 2 232 Ft

Adorjás és Rétfalu után a harmadik kötetéhez érkezett a Dél-Dunántúl festett templomait bemutató sorozat. A kis ormánsági falu, Kórós az egyik legépebben megmaradt és talán legszebb hímes templomot tudhatja magáénak. A 18. század végéről származó reformárus templom belső tere jelenti az igazi különlegességet: szinte a teljes berendezést, és a deszkamennyezetet sokszínű, festett virágornamentika díszíti. A szerző nagy szakmai körültekintéssel, alapos kutatói háttéren, mégsem szárazan elemzi a ritka érték keletkezését, kapcsolatát a régió többi templomával. Zentai Tünde mindenekelőtt a település régmúltját tárja fel korabeli dokumentumok (térkép, számadáskönyv) alapján. Emellett Deim Péter és Balassa M. Iván jó minőségű illusztrációkkal örvendeztetik meg a néprajz és művelődéstörténet iránt érdeklődőket. Míg a legtöbb baranyai templom alkotója anonim, addig a kórósi legalább két mestere közül Gyarmati János, vajszlói asztalosét ismerjük. Az 1834-35-ből származó kazettás mennyezetéről ide kívánkoznak Tüskés Tibor költő sorai: Aztán mintha varázslat érne. Egy festett, csillogó, virágokkal ékes, népi mennyország nyílik meg fölöttünk. A János vitéz tündérországa. A szép kiállítású kötet az egyházközség eddig publikálatlan kéziratainak részleteivel (Archívum), irodalomjegyzékkel és angol nyelvű összefoglalással egészül ki.

Megrendelés
 

Troszt Tibor Betyár világ

Troszt Tibor
Betyár világ
Regényes újság

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893160
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 750 Ft
Kedvezményes ár: 1 400 Ft

A "történelmi korrajz Somogy históriájának egy kevésbé. ismert fejezetét idézi fel. A történet előterében az 1800. évi inszurrekció - a Napóleon elleni nemesi felkelés - megyei balsikere rajzolódik ki, mely lázadáshoz, majd véres megtorláshoz >vezette< a kényszerű újoncozást. A cselekményben a >háttérből< megelevenedik a korabeli vármegye működési mechanizmusa; az udvari akarat kiszolgálásának kötelessége, sajátos konfliktushelyzetben a megyei szuverenitás, felemelkedés igényével. Mindez módot ad az izgalmas események felidézése során jelentős somogyi személyiségek portréjának felvázolására, mindenekelőtt: Sárközy István főszolgabíró; Pálóczi Horváth Ádám költő; gróf Széchényi Ferenc főispán >szerepeltetésével<. Ugyanakkor mód nyílik a polgárosodó Kaposvár szellemiségének, polgárai szellemiségének az érzékeltetésére is."
Ezekkel a sorokkal ajánlotta figyelmembe 1994-ben könyvét a szerző, amelynek másfél évtizeddel megszületése után, kései, posztumusz megjelenésekor, 2009-ben sem írhatnánk pontosabb, találóbb, figyelemkeltőbb sorokat erről az olvasmányos, érdekes "regényes újságról". Legfeljebb azt tehetjük hozzá, hogy a Betyár világot olvasva rádöbbenünk: az újságíró, a színikritikus, a különböző publicisztikai műfajok igényes művelője irodalmár is volt a javából. Troszt Tiborban ugyanis a kiváló íráskészség, a széles körű műveltség, a történelmi érdeklődés irodalmi tehetséggel is párosult. A Sors azonban méltánytalanul bánt vele. 2007-ben bekövetkezett elhunyta következtében tehetsége a maga teljességében és gazdagságában sajnos nem bontakozhatott ki. Ám könyve a fiatalok és az idősebb nemzedék érdekfeszítő, tanulságos, hasznos olvasmánya lehet. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Zentai Tünde Rétfalu

Zentai Tünde
Rétfalu
A Dél-Dunántúl festett templomai 2.

Sorozat:
A Dél-Dunántúl festett templomai
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893009
Terjedelem: 112 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 690 Ft
Kedvezményes ár: 2 152 Ft

A tíz kötetesre tervezett sorozat (Dél-Dunántúl festett templomai) második kötetében Zentai Tünde a szlavóniai Rétfalu 1752-ből eredeztethető templomát mutatja be Deim Péter értő fotóinak kíséretében. A Dráva déli oldalán található Rétfalu ma a horvátországi Eszék része, egyike a négy szlavóniai magyar falunak (Kórógy, Szentlászló és Haraszti társaságában). A szerző a gondosan szerkesztett kötet fejezeteiben a falu és a hímes templom történetét, belső berendezését, festett elemeit (szószék, karzat, padok), a benne fellelhető stíluskorszakokat és a templom jelentőségét tárgyalja. A kötet röviden bemutatja az alkotót, Botos János asztalost is, akinek 1774-es rétfalui munkája a régió legrégebbi festett templombelsője. Az épületet teljes mértékben dokumentáló kötet a templom részletes leírása mellett, színes fotót közöl az összes festett berendezésről. Az egyház-, az ipar- és a népművészet rendkívüli találkozásának lehetünk tanúi a tudományos igényesség mellett a felfedezés örömét is nyújtó kötetben, melyet Archívum címmel kiegészít egy válogatás a publikálatlan rétfalusi kéziratos egyházi forrásokból. A néprajzi és kultúrtörténeti gyűjteményekben mindenképpen elhelyezendő mű zárásként irodalomjegyzéket és angol nyelvű összefoglalót is kínál.

Megrendelés
 

Fischer Mária Máshol fürdik a Hold

Fischer Mária
Máshol fürdik a Hold
Versek

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893023
Terjedelem: 112 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

Fischer Mária megkésetten jelentkező, ám érett és kiteljesedett lírája a viszonylagos zártság kohójában évtizedek alatt érlelődött és forrósodott fel, meg folyóiratok szerkesztőségi szobáiban esett át a kortárs líra alkotásainak szigorú, ám könnyűnek sosem találtatott patikamérlegén, hogy végezetül e "líraszegény" világban megkísérelje megszólítani az olvasókat. A zengőalji település, Hosszúhetény alkotói magányából nagyrészt önerejéből kitörni tudó, a világ-egész birtokbavételének vágyától hajtott, ám törekvéseinek korlátait is ismerő, ma már országosan ismert és elismert, nagy belső erőktől hajtott költő második verseskötetével is - az Istentől ráruházott tehetség kötelezettségétől motiváltan - régi adósságtörlesztését folytatja. Eközben konkrét élményei a versekben többnyire általános, gyakran elvont dimenzióba helyeződnek át, az élet és a halál, a sorsválasztás és a sorskényszerek világába, oda, ahol az Írás ad törvényt, az Irgalom a béke, a "lomposodó, szentnek hitt etika" és a szeretet-hiány pedig a nyugtalanság forrása. Rosszkedvünket most elsősorban Habakuk oldja, a költőnő apjának elképzelt, vágyott, ám soha nem létezett fia, akivel oly gyakran meg kellett küzdenie a szerzőnek gyermekkorában, aki mindig elébe tolakodott életében, aki mindennek feltételezett kerékkötője volt, ám akivel a közösen megélt élmények mégis csak a kötet kiemelkedő - és folytatásra méltó - darabjainak megírásához vezették.
A teljesítmények rejtik magukban az értelmes létezés titkát - sugallja a kötet -, talán még az elemi ösztöneinkkel folytatott boldogságkeresést is ők mozgatják. Az ábrázolás visszafogottsága, az eszközök finomsága, a hang kiegyensúlyozott tónusa, a mély lelki és gondolati átélés, a felidézés ereje pedig hitelesítik Fischer Mária újabb verseit. A Titokhoz való közelférkőzés képessége és a leírt sorok hitele azok, amelyekkel a költő ismét meg tudja "érinteni" régi és új Olvasóit. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Tüskés Tünde (Vál., szerk.) A halhatatlan Élet Kenyér-antológia

Tüskés Tünde (Vál., szerk.)
A halhatatlan Élet
Kenyér-antológia

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893269
Terjedelem: 192 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A Tüskés Tünde válogatásában készült antológia ihlető témája a gabona, a búza, az aratás, a kenyér. Népköltészeti, szépirodalmi és néprajzi alkotások gyűjteménye, amelyek mindegyike legfontosabb táplálékunkról, annak szimbolikus értelméről, a vallásban játszott szerepéről tartalmaz - a jelenkor embere számára is fontos - érzéseket, gondolatokat. Az öt ciklusban különböző műfajú alkotások szólnak a "szent munkáról", azaz az aratásról, a termény betakarításáról, a kenyér készítésére szolgáló terményről, a búzáról, melynek neve: Élet. Továbbá arról, hogy a Bibliától kezdve a népköltészeti alkotásokon át legjobb íróink, költőink (Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, Móra, Reményik, Áprily, Kodolányi, Lengyel, Illyés, Takáts és mások), neves külföldi alkotók (Shakespeare, Rimbaud, Čapek) verseiben, novelláiban, regényeiben hogyan jelenik meg "mindennapi kenyerünk". A téma kiváló szakértője, Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár közérthető, ám tudományos igénnyel megírt bevezetője tárja fel az olvasók számára az egyes témakörök (búza, aratás, kenyér) hátterét, múltját, jelképrendszerét.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor Két szólamban

Szirtes Gábor
Két szólamban
Lovász Pál pályaképe

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893108
Terjedelem: 286 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 980 Ft
Kedvezményes ár: 2 384 Ft

Lovász Pál neve jobbára ismeretlen a nagyközönség előtt, pedig a harmincas-negyvenes években meghatározó szerepet játszott a pécsi szellemi életben, így többek közt Weöres Sándor indulásában is. A háború után "agyonhallagtott" mélymerítésű, mélyzengésű lírai alkat, akit éppen igazi, őszinte elkötelezettsége szülőföldje és a magyar múlt iránt tett gyanússá, elfogadhatatlanná a hivatalos irodalompolitika szemében, és hogy e gyanakvás nem volt alaptalan, azt jól példázza a Rákosi-rendszer idején született ciklus, melynek versei a bárgyú sztálinista propagandát fordítják visszájukra szellemesen, mélységes iróniával, tragikus erővel. A pécsi kutató Lovász Pál alakját és életművét a hagyományos monográfia műfaji kereteiben rajzolja meg, alaposan feltárja gyermekkori élményvilágát, a bácsföldvári jegyző jómódú fiaként felcseperedő, majd a háború átélt borzalmainak hatására kiábrándulttá, Trianon után hazátlanná vált értelmiségi körülményeit, aki később a megkisebbedett hazában a korszak irodalmi életének sűrűjébe kerül, és vezető egyéniséggé válik többek közt a Janus Pannonius Társaság szellemi atyjaként, majd teljesen háttérbe szorul 1945 után, mégis megmarad humánus mesternek, aki nem érzi mellékösvénynek, kényszerpályának, hogy a gyermeki lélek felé forduló gyermekíróvá legyen, s akinek posztumusz jelenhet majd meg válogatott kötete. Szirtes Gábor könyvének erénye, hogy egy nem kanonikus életművet tesz megfoghatóvá, lehetőség szerint erényeit és gyengeségeit is hangsúlyozva érzékelteti valódi - belülről fakadó és a korszakból következő - vonásait, értékeit. Bibliográfiával és névmutatóval, számos jó minőségű fekete-fehér fotóval ellátott kötet.

Megrendelés
 

Kelemen Gábor A velünk élő szenvedélyek

Kelemen Gábor
A velünk élő szenvedélyek
Szenvedélypolitika és egészségtanulás

Megjelenés éve: 2009
ISBN 9789639893221
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 650 Ft
Kedvezményes ár: 2 120 Ft

A könyv 21 tanulmánya a szenvedélykutatás új tudományos eredményeinek, tendenciáinak hazai kutatások és teljesítmények tükrében történő kritikus vizsgálatára vállalkozik. Újszerű megközelítésben fontos szakkérdések sorát tárgyalja, ám mindig ügyel arra, hogy az alapszöveg olvasmányos, áttekinthető, a nem szakemberek számára is befogadható legyen. Az írások sokféle funkciót töltenek be: információkat közvetítenek, új tudományos - elméleti és empirikus - eredményeket közölnek, lázadásra és küzdelemre sarkallnak, önkifejezésre és önátalakításra buzdítanak, és mindeközben programot vázolnak fel, a szenvedélypolitika és az egészségtanulás programját.
Kelemen Gábor 1978-ban végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, akinek munkásságában az elméleti orientáció gyakorlati kísérletező kedvvel párosul. Pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus és diplomás szupervizor. 1999-től a Pécsi Tudományegyetem oktatója, egyetemi docens. 2003-tól a Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék vezetője. 2005-ben pszichológiából habilitált. Az Addictologia Hungarica társszerkesztője. Kabay János-díjas kutató. Több, mint száz tanulmány és könyvfejezet, valamint öt önálló könyv - köztük a nagysikerű Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia - szerzője.

Megrendelés
 

Szajbély Mihály Intermediális randevúk 19. században

Szajbély Mihály
Intermediális randevúk 19. században
Arany, Kemény, Jókai & Co

Sorozat: Thienemann-előadások
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498952
Terjedelem: 120 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

A könyv szerzője Szajbély Mihály a Szegedi Tudományegyetem Médiatudományi Tanszékének professzora, az MTA doktora. Új műve az irodalmi szöveg és a képi ábrázolás viszonyát, kapcsolatának alakulását mutatja be a kép technikai előállításának és sokszorosíthatóságának távlatában. A szerzőt az ún. képi fordulat (ionic turn) 19. századi szakasza érdekli elsősorban. Azt vizsgálja, hogy a kor technikai médiumai (a vásári képmutogatástól a laterna magicán át vetített "ködképekig") milyen nyomokat hagytak a szépirodalmi szövegekben, a képek miképpen befolyásolták a költészet és a próza stílusát, szerkezeti sajátosságait. Plasztikus elemzései által nyomon követhetjük, hogyan válik a szöveg egyre inkább intermediális találkozások színterévé. Felismerteti olvasóival, hogy miközben szövegeket olvasunk, képeket is olvasunk.
A tanulmány új összefüggésbe helyezi a klasszikus alkotásokat Jókaitól Bródy Sándorig, és a medialitás szempontjából sajátos értelmezést kapnak olyan fontos művek, mint, többek között, Arany János A kép-mutogató című verse és Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán című regénye. A könyvet gazdagítja, hogy a szerző saját korának alkotásaira is reflektál, így Nádas Péter Valamennyi fény című, fényképeket és szövegeket tartalmazó, sajátos narratívát megvalósító kötetének elemzésével zárja fejtegetéseit.

Megrendelés
 

Albert Zsuzsa Irodalmi legendák, legendás irodalom 5.

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 5.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893061
Terjedelem: 192 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

Azok az olvasók, akik érdeklődnek az írók, költők életének részletei iránt, örömmel forgathatják ezt a könyvet., hiszen a magyar irodalom ismert, de már nem élő személyiségeiről vallanak a ma még élő és már elhunyt a kortársak. Ne gondoljon azonban senki intimpistáskodásra, nem erről van szó. Beszélgetésekben rögzíti a kötet összeállítója egy-egy irodalmi alak portréját, ahogy a többiek visszaemlékeznek rájuk Közös élményeiket mesélik el. Ezekből a beszélgetésekből, élményekből alakíthatjuk ki magunkban Tersányszky Józsi Jenő, Németh László, Kálnoky László, Jékely Zoltán, Végh György, Pilinszky János, Czibor János, Kormos István, Tóth István, Hules Béla képét. A visszaemlékezésekből leszűrhetjük magunknak, hogy ki volt zárkózott természetű, ki mutatta meg lelke belső zugait az írótársakkal, barátokkal. Természetesen a megszólalókról is sok mindent megtudhat az olvasó, hiszen mindenkire jellemző az, hogy mit vesz észre, és mit tart fontosnak a másik emberről.

Megrendelés
 

Kéri Katalin Hölgyek napernyővel

Kéri Katalin
Hölgyek napernyővel
Nők a dualizmus kori Magyarországon (1867-1914)

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893092
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 690 Ft
Kedvezményes ár: 2 152 Ft

A nőtörténelem létrehozását elsősorban az a tény inspirálta, hogy a nők hiába teszik ki az emberiség felét, a hagyományos történetírásban sokkal kisebb figyelmet kaptak. A kötet szerzője a dualizmuskori Magyarország esetében szeretne változtatni ezen a helyzeten. Az 1867. és 1914. közötti időszakban a női emancipálódás szempontjából fontos változások történtek Magyarországon. Ekkor kapott nagyobb lendületet a jogkiterjesztés folyamata, noha a nők csak később kapnak választójogot az országban. Fontos változásokat okozott azonban a középfokú nőoktatás intézményesülése és az egyetemek megnyitása a nők előtt. De a nők nem csak az oktatásban jelennek meg, hanem a gazdasági fejlődés következtében a munkaerőpiacon is egyre jelentősebb szerepet töltenek be. Mindezen változások következtében átalakult a nők mindennapi élete, amit a szerző a társadalom különböző területein (gyermeknevelés, házi munka, sport, szabadidő, divat) követ nyomon. A tanulmány forrásbázisát a korabeli Magyarországon jelenlévő nyomtatott kiadványok (könyvek és sajtótermékek) szöveges és képi anyaga alkotta, ennek következtében jobbára csak az elvek és eszmék, és nem annyira a tényleges társadalmi gyakorlat elemzésére nyílik alkalom. A felhasznált forrásokkal magyarázható az is, hogy az írásban felülreprezentált a női társadalom polgári, felső-középosztálybeli rétege (amit jól kifejez a kötet címe is). A Pécsi Egyetem oktatójának munkája szakszerű összefoglalása a korszak női társadalomtörténetének. A tematikus irodalomjegyzékkel záruló kiadvány haszonnal forgatható a felsőfokú oktatásban, és a széles olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat.

Elfogyott, nem rendelhető!


Megrendelés
 

Videcz Ferenc Gyónás könyve

Videcz Ferenc
Gyónás könyve

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498976
Terjedelem: 172 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 750 Ft
Kedvezményes ár: 1 400 Ft

Videcz Ferenc nem tartozik az agyonreklámozott posztmodern költők közé, nevét szűkebb táborán, illetve a vadászirodalom berkein kívül valószínűleg alig ismerik. De a hírnévnek nem sok köze van a valódi tehetséghez, főleg ha élő szerzőről van szó. Az érett korú dunántúli tanárember azonban nemcsak a költészetről, a hagyományos formák, különösen a hexameter, a szonett, az epigramma fortélyairól tud mindent, de az életről is. Tudja, amit csak az igazán tapasztalt, komoly férfiak tudnak: úgy írni évődő frivolsággal a nőkről, hogy az fölér egy udvarlással; úgy bírálni, ostorozni a kort, hogy abból azért kiérződjék az emberszeretet. Mélyzengésű hangulatfestő versei, élénk tónusú zsáner- és tájképei, játékos szerelmi költészete erőt, derűt, humort, bölcsességet sugároz. Kötetéről ars poeticának beillő előszavában (Kulcs az olvasónak) így vall: Nem Babitsot, nagy géniuszunkat idézi a címe; / Egy kritikus mondása alapján jött a sugallat: / Szemtelenül deviáns jó része az írt opusoknak, / Mások visszafogottak, mint templomban a GYÓNÁS. / S mert vétkek híján nincs szükség lelki tükörre, / Számos eretnek gondolat is megfér soraim közt; / Bűn s penitencia egytestvérré forrhat a könyvben. / Nyelvem vitriolos, ha a köz-rosszat döfi tollam, / Ám közjóról csak hazugok tudnak ma regélni. / Múlt tucatos kötetem mellőzte Érosz fuvoláját; / Közkívánatra e kötetben hölgyfigurák is / Végigrisszannak a valóság-show kifutóján. / Érdemeik mértéke szerint libben fel a fátyol, / (Hol diszkréten, hol hevesebben rántom a leplet), / Egyszer képletesen, másszor meg a szó igazában. Az időtlen klasszikus líra kedvelőinek ajánlható, színvonalas és szép kiállítású kötet.

Megrendelés
 

Fodor András és Tüskés Tibor levelezése II. 1967-1976

Tüskés Tibor (s.a.r.)
Fodor András és Tüskés Tibor levelezése II. 1967-1976

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893054
Terjedelem: 384 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 400 Ft

Fodor András és Tüskés Tibor levelezésének második kötete az 1967 és 1976 közti tíz évet öleli fel, szám szerint háromszázharmincöt levelet. Az 1966-os év fordulópont levelezésükben (de nem kapcsolatukban), hiszen ekkor jutott tudomásukra, hogy a hatóság ellenőrzi leveleiket, ugyanakkor személyes találkozásaik is gyakoribbá vált. Ennek ellenére, megfelelően a korszak általános gyakorlatának, a magánlevél továbbra az információcsere fontos eszköze. A bizalmas közlések tehát elmaradnak, ám barátságuk tovább mélyül, leveleikből a korszak irodalmi életéről is árnyalt képet kapunk. A kötet tehát jelentős irodalom- és sajtótörténeti forrás, de a rádió és televízió működése kapcsán is számos érdekes adattal szolgál. A Tüskés Tibor előszavával ellátott gyűjtemény végén az intézmények, lapok, folyóiratok, illetve a földrajzi és egyéb nevek rövidítésjegyzéke kapott helyett, itt található a családtagok, barátok ismerősök keresztnevének feloldása is. A kiadvány névmutatóval zárul.

Megrendelés
 

Ernyey Gyula (szerk.) Breuer Marcell - Marcel Breuer

Ernyey Gyula (szerk.)
Breuer Marcell - Marcel Breuer
Elvek és eredmények

Sorozat: A Bauhaus pécsi mesterei
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893115
Terjedelem: 176 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

A 20. századi design és építészet megkerülhetetlenül fontos alakja, a Bauhaus iskola egyik magyar származású képviselője, Breuer Marcell termékenyítő hatású munkásságát foglalja össze a fejezetenként angol nyelvű rezümével kiegészített kötet. A világhírű művész neve Európában leginkább az acélcső-vázas bútorok tervezésével vált ismertté, majd Amerikában korszakalkotó lakóházaival, középületeivel vívott ki elismerést. A végig egyszínnyomásban tartott illusztrációk (grafikák, fotók, cikkek, reklámok) a pécsi indulástól 1976-os visszavonulásáig mutatják meg a szerteágazó munkásság állomásait. Bár Breuer életművében fontos szerepet kapott a magyar kultúrával fenntartott kapcsolata, hazai ismertsége fájdalmasan nagy kívánni valót hagy maga után. A Bauhaus pécsi mestereit felvonultató sorozat jelen kötete is ezen a hiátuson igyekszik segíteni. Az igen terjedelmes függelékben Breuer Marcell és Major Máté levelezése, valamint Breuer Marcell írások találhatók. A könyvben szereplő tanulmányok szerzőinek szakmai életrajza szintén olvasható angol nyelven.

Megrendelés
 

Tüskés Anna (s.a.r.) Fodor András és Tüskés Tibor levelezése I. 1959-1966

Tüskés Anna (s.a.r.)
Fodor András és Tüskés Tibor levelezése I. 1959-1966

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498945
Terjedelem: 464 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 450 Ft
Kedvezményes ár: 2 760 Ft

Fodor András és Tüskés Tibor 1959 őszén találkozott először, ettől fogva Fodor András haláláig, 1997-ig rendszeresen leveleztek. Levelezésük egyszerre dokumentuma egy őszinte, életre szóló barátságnak és egy ellentmondásoktól terhes korszak irodalmi életének. A levelekben a kor szinte valamennyi fontos szereplője megjelenik az olyan meghatározó, szemléletformáló és a hivatalos kultúrpolitika árgus tekintetétől figyelt íróktól kezdve, mint Illyés Gyula, Németh László, Keresztury Dezső vagy Weöres Sándor, a marxista irodalomkritika olyan hangadó alakjaiig, mint Király István, Pándi Pál, Szabolcsi Miklós, vagy Aczél György, Tóth Dezső vagy Köpeczi Béla. Fodor András levelei a fővárosi irodalmi elit, a könyvtárak központi tájékoztatását szolgáló Új Könyvek története, a felsőbb körökhöz kapcsolódó bizalmas és félhivatalos információk, illetve a közvélemény hangjának szempontjából, míg Tüskés Tibor írásai a pécsi irodalmi élet, a Jelenkor indulása, megerősödése, majd a Tüskés Tibor eltávolítása körülményei okán és persze kettejük életműve háttere miatt lehet irodalomtörténetileg rendkívül érdekes. A jelen első kötet az 1966. évvel zárul, ugyanis a levélírók ekkor értesültek arról, hogy a belügyi szervek olvassák leveleiket, ezért később szűkebbre fogták a közléseiket, a fontosabb információk személyes találkozások alkalmával hangzottak el. A Tüskés Anna előszavával, rövidítésjegyzékkel, a levelekben leggyakrabban szereplő, keresztnéven említett személyek listájával, valamint (a levelek sorszáma szerinti) névmutatóval, továbbá jegyzetekkel ellátott kötet a korszak irodalmi életének jelentős forrása, de a levelek irodalmi értéke sem elhanyagolható. Ezért az irodalomtörténész szakembereken túl a közelmúlt irodalmi élete iránt érdeklődők szélesebb tábornak is ajánlható.

Megrendelés
 

Mendöl Zsuzsanna Forbát Alfréd (1897-1972)

Mendöl Zsuzsanna
Forbát Alfréd (1897-1972)

Sorozat: A Bauhaus pécsi mesterei
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498891
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

A Bauhaus a 20. század első felének talán legkarakteresebb építészeti, iparművészeti és művészeti iskolája, amelynek egyik emblematikus figurája Walter Gropius volt. Az ő munkatársaként szerzett hírnevet a magyar származású Forbát Alfréd építész, festőművész, várostervező, akinek életművével részletesen megismerkedhetünk a jelen műben. A Bauhaus-iskola történetére is röviden kitérő bevezetőt követően kronológiai sorrendben tanulmányozhatjuk Forbát munkásságát: családi háttere és iskolái bemutatása után részletesen olvashatunk ifjú építészként Németországban töltött - talán leginkább meghatározó - időszakáról, a harmincas évek derekán a Magyarországon, Szovjetunióban és Görögországban végigdolgozott esztendőkről, majd (jóval kevésbé hangsúlyosan) élete második, svédországi feléről. A fekete-fehér fotókkal és tervrajzokkal kísért kötet végén találjuk a színes mellékletet, Forbát Alfréd publikációinak felsorolását, a róla szóló irodalom listáját, a rövidítésjegyzéket, illetve az angol nyelvű összegzést.

Megrendelés
 

Lantos Miklós Fából, kőből, sárból

Lantos Miklós
Fából, kőből, sárból
A Dél-Dunántúl népi építészeti öröksége

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893016
Terjedelem: 252 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

A népi építészet egyik legfőbb vonása, hogy a legtisztább organikus építészet. A falusi ember a közvetlen környezetében található anyagokat: a fát, a követ, a földet, az agyagot használta házainak emelésére. Az album a szerző fél évszázad alatti leletmentő munkájából készült válogatás, amely Baranya, Somogy, Tolna, Zala és részben Vas megye - táji jellegzetességeit is tartalmazó - népi építészetét mutatja be (lakóházak, istállók, pajták, présházpincék, gabonás kamrák, górék, ólak, kutak stb. sokféle változatát, valamint a hozzájuk kapcsolódó szakipari munkákat). A könyv és a négy fejezet bevezető szövege, valamint a képaláírások (Lantosné Imre Mária néprajzos munkája) magyar és angol nyelvűek. Az album az ismert fotóművész, Lantos Miklós életművét reprezentáló válogatás.

Megrendelés
 

Kramberger, Taja Ezernyi csend

Kramberger, Taja
Ezernyi csend
Válogatott versek

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893078
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Mit tehet a költő a mai világban? Megelégedhet azzal, hogy szüntelenül keresi, kutatja a lehetséges önkifejezési formákat és eszközöket? Netán többre vágyik, mást is el szeretne érni, gondolva azokra is, akik kezükbe veszik a könyveit? Ha igen, akkor van-e esélye arra, hogy "megérintse" az új világ verssel nehezen "megérinthető" olvasóit? És tudja-e, hogy milyen utat kell bejárnia ennek sikeréhez?
A kortárs szlovén költészet eredeti hangú, sajátos költői eszközöket alkalmazó képviselője, Taja Kramberger valószínűleg tudja ezekre a kérdésekre a választ. De legalábbis nagy kísérletező kedvvel, több mint egy évtizede megjelenő verseivel választ igyekszik adni rájuk. Mindeközben a saját, öntörvényű útját járja.  A költészeti hagyományokkal teljesen nem szakító, időnként rájuk is egy-egy óvatos pillantást vető, ám a hagyományos nyelvi kifejező eszközök korlátai közül egyre határozottabban kilépő, a nyelv konvencionális kötöttségeivel szakító költő útját. Azét, akinek verseiben egyszerre és egyidejűleg vannak jelen a történelmi emlékezés szövedékei és a jelen időben megélt hétköznapok tapasztalatai, a magánszféra legintimebb, rejtett zugai és a társadalmi lét sokszínű történései, az időnként megjelenő lírai emelkedettség finom árnyalatai és az intellektuális megközelítéssel együtt járó szigorú tárgyilagosság. És ha a hazai olvasók úgy is fogják érezni, hogy nehezen járható útra tévedtek ebben a verseskötetben kalandozva, mégse riadjanak meg a feladattól, mert egy tehetséges, fiatal, több önálló kötettel rendelkező, a világ-egészről alakoskodás nélkül szóló, érdekes megoldásokkal kísérletező költővel ismerkedhetnek meg. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Pintér László (szerk.) Csorba Győző és Takáts Gyula levelezése 1941-1991

Pintér László (szerk.)
Csorba Győző és Takáts Gyula levelezése 1941-1991

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639893047
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 990 Ft
Kedvezményes ár: 1 592 Ft

Csorba Győző és Takáts Gyula barátsága még a negyvenes évekre megy vissza, amikor a pécsi Janus Pannonius Irodalmi Társaság ülésein Takáts Gyula mint tag vett részt, Csorba Győző pedig a társaság pénztárosa volt. Levelezésükben nézeteltérésnek, vitának nyoma sincs, pedig két teljesen eltérő költői alkatról van szó. Kapcsolatukat erősítette, hogy Csorba Győző pécsi szerkesztőként folyamatosan kérte a kéziratokat idősebb pályatársától, aki rendszeresen érdeklődött azok sorsa felől. Viszonyuk 1947-1948-tól vált bensőségesebbé, barátivá, amikor több hónapot töltöttek együtt a Római Magyar Akadémián, levelezésük legintenzívebb szakasza az ötvenes, illetve a hatvanas évek közepe. Főként az ezzel az időszakkal foglalkozók számára lehet érdekes tehát a mintegy másfél száz dokumentumot felölelő gyűjtemény, nemkülönben azok kereshetik, akiket érdekel Pécs és környéke, a Dél-Dunántúl szellemi élete, valamint a vidéki értelmiségi lét problémája (erről gyakran szó esik a két költő leveleiben). A kötethez Tüskés Tibor írt irodalomtörténeti előszót, a szerkesztő, Pintér László (Csorba Győző veje) pedig az összeállítás, a szöveggondozás szempontjait ismerteti. A levelezéskötet kiegészül a két költő egymáshoz írt egy-egy versével, összevont betűrendes mutatóval, továbbá a Takáts Gyula által Csorba Győzőnek, illetve Csorba Győző által Takáts Gyulának írt dedikációk listájával és azok másolataival, valamint rajzok és fotók fekete-fehér reprodukcióival.

Megrendelés
 

Pilkhoffer Mónika Bányászat és építészet Pécsett a 19-20. században

Pilkhoffer Mónika
Bányászat és építészet Pécsett a 19-20. században

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498983
Terjedelem: 246 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Hiánypótló, komplexitásában újszerű, tudományos alapossággal, ugyanakkor közérthetően, emberközelien megírt és összeállított művet vehet kezébe az olvasó. A mára jelentőségét elveszített, de Pécs és környékének életét hosszú ideig meghatározó, társadalmi-gazdasági bázist teremtő és formáló bányászat, illetve a kapcsolódó építkezések városépítészeti-történeti befolyását kutatta és mutatja be a szerző. Az első részben az 1945 előtti időszak anyaga található, a másodikban pedig a háború utáni történet. A Pécs környéki szén kiaknázását az 1829-ben alapított Dunagőzhajózási Társaság (DGT) kezdte meg, amelynek bányáit 1945 után jóvátétel gyanánt a Szovjetunió kapta meg, majd 1952-ben a magyar állam megváltotta a szovjet részt. Mindkét korszakban ipari-, lakó- és közösségi épületek, kolóniák jöttek létre a vonzáskörzetben. Ezeket sorra veszi a szerző, így megismerhetők többek között a Cassian- és Ullmann-telep, Újhegy, Meszes, Uránváros földrajzi jellemzői, funkciói. A könyvben rengeteg fekete-fehér és színes tervrajz, térkép és fotó illusztrálja a leírtakat, illetve alapos forrásjegyzék, névmutató és angol nyelvű összefoglaló is található.

Megrendelés
 

Pék Pál: Az elmerült sziget

Pék Pál
Az elmerült sziget

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498969
Terjedelem: 80 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

Az egykori vértanú ősz évtizedek alatt sem halványuló emlékének - a kötet verseit átszövő - felemelő atmoszférája és délibábok hamis csillogású világának kereszttüzében áll az igazát rendíthetetlen hittel és eltökéltséggel őrző, a maszkokat letépni akaró, az igaz hazát kereső, megcsalatott egykori kis kamasz, aki közben jelentős költővé érett. És akinek a szavára nagyon oda kell figyelni. Mert a múló, törpe jelen és a maradandót jelentő, végtelen lét díszletei mögé néz, sőt, meg tudja "érinteni a dolgok arcát" is; nem csak a reményekkel teli, boldog múltba képes vissza- visszajárni, a bizonytalan jövőbe is néha előretekint.
Vesztett hitek, elégett sorsok, az "évek jégverése által megverettetett, összetört nemzedék" jajkiáltása hangzik fel Pék Pál új verseiből. És miután a "késsel szegélyezett utak", a "földi roncs mezők" és a "bevégzetlen rombolás" keserű élménye adatott nemzedéke számára, meg kell szólalnia a belenyugvással szemben hadakozók, a szétzüllesztett ünnepek hazug lakomáját leleplezők, a "marasztaló jövő hiányától szenvedők", az emberségüket e "sakál-világban" is megőrzők hangjának is. Mert van menekvés: a "tiszta egek tavában fürdető" élet, a magába zárkózó lét és a végső földre való eljutás reménye. Mert bármit üzen is a múltjával e "roggyant nép", érdemes hinni a jövőben, s titkon "ragyogtatni egy csillagot". Mert a hűséges Társ is feledtetheti a "kifosztott arcok hétköznapi poklát". Mert az ima, a könyörgés sem hiábavaló az Úrhoz egy boldogabb ország eljöveteléért. Mert lehet tisztábban élni, mint az ország. És mert el lehet ugyan süllyedni a végtelen óceán mélyén, ám az Atlantiszok moraja az "álomtalan nép" számára az erkölcsi helytállás örök mementója lehet: hangos figyelmeztetés és követendő példa. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Moravetz Levente Argos, Rigó meg a többiek

Moravetz Levente
Argos, Rigó meg a többiek

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498990
Terjedelem: 226 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 950 Ft
Kedvezményes ár: 1 560 Ft

Moravetz Levente igen sokoldalú művész, aki amikor nem színpadon áll vagy rendez, akkor tollat ragad és forgatókönyvet, színpadi művet ír vagy éppen, mint most is, megélt vagy kigondolt történeteit tárja az olvasók elé. A kötet főként önéletrajzi indíttatású elbeszélései felvállaltan szórakoztatási céllal jelentek meg (nincs más szándékom ezzel a könyvvel, mint küldeni egy csipet mosolyt, rossz napokra), de az olvasmányos és felvidító stílussal papírra vetett sorok természetesen nem nélkülözik a mélyebb mondandót, a megállásra és eltöprengésre késztető tartalmat. A dramaturgiailag jó felépítésű novellák amellett, hogy nagyszerűen kirajzolják a szerző humánus, állatszerető és lényeglátó habitusát, életszerű kifejezésmódjukkal, hiteles hangnemükkel egy mindannyiunk számára valóságosnak, ismerősnek tetsző világot tükröznek. A kötetet hasonlatosan napjaink filmjeihez olyan jelenetek, azaz megfogalmazott gondolatok zárják, amelyek ugyan nem képezik szerves részeit a történeteknek, de így, kimaradva is megcsillantják azt az igényességet, amely Moravetz hosszabb lélegzetű munkáinak is sajátja.

Megrendelés
 

Kocsis László Aranyampolna

Kocsis László
Aranyampolna
Válogatott versek

Megjelenés éve: 2008
ISBN 9789639498938
Terjedelem: 136 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 450 Ft
Kedvezményes ár: 1 160 Ft

Kocsis László pap-költő nevét színvonala és ismertsége alapján méltán  Mécs Lászlóéval együtt szokták említeni. Életében egy szépprózai munkája és nyolc önálló kötete jelent meg, két gépiratos gyűjteménye pedig a hagyatékában maradt. Ezekből készült el Tüskés Tibor válogatásában az Aranyampolna című kötet, amelyben mindenekelőtt nem a teljes pályaív bemutatása szerepelt szempontként, hanem inkább az esztétikai érték, a minőség, a tematikai gazdagság megmutatása. Kocsis László lírájának ereje, költői világképe, gondolkodásmódja  képes "megszólítani" a mai olvasókat is.

Kocsis László Szőcén született 1891-ben, és 1973-ban hunyt el Pécsett. A jelen válogatás költészetének java termését tartalmazza. Költői világában az otthon, a szülőföld képe, a magyar falu, a szociális érzékenység, a papi hivatás, a vallásos élmény, a személyes emberi sors és az öregedés gondja egyaránt helyet kap. Tatay Sándor így jellemezte: "Amilyen finom, halk szavú költő, ugyanolyan melegszívű ember." Illyés Gyula pedig ezt írta költészetéről: "Alázatos s a külviág iránti érzéseiben van valami Szent Ferenc állandó meghatódottságából."
A jelen kötet a költő születésének századik évfordulójára megjelent könyv második, bővített kiadása.

Megrendelés
 

Bencze János Tekintetes bíró urak

Bencze János
Tekintetes bíró urak
A Pécsi Kir. Törvényszék történetéből 1872-1914

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498761
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 650 Ft
Kedvezményes ár: 2 120 Ft

Amikor 1872-ben, a kiegyezést követő intézkedések eredményeként felálltak a királyi törvényszékek és járásbíróságok, a tekintetes bíró uraknak nem kis feladattal kellett megküzdeni. Egyik napról a másikra új szemlélettel kellett volna ítélkezniük, a bíróságokat irányítaniuk, s a korábbi, közigazgatáshoz kapcsolódó bíróságok káoszából megteremteni a rendet. S nem csupán az új törvények hiányoztak, hanem a megfelelően képzett új bírói kar létszáma sem volt elégséges. Bencze János hosszú ideig dolgozott a Baranya Megyei Bíróságnál, ekkor fordult érdeklődése a magyar igazságszolgáltatás kezdetét jelentő időszak felé. Levéltári kutakodásai során több mint száz esztendős újságok hasábjain és ügyiratokban bukkant érdekes ügyek, bűnesetek nyomára. Kötetében a dualizmus kori Pécsi Királyi Törvényszék történetén át nyújt betekintést a korszak jog- és társadalomtörténetébe. Bírói portrék, különös, vidám és tragikus esetek, anekdoták elevenednek meg a fekete-fehér képekkel gazdagon illusztrált lapokon, miközben ízelítőt kaphatunk a századfordulós Pécs sajátos, nosztalgiázásra csábító hangulatából is. A modern bírósági rendszer kiépítésében úttörő szerepet játszó elődök előtt tisztelgő, olvasmányos művet Lomnici Zoltán ajánló sorai nyitják meg.

Megrendelés
 

Kende Sándor Szólni még egyszer

Kende Sándor
Szólni még egyszer

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498853
Terjedelem: 256 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Kende Sándor (1918-1992) író, költő, aki egész életét a könyvek vonzásában töltötte el, ezért is adta interjúit, vallomásait tartalmazó könyvének a Sorsom a könyv címet. Könyvterjesztőként, a pécsi Magyar Írók Könyvesboltjának vezetőjeként, a legendás Libresszó megalapítójaként és íróként egyaránt az Olvasókat szolgálta. Neve összefonódott a Szántó Tibor szerkesztette Dunántúl és a Tüskés Tibor szerkesztette Jelenkor című folyóiratokkal.
A Szólni még egyszer prózai válogatás, amely ízelítőt ad a mai olvasónak az évtizedekkel korábban rendszeresen megjelenő, a fiatalokat is megszólítani tudó, számos könyvével második kiadást megélt, az író-olvasó találkozókon, irodalmi esteken oly gyakran szereplő, egykor ismert és népszerű Kende Sándor gazdag munkásságából. A sors által soha el nem kényeztetett író, tizenöt évvel halála után legjobb írásaival ismét megszólítja egykori és új Olvasóit.

Megrendelés
 

Dévényi Anna - Rab Virág (szerk.) Receptek válságra

Dévényi Anna - Rab Virág (szerk.)
Receptek válságra
Pénz és gazdaság a 20. század első felében

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498815
Terjedelem: 182 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 790 Ft
Kedvezményes ár: 1 432 Ft

A 20. század első felében nem csupán a politika terén, hanem a gazdaságban is számos szélsőséges esemény következett be. A nagyszabású fejlődés mellett addig soha nem látott méretű válságok jellemezték a gazdasági, pénzügyi viszonyokat. Egyebek között ezt a témakört járták körül a Pécsi Tudományegyetemen 2005-ben megtartott Gazdaság és pénzügyek a 20. század első felében című konferencia résztvevői, jelen kötet az ott elhangzott előadások szerkesztett változatait tartalmazza. Olvashatunk a magyar gazdaságelméleti gondolkodás '30-as évekbeli új generációjáról, a salazari Portugália világgazdasági válságra adott válaszairól, az I. világháború után hazánkra rótt háborús jóvátétel rendezésének, illetve az 1924-es népszövetségi kölcsön megszerzésének a jugoszláv és brit vonatkozásairól. Megtudhatjuk, miként változott az ipari struktúra és a foglalkoztatáspolitika a két világégés közötti Európában, betekintést nyerhetünk a dualizmus kori magyar államháztartásba, valamint a dél-erdélyi szászok és románok lakta régió gazdasági jellegzetességeibe. A '20-as évekbeli bankválság-bankkonszolidáció témaköre a Magyar Általános Hitelbank esetén át kerül ismertetésre. Helyet kapott a gyűjteményben a svéd Gustav Cassel 1920-as globális pénzügyi problémákat elemző memoranduma, végül pedig a Monarchia felbomlásából adódó, hosszú ideig elhúzódó vitás elszámolások kérdése is. A szerzők listájával kiegészített, lábjegyzetekkel ellátott kiadvány elsősorban a szakmai közönség érdeklődésére számíthat.

Megrendelés
 

Csapó Csaba Ráday Gedeon és a szegedi királyi biztosság

Csapó Csaba
Ráday Gedeon és a szegedi királyi biztosság
A "betyárvilág" felszámolása

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498877
Terjedelem: 204 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A könyv a 19. század utolsó harmadába kalauzolja el Olvasóit, amikor a közbiztonság általános romlásának viszonyai közepette a politikai elit a "királyi biztosság" több évszázados intézményében és az egykor patinás grófi család elszegényedett tagjának, Ráday Gedeonnak erőteljes egyéniségében látta megtestesülni annak garanciáját, hogy a bűnözést sikerüljön a háttérbe szorítani. Megismerkedhetünk a nagy elhivatottság-tudattal rendelkező, a királyi biztosi megbízatásában komoly karrier-lehe- tőséget látó Ráday személyiségével, motivációival, gondolkodásmódjával, a rá váró nagy kihívással, az alföldi társadalmi és közbiztonsági viszonyokkal, a leghíresebb betyárokkal, a velük szembeni harcban alkalmazott - gyakran vitatható - módszerekkel, különböző bűnüldözési statisztikákkal, a szegedi várbörtönnel, a letartóztatottak celláival, étkezési és tartási körülményeivel, túlélési esélyeikkel, a királyi biztosság négy éves működése alatt megemelkedett halálozási mutatóikkal. A szerző elemzi a szegedi bíróságok és a törvényszékek működését, továbbá eddig ismeretlen forrásokat közöl a "betyárvilággal" folytatott küzdelemből.
Csapó Csaba (1968, Esztergom) az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója, a dualizmus gazdaság-, politika- és sajtótörténetének kutatója, kandidátus. A Magyar Királyi Csendőrség története 1881-1914 című nagy sikerű monográfiája után második önálló, dokumentum-feltáráson, forráskutatáson alapuló, általános érdeklődésre számot tartó kötetét veheti kezébe az Olvasó.

Megrendelés
 

Nagy Imre (s.a.r.) Pákolitz István levelesládájából 1947-1994

Nagy Imre (s.a.r.)
Pákolitz István levelesládájából 1947-1994

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498754
Terjedelem: 152 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 690 Ft
Kedvezményes ár: 1 353 Ft

Pákolitz István (1919-1996) József Attila- és SZOT-díjas költő, prózaíró, hosszú időn át volt a Jelenkor versrovatának szerkesztője. Közel fél évszázadon át a hazai irodalmi és kulturális élet aktív résztvevőjeként, rendszeresen publikáló költőként, folyóirat- és könyvszerkesztőként széleskörű kapcsolatokkal rendelkezett, gondozta pályakezdő alkotók műveit, hagyatékában gazdag levelezés maradt az utókorra. Ennek mintegy harmada olvasható a Pannónia könyvek; Irodalmunk forrásai című sorozatokban megjelent kötetben. Nagy Imre válogatásában az 1947 és 1994 között született 140 levél kerül közlésre, melyek gazdag információkat tartalmaznak mind Pákolitz István pályájának alakulásáról, mind a korabeli irodalmi életről. Az időrendi sorrendben, sorszámozottan és öt nagyobb időegységbe ágyazottan szerkesztett levelek írói között ott találjuk egyebek mellett Sík Sándort, Szántó Tibort, Illyés Gyulát, Bárdos Lajost, Váci Mihályt, Darvas Józsefet, Jókai Annát, Pomogáts Bélát, Bertha Bulcsut, Csorba Győzőt. Közvetlen hangú írásaikban nyomon követhetjük a költő fejlődését, irodalmi kapcsolatait, barátságainak alakulását, műveinek fogadtatását és utóéletét. A jegyzetekben olvasható szövegrészek a kiadásra váró, 1968 és 1996 közötti autográf naplószövegből származnak.

Megrendelés
 

Pomogáts Béla (Vál., szerk.) Magyar Dunántúl

Pomogáts Béla (Vál., szerk.)
Magyar Dunántúl
Művelődéstörténeti olvasókönyv

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498778
Terjedelem: 212 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A regionális irodalmi kultúrák közeledése és egyesülése mellett a regionális hagyományok megőrzésének törekvése is tapasztalható volt a 19. és a 20. században. A nemzeti kultúrán belül külön karaktert mutató kulturális regionalizmusok egyik legjellemzőbbikével, a dunántúlisággal, a pannonizmussal ismertet meg az olvasókönyv 27 írása. A Dunántúl mint kulturális és "lelki" táj, mint az irodalomhoz sajátos és jellemző vonásokkal hozzájáruló régió jelenik meg a kötetben - többek között - Asztalos Miklós, Babits Mihály, Cs. Szabó László, Déry Tibor, Illyés Gyula, Kodolányi János, Krúdy Gyula, Keresztury Dezső, Kosztolányi Dezső, Németh László, Móricz Zsigmond, Takáts Gyula, Tüskés Tibor, Várkonyi Nándor írásaiban. A Dunántúllal, mint klasszikus és történelmi tájjal, mint a magyar kultúra és irodalom otthonával foglalkozó könyvtárnyi irodalomból 21 kiváló író és költő vallomását olvashatjuk ebben a Pomogáts Béla alapos előszavával megjelenő, a dunántúli hagyományok iránt érdeklődők számára született kötetben.

Megrendelés
 

Kamarás István Jézus-projektum

Kamarás István
Jézus-projektum
Kutatási jelentés

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498822
Terjedelem: 186 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

A 20. század története, meghökkentő személyes tapasztalataink egyaránt azt mutatják, hogy minden valószínűtlennek tűnő lehetőség valósággá is válhat. A könyv kiinduló tétele: ha van Isten és kegyelem, akkor az mérhető; ha van csoda, akkor az bizonyítható. Így kerül sor a Biblia középponti motívumának, a kenyérszaporítás aktusának és Jézus személyének dogmáktól mentes, kísérleti vizsgálataira a könyvben. A kutatást végző bizottság tagjai (egy plébános, egy informatikai cég vezetője, egy ateizmus-kutató, egy olvasáskutató és egy apáca-novícius, továbbá a háttérből mindig előlépő, szaktekintély, Cumulus) különböző szocializációjú, eltérő világlátású emberek. Izgalmas, polemikus dialógusaik keretében megismerhetjük a bibliai "Megvendégelés" hat kísérleti rekonstrukciójának (pop-koncert, bűvészmutatvány, színielőadás, ökomenikus áhítat, ökomenikus meditáció, az Ev. Pünkösdi Közösség rendezvénye) tapasztalatait, Jézus csodáinak lehetséges természetrajzát. A hétköznapi élet-szülte hetedik "rekonstrukció" aztán megadja - a tudomány és a spiritualitás találkozásaként megszülető - talán leghitelesebb választ az olvasó számára.

Megrendelés
 

Takáts Gyula Hol is a Volt

Takáts Gyula
Hol is a Volt
Új versek

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498846
Terjedelem: 64 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

A kilencvenhat esztendős költő újabb kötete is Drangalagba, a költő által teremtett különös világba röpíti az olvasót, ahol Csu Fu, Takáts Gyula lírai énje fogalmazza meg a lét ámulatából megszülető reflexióit. A természet és a költészet misztikus keresztmetszetében létrejövő költői perspektíva a pillanatnyiság szikrájából kilobbanó végtelenséget, időtlenséget érzékelteti. Takáts Gyula leheletfinom metaforákkal játékos, könnyed formavilágot teremt, halk impressziókba egész világokat sűrít bele. Fénylő képlet/ a kert fölött a hold/ s az ősz-tavasz keze,/ mint költeményt/ vele viszi tovább/ a mértant, fizikát.../ mert tágul a világ/ a fürge Van,/ lápok, tengerek,/ sziklák, tavak titkaival viszi/ Shelley és Berzsenyi szavát.// Így él s ragyog/ a Vers tovább,/ mint mértanpontosan/ rügyekkel a Világ. (Így él tovább) A kortárs líra iránt érdeklődőknek feltétlenül ajánlható a költő utóbbi években született verseiből összeállt, Szirtes Gábor utószavával, a költő életrajzával és főbb műveinek bibliográfiájával kiegészített kötet.

Megrendelés
 

Méhes Károly Hollander Emőke meztelenül

Méhes Károly
Hollander Emőke meztelenül
Rövid életek

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498792
Terjedelem: 240 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 490 Ft
Kedvezményes ár: 1 992 Ft

Radnóti-díjas, Déry-díjas költő, prózaíró. Pályája az 1980-as évek második felében versekkel indult, első kötetét, a Szombat délutánt 1991-ben adta ki a Cserépfalvi Kiadó. 1994-től jelennek meg novellás- és elbeszéléskötetei, regénye, a Lassan minden titok 2002-ben látott napvilágot. A Hollander Emőke meztelenül kisprózái és novellái az utóbbi nyolc évben született írások gyűjteménye, amelyeknek nagy része olvasható volt különböző irodalmi lapokban, folyóiratokban. A könyvben ezek a művek izgalmas egésszé állnak össze, tele humorral és együttérző iróniával, ám olvasás közben arra is rádöbbenünk lassacskán, hogy nem csak Hollander Emőke, hanem bizonyos értelemben mindannyian meztelenül állunk ezen a világon.
Méhes látszólag a hagyományos történetmondás technikáját követi, gyakran nyúl vissza gyermekkora emlékeihez, mintegy felidézve egy tipikus, átlagosan nemnormális középosztálybeli család mindennapjait, akárcsak a hetvenes-nyolcvanas évek (az Átkos miként egyik NDK-s témájú novellájának címe utal rá) miliőjét. Természetes humorral karikírozza a kispolgári társadalmi erkölcsöket, állítja pellengérre az emberi gyarlóságokat. Mindezt azért, hogy a meztelenség mögött feltáruljon az élet szépsége, igazabb arca is. Méhes Károly egyszerűen mesél, ki nem fogy a szóból, a sztorikból, néha nem tudni, hol a mese és a valóság határa, olykor határozottan be akarja bizonyítani: maga az élet is egy csoda. E csodavárás, az élet mélyebb értelmének keresése és valami derűs életszeretet ad vonzerőt ezeknek a hol groteszk, hol komikus, hol meg egészen megható - a szerző groteszk-humoros rajzaival illusztrált - történeteknek, melyeket széles körben érdemes ajánlani a kortárs próza kedvelőinek.

Megrendelés
 

Pintér László (szerk.) Fodor András és Takáts Gyula levelezése 1948-1997

Pintér László (szerk.)
Fodor András és Takáts Gyula levelezése 1948-1997

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498907
Terjedelem: 536 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A huszadik századi magyar líra két jelentős alkotójának, Fodor Andrásnak és Takáts Gyulának az ismeretsége még 1941-re nyúlik vissza. A kaposvári gimnázium harmadik osztályos tanulójának, Fodor Andrásnak ugyanis ekkor lett tanára és osztályfőnöke az ekkor már Baumgarten-díjas országos hírű költő, a ma kilencvenhat esztendős Takáts Gyula. Fodor András neki mutatta meg első verseit, és később is tanítványi tisztelettel fogadta olykor rövid, de velős ítéleteit. Bár nézeteltéréseik később akadtak, kapcsolatuk barátsággá mélyült. Fodor András haláláig rendszeresen leveleztek, az apró-cseprő mindennapi gondok mellett főleg egy-egy készülő mű gondjait, az irodalmi élet újabb híreit osztva meg egymással (lévén Fodor András az Új Könyvek alapító szerkesztője, olykor a mester egy-egy könyvéről készülő vagy már elkészült recenziók is szóba kerülnek). Ebbe a páratlan életrajzi és irodalomtörténeti értékű, fél évszázadot felölelő levelezésbe tekinthet most bele az olvasó egy jegyzetekkel, egységes személy- és testületi, valamint földrajzinév- és címmutatóval, továbbá a két szerző önálló kötetekben megjelent műveinek bibliográfiájával kiegészített, Tüskés Tibor előszavával ellátott vaskos kötet révén. A datálás nélküli leveleket fügelékben közlő kiadvány a negyvenöt utáni magyar irodalom iránt komolyabban érdeklődők olvasmánya.

Megrendelés
 

Zentai Tünde Adorjás

Zentai Tünde
Adorjás
A Dél-Dunántúl festett templomai 1.

Sorozat: A Dél-Dunántúl festett templomai 1.
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498860
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 390 Ft
Kedvezményes ár: 1 912 Ft

Tíz kötetesre tervezett sorozat (Dél-Dunántúl festett templomai) első darabját vehetjük kézbe, melyben Zentai Tünde az Ormánság keleti részén megbúvó Adorjás falu 1795-ből eredeztethető templomát mutatja be Deim Péter értő fotóinak kíséretében. A szerző a gondosan szerkesztett kötet fejezeteiben a falu és a hímes templom történetét, belső berendezését, festett elemeit (kazettás mennyezet, szószék, karzat, padok), a benne fellelhető stíluskorszakokat és a templom jelentőségét tárgyalja. A térképvázlattal, épületalaprajzzal bővített illusztrációk református templomépítészetünk hagyományairól nem szólhatnának ékesebben. Az egyház-, az ipar- és a népművészet rendkívüli találkozásának lehetünk tanúi a tudományos igényesség mellett a felfedezés örömét is nyújtó kötetben, melyet Archívum címmel kiegészít egy válogatás a publikálatlan adorjási kéziratos egyházi forrásokból. A néprajzi és kultúrtörténeti gyűjteményekben mindenképpen elhelyezendő mű zárásként irodalomjegyzéket és angol nyelvű összefoglalót is kínál.

Megrendelés
 

Tüskés Gábor A műelemzés lehetőségei

Tüskés Gábor
A műelemzés lehetőségei
Lessing: Bölcs Náthán, Goethe: Faust I - II., Fontane: Effi Briest

Sorozat: Thienemann-előadások
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498785
Terjedelem: 104 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Tüskés Gábor irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora, az MTA Irodalomtudományi Intézetének osztályvezetője. Kutatási területe főként a XVIII. század, jelesül a korszak kritikatörténete, az írott szövegek és a folklór kapcsolata, a német és a magyar irodalom összefüggéseinek témája, valamint az egyházi irodalom műfajainak kérdésköre.
Új könyvében germanisztikai témát választott: a német literatúra három repre­zentatív művének, A bölcs Náthán-nak, a Faustnak és az Effí Briest-nek sokoldalú elemzésével kutatja a műelemzés lehetőségeit. A Thienemann-előadások 2. kötetében a 18. és a 19. századi német irodalom e három klasszikus alkotásának elemzési kísérlete található. A szerző a lehetséges műértelmezések közül ugyan csak egyet mutat be, ám jelzi az értelmezések folyamatos átminősüléseinek befogadástörténeti kérdéseit is.  Mindhárom mű ma is aktuális, alapvető egzisztenciális kérdéseket vet föl, és az ezekre adott válaszok hasonló irányba mutatnak: mindhárom szerző célja az emberség lényegének keresése. Tüskés Gábor szövegvizsgá­latai új nézőpontokkal egyesítik a hagyományos filológiai módszer ma is érvényesnek látszó köve­telményeit, valamint társítják a forráskritika és az intertextualitás szemléleti horizontját. Tanulmá­nya nem csupán a szűkebb értelemben vett szakma érdeklődésére számíthat, tanu1ságos ol­vasmányt kínál az irodalom és a művelődés­történet. eredményeire kíváncsi olvasók szélesebb körének is.
Az elemzés 17 ábrát és 12 fotóból álló képmellékletet is tartalmaz.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor - Vargha Dezső (szerk.) Angstertől Zsolnayig

Szirtes Gábor - Vargha Dezső (szerk.)
Angstertől Zsolnayig
Ipartörténeti tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498884
Terjedelem: 270 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 790 Ft
Kedvezményes ár: 2 232 Ft

Baranya és Pécs ipartörténetének neves - a megyehatárokon túl is jól ismert - személyiségei (Angster József, Engel Adolf, Höfler Jakab, Hamerly János, Taizs József, Zsolnay Vilmos és Miklós), valamint a múlt homályába veszett, csaknem teljesen elfeledett alakjai és vállalkozásai köszönnek vissza e tanulmánykötet lapjairól. A XVIII-XIX-XX. század hazai gazdaságtörténetét is számos új vonással gazdagítja a könyv tizennyolc tanulmánya, melyekben - többek között - az Angster orgonagyárról, a Pécsi Bőrgyárról, a Taizs nyomdász-, a Hamerli kesztyűs családról, a Zsolnay-gyárról és -családról, egykori pécsi rézművesekről, a kereskedelmi és pénzvilág jeles képviselőiről olvashatunk. A számos korabeli metszetet és fotót tartalmazó könyvből a régi korok történései és képviselői sok-sok tanulságot kínálnak a gazdasági felzárkózás és modernizáció problémáival küzdő jelennek.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor (szerk.) Az Ormánság vonzásában

Szirtes Gábor (szerk.)
Az Ormánság vonzásában
Szatyor Győző, a hagyományörző

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498921
Terjedelem: 186 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 400 Ft

"Úgy érzem, hogy a jó Isten engem is azért teremtett erre a világra, hogy tollal, amellyel írni és rajzolni lehet, vésővel és kapafejszével, amellyel fából hasznos és szép dolgokat lehet faragni, és lélekkel, mellyel mindezt méltón át lehet érezni - tegyem a dolgom, mint ahogy tette Kiss Géza, Kodolányi János és Kós Károly is" - szól Szatyor Győző az őt és művészetét bemutató kötet "Vallomásában", s talán nem is lehetne jobban megfogalmazni, leírni azt az fennkölt, de ugyanakkor alázatos művészi hozzáállást, amelynek jól érezhető eredményét az alkotásai által teremtett különleges atmoszféra adja. Szatyor Győző elsősorban faszobrászként, fafaragóként ismert, de aki hozzá közelít, csakhamar meglátja, hogy a grafika, az illusztrációs munka és a szakkönyvek megírása sem áll tőle távol, és néprajzos beállítottságú pedagógusként, civil szervezetek, kezdeményezések szervezőjeként is példamutató, kiváló tevékenységet folytat. Ez a kötet az idén 60 éves művész eddigi életútját, ormánsági kötődését, hagyománytiszteletét mutatja be az alkotásairól készült sok színes felvétellel és artisztikus gazdagságát bemutató írásokkal.

Megrendelés
 

Péley Bernadette - Révész György (szerk.) Autonómia és identitás

Péley Bernadette - Révész György (szerk.)
Autonómia és identitás
Pszichológiai tanulmányok a 70 éves Kézdi Balázs tiszteletére

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498914
Terjedelem: 232 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

Hivatásodban legyél autonóm és identikus azzal, amit csinálsz. A pécsi pszichológia tanszék alapítóját, Kézdi Balázst, hetvenedik születésnapja alkalmából kollégái és tanítványai ezzel a tanulmánykötettel köszöntik. Az itt helyet kapott írások a mentálhigiéné, a lelki egészség különböző területeit elemzik, közös bennük, hogy témájuk kapcsolódik Kézdi Balázs munkásságához. A cikkek egy része az S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat tapasztalatait tárja az olvasók elé (pl. Balikó Márta kötetnyitó dolgozata a halállal végződő öngyilkosságokból származó búcsúlevelek kommunikációs sajátosságait ábrázolja). Több írás szól a Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézetének munkájáról (pl. Laky Zsuzsanna a romák pszichés betegségeinek, szuicidiumainak jellegzetességeit vizsgálja). A kötetben helyet kapott tudományelméleti elemzések közül kiemelhető László János a társadalomtudományok és a politika kapcsolatát vizsgáló írása, valamint Péley Bernadette Személyiség és hagyomány című dolgozata. A közreadott huszonegy tanulmány között találunk még a gyermekkorról, az iskolai erőszakról szóló elemzéseket, valamint a pszicholingvisztika, és a pszichoterápia területét érintő áttekintéseket is. A kötet tartalomjegyzékkel zárul.

Megrendelés
 

Kürti Kovács Sándor A csóka meg a róka

Kürti Kovács Sándor
A csóka meg a róka
Gyermekversek

Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498808
Terjedelem: 88 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 700 Ft
Kedvezményes ár: 1 360 Ft

Kürti Kovács Sándor (1941, Tiszakürt) neve a gyermeklapokból (Dörmögő Dömötör, Kisdobos) és más lapok (Nők Lapja, Családi Lap) gyermekrovataiból vált ismertté az Olvasók számára. Az elmúlt években két aforizmakötete (Véletlen gondolatok, Igaz, ami igaz) jelent meg a Pannónia Könyvek sorozatban.
Három mesekönyve után most versekkel örvendezteti meg a 4-10 éves korosztályhoz tartozó ifjú olvasóit, akik minden bizonnyal nem csak a - főként állatokkal és az évszakok váltakozásával foglalkozó - szellemes és tanulságos verseket, hanem a színes illusztrációkat, a kisiskolások által készített rajzokat is örömmel fogadják.

*

Elsősorban az óvodás és a kisiskolás korosztályba tartozó gyerekek, valamint szüleik és oktatóik figyelmébe ajánlható Kürti Kovács Sándor kötete, amely közel félszáz kedves verset tartalmaz. Szerzőjük múzsája legtöbbször az egyszerűségében csodálatra méltó természet volt: a körülöttünk élő állatok, a fák és virágok, a napfény, a szellő, a felhők, az évszakok változásai vagy épp a hold. A klasszikus költészeti hagyományokat követő költeményeket alsó tagozatos lurkók által készített színes rajzok illusztrálják. A mű a 2007-es Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg.

Megrendelés
 

Balla D. Károly 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje

Balla D. Károly
2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje
Egy manzárdő naplójegyzetei

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2007
ISBN 9789639498839
Terjedelem: 286 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Padlásszobájában ül az író - történelmi és etnikai peremhelyzetben. Az országot, amelyben él, most éppen Ukrajnának hívják, amelynek neve az elmúlt száz év alatt hétszer-nyolcszor változott meg. Az író nyelve magyar, gondolkodása európai, magatartása egy független értelmiségi pozícióját célozza, értékrendszerét pedig az általános emberi minőségeszmények határozzák meg.
Az irodalmat a szabadság dimenziójának gondolja, életformának tekinti, amelynek révén - mint egy szabaduló művész - felülemelkedhet ezernyi kötöttségén és ellenállhat a különböző elvárásoknak, melyek a határon túli magyar íróval szemben fogalmazódnak meg.
E felülemelkedés kísérlete ez a könyv, melyben a manzárd őre konkrét történésekhez kapcsolódóan rögzíti gondolatait és megfogalmazza ítéleteit a kárpátaljai és a magyarországi valóságról, szervezetekről és személyekről, a kulturális és az irodalmi életről, a hatalom és az ellenzékiség, a hatalom és az erkölcs viszonyáról, az emberi magatartás alternatíváiról, ahogyan azt "külső" tárgyilagossággal és "belső" vallomásossággal bejegyezte naplójába 1997 és 2003 között.
A kamasznaplójának feljegyzéseit éppen huszonöt esztendeje abbahagyó szerző "újrakezdésének" eredményeként dokumentum értékű, hiteles korrajzú, az ukrajnai és a magyar viszonyokat kíméletlen őszinteséggel ábrázoló, az önvizsgálatot és önfejlődését is kendőzetlenül bemutató könyv született.
Hét év naplójegyzetei (naplóesszék, szakmai okfejtések, lírai kitérők, történet-leírások, kíméletlenül őszinte véleményalkotások) a kárpátaljai és a magyar valóságról, személyekről és szervezetekről, a kulturális és az irodalmi életről, művészi teljesítményekről, problémákról és ellentmondásokról. A napló egyik alapvető dilemmája: a hatalom és az ellenzékiség, a hatalom és az erkölcs, az emberi magatartás alternatíváinak kérdései. A világ kritikus szemlélete párosul a szerző szigorú önvizsgálatával és önleleplező szándékával. Érdekes, izgalmas, szokatlanul merészen szókimondó könyv!
A Berzsenyi-, Quasimodo- és József Attila-díjas szerző a vers, a regény után most a napló műfajában is sajátosat és eredetit alkotott.

Megrendelés
 

Pék Pál Szélcsönd és újra szél

Pék Pál
Szélcsönd és újra szél

Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498696
Terjedelem: 140 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft

Első olvasatra azt hihetnénk, hogy "a vert sereg" költője szól hozzánk ezekből a versekből, "a földi lét fanyar buktatóit" megélt alkotó, kinek lázas reményeit, nagyra törő egykori vágyait lassan "elitta a tegnap". Ám Pék Pál gyötrelmekkel teli vívódásai, a múlthamisítókkal folytatott polémiái, "az arcnélküliekkel" szembeni perlekedései nem a beletörődés keservéből, a kilátástalanság tragikumából fakadnak. Mert konok Messiásként szól ő hozzánk, aki örök fájdalmára, csonka ifjúságára - egész nemzedéke nevében és számára - keresi a gyógyírt, a múlt hálójából való szabadulást, és találja meg Istenben ("kiben az álom-való megmaradt"), egy boldogabb haza víziójában, minek krónikásául szegődött, a Rendben, ami mindenkit emberré tehet, a Jogban, mi "írmagját is kiírtja" a törvénytelenségnek, a Szabadság visszaszerzésének reménnyel teli új és újabb kísérleteiben, és végezetül az Erkölcsben, mert meg kell tudnunk őrizni önazonosságunkat, mert önmagunkhoz hűnek kell maradnunk, az utat, mi kijelöltetett számunkra, végig kell járnunk. A Múlt és a Jelen viaskodik a kötet verseiben, egyrészt a "kölyökkor lázbeszéde", az 1956-os forradalom még mindig eleven emléke, amely időnként meglehetősen határozott kontúrokkal sejlik fel a jelen ködfátyola mögött, másrészt a "semmi eszme vak világa", a "hazug illatár", amelyek az előbbi tiszta fényét borítják kétes és igaztalan homályba. Az ebbe történő bele nem nyugvást, a soha meg nem alkuvást kifejező magatartás Pék Pál költészetének kezdettől fogva meghatározó motívuma. A költő intellektuális vívódása, morális küzdelme pedig a helyzetből fakadóan még nem fejeződhetett be. A harc folytatódik. Pék Pál költői szerepfelfogásából és emberi alapállásából - ezt üzenik kilencedik kötetének versei - ez nem is lehet másként.

Megrendelés
 

Harsányi Iván Spanyol dilemmák - spanyol megoldások a 20. század útvesztőiben

Harsányi Iván
Spanyol dilemmák - spanyol megoldások a 20. század útvesztőiben
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498653
Terjedelem: 202 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 790 Ft
Kedvezményes ár: 2 232 Ft

Harsányi Ivánnak, a Pécsi Tudományegyetem professzorának az elmúlt másfél évtizedben íródott, Spanyolország 19-20. századi történetének fejezeteiről szóló tanulmányaiból tartalmaz válogatást a tanulmánykötet. Az írások betekintést nyújtanak a nagy múltú, ám az elmúlt századokban - térségünk államaihoz hasonlóan - félperifériás helyzetbe került ibériai ország történelmének jellegzetességeibe, a spanyol társadalom, gazdaság és kultúra fejlődési dilemmáinak és az ezekre adott válaszoknak a tükrében. A lábjegyzetekkel ellátott tanulmányok kronologikus rendben követik egymást. Elsőként az 1875-ös restaurációt követő modernizáció időszakáról (ún. cánovasi kor) olvashatunk, majd megtudhatjuk, miként élt a nemzet fogalma és a nemzettudat a 20. század eleji Spanyolországban. Ez utóbbi téma kapcsán az is terítékre kerül, hogy milyen szerepet játszott Marokkó a spanyol történelmi tudatban és nemzetképben. A továbbiakban a 20. századi spanyol választásokról, az anarchizmusról, a '20-as évek szociális érdekegyeztetéseiről, majd a Spanyol Köztársaság éveiről, illetve az utókor általi megítéléséről szóló tanulmányok közül szemezgethetünk. A szerző figyelmet szentelt a magyar és a spanyol történelem múlt századi találkozási pontjainak is. A II. világháború alatti viszonyokról szólnak Az 1943-as Jordana-Kállay jegyzékváltás rejtélye, valamint A magyar nyilaskeresztes kormány és a spanyol diplomácia (1944) című írások. Végül a Franco-rezsim 1944-46 közötti helyzetéről, a spanyol külpolitika 1957-60 közötti kelet-európai vonatkozásairól, illetve a spanyol baloldalnak a keleti blokk összeomlásához való viszonyulásáról olvashatunk. A magyar és spanyol nyelvű tartalomjegyzékkel záródó kötet beszerzését szak- és nagyobb általános gyűjtőkörű könyvtárak részére ajánljuk.

Megrendelés
 

Vargha Károly - Rónai Béla - Muszty László Rejtett kincsek nyomában

Vargha Károly - Rónai Béla - Muszty László
Rejtett kincsek nyomában
Baranyai népmondagyűjtemény

Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498718
Terjedelem: 226 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 650 Ft
Kedvezményes ár: 1 320 Ft

A mondagyűjtemény elsősorban élő, de nem kevés írott forrásra is - régi újságokból, magánlevelezésekből, plébániai feljegyzésekből stb. vett szövegekre - épül. A szerkesztők Baranya megye három nemzetiségének (a magyar mellett a német, horvát, cigány) gazdag mondakincsét gyűjtötték össze és adják közre olvasmányos formában. A természeti képződményekhez és a történelmi eseményekhez fűződő mondák adják a kötet többségét. E kettő itt-ott össze is fonódik. A török rabságról, az ellenük folytatott hősies harcokról, bujdosásról szólnak egyesek, néhány monda a tatárdúlást idézi. Helynevekhez kapcsolódó legendák szintén szép számmal szerepelnek a kötetben, és a mecseki bányászok mondavilágából is ad ízelítőt a könyv. Vannak benne a népmesék hangulatát idéző tréfás történetek is. A fekete-fehér rajzokkal illusztrált könyv beszerzése az állomány figyelembevételével javasolt a megye könyvtáraiba, helytörténeti és néprajzi gyűjteményekbe, de más közművelődési és iskolai könyvtárakban is helyet kaphat.

Megrendelés
 

Hámori Istvánné - Vokó János Pécs-Somogy története

Hámori Istvánné - Vokó János
Pécs-Somogy története

Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498637
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A kötetben a Mecsek déli lankáira települt, közigazgatásilag Pécs városához csatolt Somogy község története és kulturális élete elevenedik meg. A fekete-fehér képekkel illusztrált lapokat forgatva megismerhetjük a település környékének természeti viszonyait, növény- és állatvilágát, majd a vidék őskori, ókori és kora középkori históriájának fejezeteit tekinthetjük át a régészeti leletek tükrében. Olvashatunk a mai falu területén a középkorban létezett Nova Villa nevű településről is. Ezt követően Somogy nevének első, 1406-ban kelt okleveles említéséről tájékozódhatunk, majd a község török-kori, 18. és 19. századi, két világháború közötti, végül pedig az 1945 utáni történetét ismerhetjük meg számos forrás tükrében, számos adattal, anekdotával és érdekességgel fűszerezve. Külön fejezetekben kerülnek ismertetésre Pécs-Somogy néprajzi hagyományai, a máig különös jelentőséggel bíró bányászati hagyományok, a vallási, oktatási és egyesületi élet momentumai. Az utolsó fejezetben kapott helyet a település emlékműveinek, emlékhelyeinek bemutatása. A függelékben címtár, kép- és forrásjegyzék található.

Megrendelés
 

Fischer Mária Piros mezők

Fischer Mária
Piros mezők
[kisregény]

Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498602
Terjedelem: 136 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 550 Ft
Kedvezményes ár: 1 240 Ft

Fischer Mária gyermekkori emlékeit szövi izgalmas történetté. A naplószerű elbeszélés epizódjai gyakran jelen idejű felütéssel kezdődnek, s a felidézett pillanatképből bomlik ki a háborús falucska élete, lépnek színre egy-egy epizód erejéig a harmincas, negyvenes évek vidéki Magyarországának jellegzetes figurái: a pitykés mellényes, bőgatyás Csapó bácsi, a (már nem is ismert) Fater, a Mutter (a nagyszülők), a megélhetésért napi harcot vívó s olykor bizony hangos csetepaté közepette hajbakapó szülők, a két Kurucz bácsi, a csendőr meg az ávós, a beszállásolt orosz tisztek, Lina néni, az öreg cigányasszony, a gondoskodó és aggályoskodó nagynénik és nagybácsik, no és újabb jövevények a családban, akiket ezer gonddal, szegénység közt kell felnevelni. A történet a háborús időkben veszi kezdetét, s a negyvenötben malenkij robotra elhurcolt apa már-már homályba vesző emléke-hiánya körül keringve parabolisztikusan ível a három évvel későbbi hazatérésig. Közben egy komoly, környezetét nyitott szemmel figyelő, intenzív lelki életet élő kislány serdülésének lehetünk tanúi. A kemény idők ellenére is tisztának maradó lélek jelképe az a csodálatos női portré, amely még az első világháborús zűrzavarban került a családhoz. A csodaszép nő a gyermeki lélekben megelevenedik, rossz időkben (s ilyen bőven akad) el lehet menni hozzá a Falon Túli Birodalomba az ember csak behunyja a szemét, és rálép a nagy piros mezőre. Ilyenkor aztán előfordulhat, hogy egyszer elfelejtem a sírást, egészen elfelejtem. A huszadik század közepének miliőjét hitelesen megjelenítő önéletrajzi regény az olvasók széles körének ajánlható.

Megrendelés
 

Szepesi Attila Őrtorony

Szepesi Attila
Őrtorony
Esszék

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498726
Terjedelem: 188 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

 Közhely, hogy minden igaz mester kicsit idegen a maga korában, hiszen holnapi, tán holnaputáni eszmék és hangulatok borzonganak benne. Esetleg tegnapelőttiek. Sosem hallott vagy épp elfeledett muzsikák, amelyeket a maga denevérfülével érzékel - írja a szerző William Blake-ről, a bolond rézmetszőről. Most közreadott kitűnő esszékötetében a Blake-hez hasonló csudabogarakról, elfeledett csodadoktorokról, méltatlanul mellőzött írókról, alig olvasott, mégis jelentős művekről olvashatunk. Régi kávéházak társalgásait idéző, remek esszéstílusban a szerző olyan művelődéstörténeti értékű kuriózumokkal ismerteti meg az olvasót, mint a nemrég felfedezett, szennai bolondásgokat tartalmazó kézirat, az 1671-ben párját ritkító kegyetlenséggel kivégzett lehotkai látnok esete, Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusának vaskos valósága, a 19. századi brassói csodadoktor, Johann Martin Honigberger kalandos élete, a bihari magányában álmodozó Bessenyei György különös világa, az elfeledett Czóbel Minka A két arany hajszálról írt elfeledett regényének kárpátaljai folklórpárhuzamai, Mircea Eliade könyve a kovácsokról és az alkimistákról vagy a tragikus sorsú, nagyálmú pokoljárók, a Cholnoky família tagjai, a persza szúfi költészet vagy a japán fametszés mesterei. A kötet izgalmas kikapcsolódást, ugyanakkor tartalmas olvasmányélményt nyújt mindazoknak, akik szeretnek búvárkodni a magyar és az egyetemes művelődéstörténet rejtett kincsei közt.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Nagy László pályaképe

Tüskés Tibor
Nagy László pályaképe
[monográfia]

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498629
Terjedelem: 272 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

 Nagy László életműve manapság mintha kevésbé lenne divatos téma, mint a halálát követő egy-két évtizedben. Ennek ellenére még mindig sokan vannak, akik valami vezérféle váteszt látnak benne. Tüskés Tibor 1983-ban, mikor Nagy László-monográfiája első ízben napvilágot látott, arra tett kísérletet, hogy elkerülve mind a költő életművét halála után lekicsinylők, mind pedig a rajongók táborát, Nagy László életművét a költő vallomásai, valamint az életében megjelent kritika tükrében tegye mérlegre. A kötet a hagyományos monografikus szempontokat érvényesítve Nagy László pályaívét gyermekkori indíttatásaitól fogva rajzolja meg, külön figyelmet szentelve a költő utóéletének. A könyv második kiadása ezúttal kiegészült az első kiadásból kimaradt számtalan fekete-fehér illusztrációval (kötetcímlapok, metszetek, családi fotók, kéziratmásolatok stb.), továbbá az Inkarnáció ezüstben című Nagy László-versről készült 1996-os elemzéssel. Minden irodalomtörténeti gyűjteménybe érdemes állományfrissítés céljából beszerezni.

Megrendelés
 

Vonyó Tamás Modell Deutschland

Vonyó Tamás
Modell Deutschland
A nyugatnémet gazdaság hosszú távú fejlődésének növekedéselméleti és gazdaságpolitikai elemzése

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498661
Terjedelem: 386 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 400 Ft

 "A Német Szövetségi Köztársaság története mindenekelőtt annak gazdaságtörténete. Gazdasági fejlődése minden egyéb tényezőnél nagyobb mértékben határozta meg önálló államiságát. Semmilyen más területen nem volt képes felmutatni hasonló eredményeket, így a világban elfoglalt pozícióját ma is gazdasági ereje alapján ítélik meg" - olvashatjuk Werner Albershauser találó megfogalmazását a könyv bevezetésének első soraiban. Vonyó Tamás számos gazdaságtörténeti tanulmány után önálló kötettel állt a nagyközönség elé. Ebben - a külföldi és hazai szakirodalom széles körű felhasználásával - a II. világégés romjain, a III. Birodalom nyugati területein 1949-ben megalakult Német Szövetségi Köztársaság gazdasági fejlődését elemzi a német újraegyesítésig. Elsőként általánosságban tekinti át a téma nyugat-európai vonatkozásait, majd a három nyugati megszállási övezet helyzetét, s az újjáépítés első lépéseit vizsgálja a háború utáni évek tekintetében. Külön fejezetekben olvashatunk a német gazdasági csoda (Wirtschaftswunder) évtizedéről (1950-1961), a prosperitás időszakáról (1961-1973), illetve a nyugatnémet növekedési modell válságáról (1974-1989). A szerző kitér Nyugat-Németország újjáépítésének, illetve az egész világon csodált egyedi fejlődési modell (Modell Deutschland) eredményeinek anyagi, társadalmi és politikai feltételrendszerére, melyek az elemzés tárgyát képező nemzetgazdaság több évtizedes fejlődésének irányát nagyban meghatározták. Ábrákkal és adatokkal szemléltetett elemzéseiben nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi munkamegosztás, a gazdasági szerkezetváltás, a gazdaságpolitikai kurzusok, illetve a világgazdasági folyamatok megvilágítására is. Számos szempontból hiánypótlónak számító, összegzéssel, statisztikai melléklettel, gazdag bibliográfiával és névmutatóval záródó kiadvány.

Megrendelés
 

Lovász Pál Mecseki rapszódia

Lovász Pál
Mecseki rapszódia
1956 őszutó

Megjelenés éve: 2006
ISBN 963949870X
Terjedelem: 80 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

Váratlanul előkerült verseket vehet kézbe az olvasó Lovász Pál 1956 őszutóján keletkezett versciklusát, a forradalom helyi és országos eseményeinek lírai reflexióit. Éppen a forradalom ötvenedik évfordulóján, a családtagok jóvoltából kerültek elő az évtizedeken át az ismeretlenség homályában megbúvó dossziék, amelyekben ott lappangott egy zaklatott lélek irodalmi értékű műve, csupa négy soros, két versszakos darab a budapesti és a vidéki városok - köztük is mindenekelőtt Pécs - történelmi eseményeiről. A szerző egyik, 1955 májusában kelt gépiratos vallomása hitelesíti a rendkívüli körülményeket: Verseimet titokban, félelmek között írtam. Senkinek, sem ismerősnek, sem jóbarátnak, rokonnak meg nem mutattam, nehogy bajba sodorjak valakit. Tüskés Tibor előszavában a korba ágyazottan megemlékezik Lovász Pál életéről, munkásságáról. A versek mellett stílusosan elmosódó, máskor konkrét fotókat a szerkesztő, Szirtes Gábor válogatta.

Megrendelés
 

Czilczer Olga Engedelmes planéták

Czilczer Olga
Engedelmes planéták

Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498688
Terjedelem: 80 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Czilczer Olga kötetében a monologikus prózaversek hosszú sorát a közbeszúrt rövid szabadversek törik meg, ily módon a kötet egésze (túllépve a hagyományos vers kötöttségén, és absztrakt zenei kompozíciót sejtetve) valamiképpen a létezés egyetemes ritmusát idézi. Az életrajzi elemekben gazdag, gyakran egy-egy történést, ihletett pillanatot kibontó szövegek a valóság törmelékeit szokatlan rendbe helyezve teremtenek sajátos világot. Versei látvány és hallucináció szétszálazhatatlan szövetei - írja Lator László a fülszövegben. A szürrealisták által kedvelt automatikus írás, a szabad asszociációkban hömpölygő prózavers, a kötött formákat elvető, a köznapi magánbeszéd elemeit szimbolikus egésszé olvasztó költészet kedvelőinek ajánlható a fülszövegben Lator László rövid elemzésével ellátott, színvonalas kötet.

Megrendelés
 

Pintér László (szerk.) Csorba Győző és barátai

Pintér László (szerk.)
Csorba Győző és barátai
Budapesti levelek Pécsre

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498742
Terjedelem: 288 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A nagy filológiai alapossággal összeállított kötet a Csorba Győző jelleméről, gondolkodásmódjáról kialakított képet kívánja árnyalni pécsi barátaihoz fűződő levelezésének fényében. Galsai Pongrác, Kalász Márton, Lázár Ervin és Szántó Tibor azok közé a fiatalabb írók közé tartoztak, akikhez Csorba Győző az idősebb mester szeretetével, tapintatával fordult, ám a velük folytatott levelezésből kitűnnek az alkat- és szemléletbeli különbözőségek is. Éppen emiatt is a jelen válogatás fontos adalékokkal szolgál a korszak (országos jelentőségű) pécsi irodalmi élete vonatkozásában. A Pomogáts Béla személyes érintettségről is tanúskodó irodalomtörténeti előszavával, szerkesztői utószóval, a levelek időrendi táblázataival, továbbá a levelekben és jegyzetekben található személy-, hely-, testület- és intézménynevek mutatójával, valamint a levelezőpartnerek rövid, fényképes életrajzával, fő műveik bibliográfiájával kiegészülő kötet függeléke közli a levelezőpartnerek egymáshoz írott dedikációit is. A negyvenöt utáni magyar irodalom történetéhez jelentős forrásgyűjtemény.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Az újraolvasott Kodolányi

Tüskés Tibor
Az újraolvasott Kodolányi
Tanulmányok, esszék, dokumentumok

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2006
ISBN 963949867X
Terjedelem: 312 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 920 Ft

Tüskés Tibor számtalan hosszabb-rövidebb cikkben, elemző tanulmányban foglalkozott a huszadik századi nagy magyar prózaíró, Kodolányi János munkásságával azóta, hogy 1974-ben napvilágot látott Kodolányiról írott pályarajza (legutóbb: 199913114). Ezekben az írásokban egy-egy részletkérdést dolgozott ki, újraolvasva, újragondolva Kodolányi életművét, írói működését, helyét a kortársai közt, akárcsak szerepét kora hatalmi, irodalompolitikai játszmáiban. A jelen kötet ezeknek a tanulmányoknak a gyűjteménye, mellyel a szerző azt szeretné elérni, hogy - a fülszöveg szavaival - Kodolányi János kultuszának története és regényvilágának maradandó értékei rajzolódnának ki a mai olvasó előtt. A tanulmányvégi jegyzeteket közlő, szubjektív hangú szerzői előszóval ellátott kötet a huszadik századi magyar próza iránt érdeklődők fontos olvasmánya.

Megrendelés
 

Szegedy-Maszák Mihály Az értelmezés történetisége

Szegedy-Maszák Mihály
Az értelmezés történetisége
Thienemann-előadások 1.


Sorozat: Thienemann-előadások
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498610
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

 A könyv szerzője Szegedy-Maszák Mihály akadémikus, az ELTE és az Indiana University (Bloomington) professzora, az interpretáció elméletének itthon és külföldön egyaránt ismert kutatója. Új könyvében azt fejtegeti, hogy az értelmezés nem ismer végleges lezártságot. Megállapításai szerint az értelmezés önmagát szüntelenül megcáfoló folyamat, mely mindaddig változni fog, amíg létezik emberi történelem. A szerző az interpretáló tevékenységet három művészeti ág, a zene, a festészet és az irodalom közegében vizsgálja. Milyen szerepet játszik a karmester és a rendező személyisége? Része-e a képnek az, ami közvetlenül nem érzékelhető? Miért nem ugyanazt érzékeljük valamely műalkotáson, mint a korábbi nézők? Hogyan értelmezhetők a több változatban elkészített képek, a szövegvariánsok, vagy a társszerzők által készített művek? A műfordítás az interpretáció egyik változatának tekinthető-e? Íme, néhány kérdés a tanulmány gazdag anyagából. Az értekezés a magyar alkotók közül Csontváry Kosztka Tivadar és József Attila utóéletével, hazai és külföldi fogadtatásával, hatástörténetével foglalkozik részletesebben.

Megrendelés
 

Gilbert Edit (szerk.) A perifériáról a centrum 3.

Gilbert Edit (szerk.)
A perifériáról a centrum 3.
Világirodalmi áramlás a 20. század középső évtizedeitől

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498645
Terjedelem: 312 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

Harmadik alkalommal jelenik meg a pécsi irodalomtörténeti élet jelentős dokumentuma, melynek szerzői ez alkalommal a misztikum megjelenési formáit, a különféle túlvilágképek és a spirituális hagyomány jelenlétét keresik a huszadik századi, de még inkább a kortárs világirodalomban. A tizenegy nyelvű kötet írásai a magyar, az ír, az indiai, az angol és amerikai, illetve az indián, az orosz, a spanyol, illetve latin-amerikai, a német, a lengyel, a szlovén és a horvát irodalom látható és látens kapcsolataival foglalkoznak. A főként fiatal irodalomtörténészek és magyar (illetve más szakos) hallgatók rövid írásai a világirodalom újabb áramlatai iránt érdeklődő olvasók figyelmére számíthat.

Megrendelés
 

Bajkay Éva Az utópia bűvöletében. Weininger Andor

Bajkay Éva
Az utópia bűvöletében. Weininger Andor

Sorozat: A Bauhaus pécsi mesterei
Megjelenés éve: 2006
ISBN 9639498734
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 200 Ft
Kedvezményes ár: 2 560 Ft

Weininger Andor (1899-1986) építész, festő, formatervező munkásságát dolgozza fel a Pannónia könyvek sorozat részeként megjelent kötet szerzője, a téma jó ismerője, Bajkay Éva művészettörténész. A Bauhaus pécsi képviselőit bemutató könyvek sorában elsőként kézbe vehető mű a művész halálának huszadik évfordulója alkalmából szervezett kiállításhoz kapcsolódik. A két hasábos szedésben a magyarral párhuzamosan angol nyelven is olvasható tanulmány töprengő, vérbeli kísérletező művészként állítja elénk Weiningert, akit leginkább a formateremtés elvont problémái érdekelték. A dél-baranyai kis faluból, Karancsról származó művész pályakezdése 1919-1921 között a fiatal moderneket összefogó Pécsi Művészkörhöz kötődött, majd társaival - Molnár Farkassal, Johan Hugóval, Stefán Henrikkel együtt - a legendássá vált weimari Bauhausba iratkozott be. Itt a művészeti iskola konstruktivista fordulatának egyik előkészítője lett, jelentős utópisztikus elgondolásainak leghíresebb terméke a Gömbszínház terve volt. Később Hollandiában, végül New Yorkban élt és alkotott, színpadi kísérletei a mai multimédiás törekvések előhírnökeinek számítanak, csakúgy mint bútor- és lakástervei, reklámgrafikái, festményei, melyek szintén a modernizmus szellemét előlegezik meg. Weininger Andor pályája utolsó korszakában ismét visszatért fiatalkori elképzeléseihez és egy matematikai alapú, rendszerelvű művészet megvalósításával foglalkozott. Az archív családi képekkel és a művész alkotásainak, rajzainak színes és fekete-fehér reprodukcióival illusztrált kötetet rövid életrajz, Weininger publikációinak jegyzéke, válogatott irodalom és a fent említett kiállítás katalógusa zárja.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Tüskés Tibor (s.a.r.) Volt idő Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezése

Tüskés Tibor (s.a.r.)
Volt idő Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezése

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498432
Terjedelem: 202 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

A kötet Mészöly Miklósnak, a 20. századi magyar irodalom iskolateremtő írójának Tüskés Tibor irodalomtörténésszel, a korszak jeles szerkesztőjével folytatott levelezését tartalmazza. A fennmaradt 114 eredeti levéldokumentum az 1960-tól 1997-ig tartó években keltezett írásaikat öleli fel. (Az utolsó, 115. levél az özvegy, Polcz Alaine Tüskés Tibornak írt levele). A két kiváló irodalmár és gondolkodó ember mintegy 40 éven keresztül folytatott levelezése bepillantást enged az 1960 utáni évek, a diktatúra évtizedeinek társadalmi, irodalompolitikai viszonyaiba, az irodalmi életet befolyásoló személyiségek tevékenységébe, és bepillantást nyerhetünk Mészöly egy-egy művének keletkezésébe, a két irodalmár pályájának alakulásába is. Az előszó végén az íróról és a Jelenkorról szóló szakirodalom rövid jegyzéke, a függelékben Mészöly Jelenkorban közölt írásainak, Tüskés Tibornak szóló dedikációinak, illetve Tüskés Mészöly munkásságával kapcsolatos írásainak bibliográfiája található. A kötetet névmutató és fekete-fehér fényképek zárják.

Megrendelés
 

tucatversek

Videcz Ferenc
Tucatversek

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498475
Terjedelem: 118 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft

Völgységünk tenyerén született ékkő, kicsi város,/ Mint kagylóban a gyöngy, úgy nősz, gyarapodsz örömünkre./ Példáján sok tisztes elődnek szorgos a néped.../ Megsimogatlak, hozzám bújsz titkos szeretőként;/ Mind, ami érték bennem, lásd, néked fölajánlom,/ Völgységünk tenyerén született ékkő, kicsi város. (Bonyhád dicsérete) Ezeket a sorokat nem valamely 18. századi ismeretlen poéta, hanem egy bonyhádi tanárember írta, aki nem mellesleg a kortárs magyar vadászirodalom kiválósága is. Videcz Ferenc verseit olvasva az embernek az az érzése támad, hogy talán Orczy Lőrinc, Virág Benedek vagy maga Berzsenyi lépked ott a szekszárdi dombok alatt. Akik ismerik, azt mesélik róla, hogy jobban szeret félrevonulni a hangos vadásztársaságban, s amíg a fiatalok ricsajoznak, ő csak az írógépet veri. Ihletője a férfias szemlélődés, a baráti együttlét meghittségével fölszentelt csönd. Ilyenkor hallani, hogy az alkonyi csöndben bükkfa tüzétől/ Hogy fecseg egyre vidámabb kedvvel a bő, teli bogrács. (Üzenet, Kerék Imrének) Persze látja, hallja, mi zajlik körülötte. Nem félrevonuló remete, hanem aktív tanárként kora minden betegségének tünetét gondosan szemügyre veszi. Bűzlő mocsárként terped szajha módra,/ S anyáz, kurváz a püffedt öntudat. (Kontraevolúció) Szinte döbbenetes az a nemes rendíthetetlenség, amellyel egyszerűen ignorálja a modernizmus egész kelléktárát, s valamiféle berzsenyisen veretes klasszicizmussal, a parasztember ősidőkből örökölt mozdulataival helyezi a szavakat oda, ahová éppenséggel illenek. Szellemi maszturbálók közt nevemet ne kutassad!/ Én ha az írás fűt más örömét keresem.../ Szellemi végtermék s nem anyagcsere híg szüleménye/ Nálam a vers vagy a könyv, melynek az ember örül. (Szellemiek)

Megrendelés
 

Balla D. Károly Szembesülés

Balla D. Károly
Szembesülés
121 fragmentum egy regényhiány


Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498408
Terjedelem: 236 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

A kortárs próza izgalmas alkotói vállalkozása Balla D. Károly (Ungvár, 1957) sajátos műfaji vonásokkal rendelkező esszéregénye, amely különböző szövegtípusok (fragmentumok, jegyzetek, lexikon-részletek, ún. werk-szövegek stb.) segítségével rajzolja meg egy lehetséges cselekményregény körvonalait. A szintézist a szerző - a vele és művével a szokásosnál elmélyültebb együttműködésre késztetett - olvasóira bízza.
Az állételes módon, esszéisztikus kommentárok révén megjelenő cse­lekményregény ugyanis - amely bizonyos szempontból az ógörög Oresztész-Elektra történetek modern parafrázisa - az olvasás során formálódik, válik „teljessé”, értelmezhetővé.
Két egymásnak ellentmondó szellemi örökség, két különböző erkölcsi felfogás útvesztőiből Oresztész Elektra segítségével találja meg a követhe­tő magatartásformákat, a lehetséges választásokat, miközben állandóan szembesülnie kell a külvilággal, a múlttal, a jelennel, hol korábbi, hol jelenidejű önmagával. Mindeközben a görög nevű hősök és helyszínek egyre ismerősebbnek tűnnek számunkra, és egyre karakteresebben kiraj­zolódni látszik az elmúlt évtizedek kárpátaljai és hazai valósága, kulturá­lis közállapotai, szereplői, konfliktusai és eltérő magatartás-modelljei ...
Oresztész súlyos konfliktusok, vívódások és önmarcangolások ered­ményeként végülis létrehozza a személyiség autonómiáját megőrző értel­miségi magatartást, a maga szintézisét.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor Pécsi panteon

Szirtes Gábor
Pécsi panteon
Portrék a millennium korából

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498483
Terjedelem: 216 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 400 Ft

A szerző nagy sikerű, A millenniumi Pécs című munkájának sajátos folytatása ez a kötet, melyben a 1920. század fordulójának neves pécsi közéleti személyiségei kaptak helyet olvashatjuk a fülszövegben. A hét éve megjelent első kiadáshoz (199810160) képest jelentősen bővített kiadásban az eredeti kilenc portré (Aidinger János, Dulánszky Nándor, Engel Adolf, Reéh György, Sirisaka Andor, Váradi Antal, Várady Ferenc, Wiesner Raymár és Zsolnay Vilmos) mellett olvashatunk Angster Józsefről, a neves orgonaépítő-mesterről, akinek munkáját többek között a kalocsai és a pécsi székesegyház orgonái dícsérik, s Pécsett orgona- és harmónium-gyárat létesített. Megtudhatjuk, miként váltak Littke Lőrinc és József apa és fia a pécsi pezsgő mestereivé, s hogyan tették híressé pezsgőgyáruk termékei Pécs nevét világszerte. Megtudhatjuk, hogyan tette híressé és az ország egyik legelismertebb órásmesterévé szakmai tudása, a szép és értékes alkotások iránti vonzalma Schönwald Imrét, a pécsi kézműves mestert és kerekedőt. Végül, az előző kiadás anyagán túl egy híres kályhás-dinasztia, a Wigan-család generációkon átívelő történetét is megismerhetjük. A fekete-fehér képekkel illusztrált kötetet irodalomjegyzék, névmutató, magyar, angol és német nyelvű rezümé zárja.

Megrendelés
 

Pálffy Gyula Proletár dekameron

Pálffy Gyula
Proletár dekameron

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498521
Terjedelem: 540 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 400 Ft

Az egyszerű népéletből vett, vaskos humorral, mély bölcsességgel, szép lí­raisággal átszőtt, olvasmányos történet tanúja lehet e könyv olvasója, olyané, amely a múlt századfordulón kezdődik és háromnegyed évszázad múltán megrendítő végkifejlettel fejeződik be. Somogy és a Dél-Dunántúl számos tele­pülésén megfordulhatunk, olyanokén, melyeknek még a nevét sem hallottuk, bár többnyire még ma is megtalálhatók a térképen. Közben osztozunk népi hősünk, Cserkás Ferkó örömében és bánatában, tanúi lehetünk keserves és felvidító történeteinek, elgondolkod­tató és pajzán kalandjainak. Mindeköz­ben rádöbbenhetünk arra, hogy az egyszerű, iskolázatlan emberek köré­ben - ahol a cselekmény jelentős része játszódik - milyen mélyen él az ember­ség, a humánum, az egymás iránti szo­lidaritás, mily gazdagságban található meg a népi bölcsesség és találékony­ság ezernyi válfaja. Mindez együtt a mai, „modern” kor olvasója számára igazi szellemi kalandot és felüdülést ígér... valami hasonlót, mint amilyent a szerző korábbi, nagy figyelmet keltő és kedvező olvasói fogadtatásra talált könyve, a Rozehán Neti is nyújtott.

Megrendelés
 

Takáts Gyula Öt esztendő Drangalagban

Takáts Gyula
Öt esztendő Drangalagban
Naplójegyzetek

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498564
Terjedelem: 304 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

Mesteri realizmus, pannon derű, himnikus természetfestés, egy sajátos mikrokozmosz megteremtése - és sorolhatnánk tovább mindazt, amivel a 2006. februárjában 95. születésnapjához érkező Takáts Gyulát munkásságának méltatói illették. Egy valamiről azonban nem szóltak, nem szólhattak: naplójegyzeteiről. Ezt ugyanis hosszú időn át az ismeretlenség homálya fedte.
Néhány esztendeje vált ismertté: a Kossuth-díjas költő a nyolcvanas évek első felében, mintegy öt éven át naplót írt. Feljegyzéseiben egy karakteres alkotói műhelybe pillanthatunk be, az irodalmi emlékezet igen érdekes és értékes megnyilvánulásaira bukkanhatunk, a korszak irodalmi, szellemi életének fontos szereplőivel találkozhatunk, a kulturális közállapotokra vonatkozó ismeretekkel gazdagodhatunk. Mindezekbe úgy avatja be olvasóit a jeles jubileumához érkezett Mester, hogy a történteket nagyobb távlatokba és összefüggésrendszerekbe helyezi. Igazi irodalomtörténeti kuriózum, eddig publikálatlan fotókkal gazdagítva! Az Irodalmunk forrásai sorozat 23. kötete.

Megrendelés
 

Lantos Miklós Ormánság

Lantos Miklós
Ormánság
[fotóalbum]

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498491
Terjedelem: 86 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Jelentős történelmi múltú, természeti szépsé­gekben és néprajzi kincsekben gazdag, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben óriási vál­tozásokat megélt vidéke, tájegysége az or­szágnak az Ormánság. Nevének hallatán az egyke, a szegénység juthat eszünkbe, és Kodolányi János meg Kiss Géza, Móricz Zsig­mond és Bajcsy-Zsilinszky Endre, Fülep Lajos és Illyés Gyula, Bertha Bulcsu és Fodor And­rás írásai, szóval mindazoké, akiket megra­gadott, magához ölelt ez az itt élőket oly sok próbatétel elé állító táj, melynek nehéz múlt­jába és reményteli jelenébe kalauzolja el ol­vasóit Tüskés Tibor író és Lantos Miklós fotó­művész e könyv lapjain.
Lantos Miklós (Pécs, 1930) közel fél évszá­zada kezdte fotóművészi pályáját. Kezdetben főleg táj- és természet-, valamint városkép- és épületfotókat késztett, később egyre erőtelje­sebben fordult a népművészet pusztuló értéke­inek, a népi építészetnek, viseletnek, népszo­kásoknak, a szakrális népi emlékeknek a megörökítése felé. Harmincnyolc önálló kiállítása és harminchat könyvben megjelent fotói egy gazdag életpálya bizonyítékai. Több évtizedes műemlékkutatási és dokumentálási munkássá­gáért 1998-ban Kós Károly-díjban részesült.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor - Vargha Dezső (szerk.) Mozaikok Pécs-Baranya gazdaságtörténetéből

Szirtes Gábor - Vargha Dezső (szerk.)
Mozaikok Pécs-Baranya gazdaságtörténetéből

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498394
Terjedelem: 316 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 400 Ft

Pécs és Baranya gazdaságtörténetével foglalkozó sorozatunk harmadik kötetét veheti kezébe az Olvasó, melyben ismét tematikailag sokszínű és csaknem valamennyi szerző esetében alig vagy egyáltalán nem ismert témákkal, tényekkel, adatokkal találkozhat. Az időhorizont is meglehetősen tág: a római kortól napjainkig terjed. A város- és megyetörténeti tanulmányok az antik Pécs környékével és vonzáskörzetével, egy római kori iparnegyeddel, az első katonai felmérésekkel, a magánbankárok felemelkedésével és bukásával, Pécs közlekedési központ szerepkörével ismertetik meg az érdeklődőket. A gazdaságtörténeti írások között a pécsi szappan- és kesztyűgyártás történetét valamint a Zsolnay-örökséget feldolgozó írásokkal találkozhatunk. A bányászattörténeti fejezet a 150 éves András-aknával, illetve a szénbányászat városfejlesztésben játszott szerepével foglalkozik. Végezetül olyan neves személyiségekkel találkozhatunk e könyv lapjain, mint Zsolnay Ignác, Schönwald Imre, Madas József, a bőrgyártás történetének jeles személyiségei, valamint az építők és építőmunkások Pécsett a 19-20. század fordulóján. Elgondolkoztató és érdekes szintézis formálódik e mozaikokból, egy a kor színvonalához mérten eredményesen működő gazdasági panoráma képe. A több száz fotó, rajz, metszet, ábra, táblázat és grafikon csak erősítheti ezt a vélekedésünket.

Megrendelés
 

Leszkó Margit Isten lába alatt

Leszkó Margit
Isten lába alatt
Életregény

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9689498416
Terjedelem: 104 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft

Az elmúlt években ért véget a mecseki kőszénbányászat közel két évszázados története. A bánya és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális beruházások településfejlesztő tényezőként is jelentősen meghatározták a bányászatból élő emberek életét, akik a veszélyes foglalkozást mesterségüknek, hivatásuknak tekintették. A kötetből Garai József vájár élettörténetét ismerhetjük meg, aki az egyik legnagyobb állami kitüntetés, a Kossuth-díj birtokosa. Nyomon követhetjük, hogyan vált szaktudása és tapasztalata alapján egyre megbecsültebb dolgozóvá, milyen embert próbáló valódi hőstettet hajtott végre, mikor bátorságával, pontos helyzetfelismerő képességével megmentette tizenhét bajba került munkatársa életét. A megtörtént eseményeket feldolgozó regényben az írónő, eddig folyóiratokban megjelent cikkeinek mintegy folytatásaként, a bányászatnak és a bányászoknak tiszteleg, utólagosan is érdeklődést és megbecsülést keltve e nehéz és sokszor veszélyes mesterség képviselői iránt.

Megrendelés
 

Kürti Kovács Sándor Igaz, ami igaz

Kürti Kovács Sándor
Igaz, ami igaz
Hétszer száz aforizma

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498505
Terjedelem: 112 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

Igaz, ami igaz, időnként (gyak­ran) nagyon fárasztó a világ. A monotónia, vagy a reggelek (nem kevésbé a nappalok) feszültsége, az egymás iránti intolerancia és az udvariat­lanság, hát még az elegáns (úri?) modor hiá­nya. És még sok minden más is. Ilyenkor jó és hasznos a szellem holdudvarába mene­külni, a frappáns, a bölcs és megnyugtató gondolatok, a meditációra késztető és szelle­mi felfrissülést hozó szellemszikrák világába. „Mesterünk”, kinek második aforizmakötetét tartjuk a kezünkben, megkönnyíti a dolgun­kat. 7x100 aforizma szellemi atyjaként, miket egy neves középiskola könyvtárának (no nem magányában, hanem) diákszótól han­gos, élénk forgatagában alkotott. Ha igaz, ami igaz. Időnként ugyanis ilyen furcsaságo­kat is produkál a nagybetűs Élet. Meg olya­nokat is, miket e könyvben olvashatunk. Mert vitathatatlan, hogy igaz, ami igaz.


Megrendelés
 

Albert Zsuzsa Irodalmi legendák, legendás irodalom 4.

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 4.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498548
Terjedelem: 240 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

Az Irodalmi legendák, legendás irodalom korábbi három kötetének (1999, 2001, 2002) kedvező fogadtatása után most újabb értékes és érdekes, tréfás és anekdotázó, ám mindegyik esetben iroda­lomtörténeti jelentőségű beszélgetések részesei lehetünk az új interjúkat olvasva, melyek elvezetnek bennünket az élet és az irodalom, az élet és a tudomány összefüggéseinek rejtélyeihez. E párját ritkító tanúságtételekből a közelmúltban eltávozott jelentős alkotók életéről, pályájáról, személyiségképéről szóló - gyakran szubjektív vallomások, a kor­ és alkotótársak tapasztalatai által hitelesített emlékezések idézik fel számunkra Nadányi Zoltán, Gyergyai Albert, Illés Endre, Cs. Szabó László, Kovács Imre, Károlyi Amy, Szabó Árpád, Rab Zsuzsa, Bakucz József és Parancs János alakját. A megrajzolt portrék nem csupán a személyes kapcsolatok hiteles melegét őrizték meg számunkra, hanem a korhelyzetet, a hazai és a határon túli irodalmi és kulturális állapotok jellegzetességeit is.
Albert Zsuzsa (Budapest, 1931) költő, kritikus, 1956 és 1994 között a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője. Számos verseskötete után a negyedik „legenlda”-kötetét veheti kezébe az olvasó.

Megrendelés
 

Bertók László Hazulról haza

Bertók László
Hazulról haza
Ősök, műhelyek, élet

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498440
Terjedelem: 144 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

Önéletrajzi ihletésű, kivételesen a próza műfajába tartozó, 1994 és 2004 között született írásokat tartalmaz a kötet Bertók László költő tollából, szubjektív tükröt adva majd' ötven év személyes és szakmai históriájáról. Ezekben nemcsak élettörténetéről, hanem más egyebekről is vall: családjáról, szülőfalujáról, a gyermekkorról, a felnőtté válásról, Pécsről, ahol könyvtárosként, majd a Jelenkor című irodalmi folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett, a költészethez való viszonyáról, felidézi a nyolcvanas évek jellegzetes időszakát, és elmélkedik a minket körülvevő világról. Külön írásban emlékezik meg pályatársáról, Fodor Andrásról, Csorba Győzőről és a Jelenkor égisze alatt kialakult irodalmi műhelyről. A műben olvasható jegyzetek, karcolatok, publicisztikák mellett olvashatunk két, a szerzővel készült interjút is. A fekete-fehér fotókkal illusztrált kötet végén találjuk az írások eredeti megjelenési helyének forrásmegjelöléseit, és a költő idáig megjelent különféle műveinek listáját.

Megrendelés
 

Gutai István Gyönyörű a szibériai erdő

Gutai István
Gyönyörű a szibériai erdő
Vallomások, szociográfiák

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498467
Terjedelem: 272 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 920 Ft

Gutai István író és szociológus, emellett a történelem szerelmese. A helyi sajátosságokat kutató, az események okainak megértésére törekvő, rejtélyek nyomába eredő szerző igyekszik hűen ábrázolni az elmúlt évszázad történelmének egyes részleteit. Elsősorban annak helytörténeti, paksi vonatkozásait. Orosz frontot, hadifogságot és Gulagot megjárt magyar honvédek visszaemlékezései éppen úgy helyet kaptak kötetében, mint az 1956-os forradalom eseményeiről szóló történetek, a rendszerváltást követő pártpolitikai csatározások bemutatása, vagy egy tolnai kisközség, Sárpilis mindennapjairól készült pillanatfelvételek. Egy közösség Paks érdekkülönbségekkel és konfliktusokkal teli világát is megismerhetjük, a szociográfiák a helyi nyilvánosság problémáinak elemzésén túl általános tapasztalatok és tanulságok gyűjteményét is nyújtják. Feljegyzésre érdemes, ha valaki (valamelyik XX. századi névtelen) felveszi a küzdelmet a sorssal, mert az élet szent parancsa szerint nem tehet mást vallja a szerző kötete utószavában. A kedvező fogadtatásban részesült Valóságshow (200411219) című kötet szerzőjének újabb műve joggal számíthat hasonló olvasói értékelésre, érdeklődésre.

Megrendelés
 

Sánta Gábor Fekete István. Tanulmányok 2.

Sánta Gábor
Fekete István. Tanulmányok 2.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498556
Terjedelem: 362 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 690 Ft
Kedvezményes ár: 2 152 Ft

Fekete István azok közé az írók közé tartozik ellentétben néhány divatos és rendre hivatkozott kortárssal , akiket még tényleg sokan olvasnak, noha az irodalmi kánonból egyszerűen kihagyták. Néhányan mint a jelen kötet szerzője is ezt a hazai irodalomtörténeti szemlélet korlátoltságával magyarázzák, és annak tulajdonítják, hogy Fekete Istvánt az irodalomtudomány csak ifjúsági íróként kezeli. Mások az író alakját kultikus magasságokba emelő rajongók e mögött a régi beidegződések szerint működő kultúrpolitika ármányát sejtik. Sánta Gábor arra határozta el magát, hogy véget vet ennek a felemás helyzetnek, és végre valóban a tényekre figyelve, tudományos elfogulatlansággal feltérképezi a Fekete István-i életmű egészét. Két éve megjelent tanulmánykötetét követő jelen könyve az eddig nem tárgyalt műveket veszi szemügyre az életrajz függvényében. Előszavában siet leszögezni, hogy bár a katolikus írónak bélyegzett Fekete Istvánra valóban sanda szemmel tekintett a háború utáni kultúrpolitika, a XX. kongresszus szellemében fogant enyhülést követően, majd ötvenhat után egyre jobban elismerték, aminek jelképes gesztusaként 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Hangsúlyozza, hogy Fekete Istvánt be kell emelni a hazai irodalmi kánonba, s könyve ennek első lépése. Éppen ezért a szerző a hagyományos irodalomtörténet-írás szempontjait követve elsősorban a tárgyalt művek (Gyeplő nélkül, Végtelen út, Lutra, Bogáncs, Hu, Kittenberger Kálmán élete, a Cönde és a Csend, illetve a Ballagó idő) keletkezéstörténetére koncentrál, különös tekintettel a családi gyökerekre és az életrajzi tényekre, és megkísérli felvázolni az írói fejlődésrajz főbb vonalait. Mindeközben az egyes alkotások elemzésétől sem tekint el, mintegy megnyitva a majdan meginduló értelmezések diskurzusát. Az író fekete-fehér fotóival illusztrált kötet a töredékes és vázlatban maradt művek számbavételével zárul.

Megrendelés
 

Pintér László (szerk.) Csorba Győző és Fodor András levelezése 1947-1994

Pintér László (szerk.)
Csorba Győző és Fodor András levelezése 1947-1994
„…hűséges baráti ölelésemet küldöm…”

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498580
Terjedelem: 454 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

A huszadik század második fele jeles íróinak, Csorba Győzőnek és Fodor Andrásnak a levelezése két, egymáshoz különösen szoros szálakkal kötődő alkotó mintegy fél évszázados kapcsolatának emberi és kortörténeti dokumentuma. A fellelt 225 levél nem csak a két Kossuth-díjas költő pályájának hű tükre, hanem a kor- és pályatársakról, a társadalmi-politikai viszonyokról is értékes adalékokat nyújtó, őszinte, érdekes és értékes vallomása is. Személyes vonatkozások és a kor együtt és szinte azonos súllyal vannak
jelen a levelekben, ezekben az intim, közlésre nem szánt, ám az Örökösök nagyvonalúsága eredményeként most mindannyiunk okulására mégiscsak olvasható írásokban.
Az Irodalmunk forrásai sorozat újabb, immáron 22. kötetét az olvasó akár úgy is forgathatja - írja a könyv előszavában Tüskés Tibor - „mint egy levéldokumentumokból fölépített fejlődésregény lapjait. A >levélregény< két szereplője, a dialógus két >fele<, a kérdések és válaszok között a természetes feszültség mindvégig jelen van, megmarad, és az olvasó figyelmét és érdeklődését állandóan ébren tartja.” Mindehhez hozzájárul a leveleket sajtó alá rendező és értékes jegyzetekkel ellátó, az olvasót a legapróbb részletekben is eligazító Pintér László munkája.

Megrendelés
 

Tüskés Tünde Búzaszívek, kalászvirágok

Tüskés Tünde
Búzaszívek, kalászvirágok
Szalmafonás kezdőknek és haladóknak

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9339498424
Terjedelem: 138 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Néhány évvel ezelőtt jelent meg a szerző Szalmababák, kalásztündérek. A búzafonás alapiskolája című könyve, amely óriási sikert aratva rövidesen újabb három utánnyomást ért meg. Ennek sajátos folytatása a jelen kötet, amely szintén hiánypótló szándékkal került megírásra, s ugyanolyan igényes kivitelben kerül kiadásra, mint előbbi társa.
A szerző korábbi könyve a különböző fonatokra helyezte a hangsúlyt, a mostani viszont két meghatározó motívumot állít a középpontjába: a szívet és a virágot, a hagyományos díszítőművészet két ősi jelképét. A könyv az anyagismeret című fejezete után az előkészítés különböző mozzanatait (gyűjtés, tisztítás, tárolás, fehérítés és színezés, előkészítés a közvetlen felhasználásra), majd az eszközöket, szerszámokat mutatja be, amit - önálló fejezetekben - követnek a búzaszívek, illetve a kalászvirágok különböző fajtái, végezetül önálló részekben tárgyalja a kötet a díszítés, a kompozíciók és a fonatgyűjtemények kérdéseit.
A részletes szövegleírás, a precíz rajzok, a mintaszerű ábrák és a színes valamint fekete-fehér fotók rendkívüli gazdagságú illusztrációs anyaga segítik az Olvasót abban, hogy maga is el tudja készíteni a különböző alkotásokat. A „szakmában” elismerést és megbecsülést kivívott szerző új könyvét is - a hagyományápolás, az újrafelfedezést és az ízlésformálás alapján - várhatóan ismét több ezer szalmafonó és pedagógus fogja használni, mint kézi- illetve tankönyvet.

Elfogyott, nem rendelhető!
 

Somos Zsuzsanna A bőrtűnetek üzenete

Somos Zsuzsanna
A bőrtűnetek üzenete

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498513
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Az immunológiai kutatások eredményei beépültek a bőrgyógyászatba: segítségükkel számos bőrbetegség oka felismerhetővé vált, lehetővé téve az eredményes diagnosztikát és kezelést. Az MTA doktorának legújabb munkája részletesen tárgyalja ezen ismereteket, a lehetőség szerinti teljességre törekedve. A szerző a közismert kórképek mellett nagy hangsúlyt helyez az újabban előtérbe került betegségekre is. Részletesen foglalkozik a bőrgyógyászat csaknem teljes spektruma mellett az egyre inkább elterjedt kozmetikai jellegű beavatkozásokkal is, mint amilyen például a szőrtelenítés, a hajátültetés, a zsírleszívás, a ránctalanítás.
A bőrgyógyászat helyzete országonként más és más. Hazánkban a kórházi ágyak számát a közelmúltban jelentősen csökkentették. Valószínűleg a jövőben egyre nagyobb mértékben kikerülnek a bőrbetegségek a bőrgyógyászatból a háziorvosi praxisba, mint ahogy ez Angliában már most megvalósul. Ezért a könyv ajánlható minden háziorvosnak és a bőrgyógyászat iránt érdeklődő kollégának.
A bőrgyógyászat azon szakterülete az orvostudománynak, amelyre leginkább jellemző a tüneti kezelés, olyan értelemben, hogy a legtöbb bőrprobléma oka a szervezetben másutt keresendő. Épp ezért játszik kiemelkedően fontos szerepet itt a diagnosztika és a kezeléshez kiválasztott megfelelő gyógyszerek. Ebben nyújt segítséget a szerző, aki művében a leggyakoribb bőrbetegségek kiváltó okait, diagnosztikai lehetőségeit, tüneteit, kezelési módjait ismerteti. A bőr szerkezetét és működését áttekintő első részt követően bemutatja egyebek között a baktérium-, vírus-, gombafertőzés, fizikai vagy kémiai ártalmak, allergia vagy gyulladás okozta bőrbántalmakat, az ekcémát, a pikkelysömört és a seborhoeás betegségeket. A bőröregedés és a daganatok kialakulásának leírása után néhány gyakorta alkalmazott kozmetikai eljárást ismerhetünk meg. Az elsősorban medikusoknak és gyakorló orvosoknak ajánlott, fekete-fehér ábrákkal illusztrált kötet végén találjuk az irodalomjegyzéket, a felhasznált történelmi források listáját és a tárgymutatót.

Megrendelés
 

Somos Zsuzsanna A bőrtűnetek üzenete CD melléklettel

Somos Zsuzsanna
A bőrtűnetek üzenete
CD melléklettel

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498513
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 4 000 Ft
Kedvezményes ár: 3 200 Ft

Megrendelés
 

Paska György A szőlő, a bor és a vallás

Paska György
A szőlő, a bor és a vallás
Én vagyok az igazi szőlőtő

Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498599
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

A szőlő, a bor és a vallás kapcsolatával összefüggő hagyományok, bölcsességek válogatott értékeit tartja kezében a kedves Olvasó áll a kötet előszavának első soraiban. Paska György gyűjteményében a szőlészeti szakismeretekből, a hozzájuk fűződő vallási és népi hiedelemvilágból és ezek művészi feldolgozásaiból nyújt válogatást. A vallásos élet szereplőihez kötődő aforizmák, szállóigék és anekdoták, bibliai eredetű történetek, versek, mondák, irodalmi szemelvények, kottával felidézhető dallamok tanúskodnak a magyar és az egyetemes művelődéstörténet borral és vallással összefüggő gazdag örökségéről. A mű egyszerre szórakoztatja és elgondolkodtatja az olvasót. Míg az egyik oldalon tréfás történet csal mosolyt az arcunkra, a másikon talán éppen egy történelmi esemény ismertetése vagy egy népi bölcsesség mutat rá az élet, az emberi sors mélyebb összefüggéseire. A kiadványt a vallás és a bor témájához kötődő művészeti alkotások fekete-fehér képei illusztrálják.

Megrendelés
 

Gilbert Edit (szerk.) A perifériáról a centrum 2.

Gilbert Edit (szerk.)
A perifériáról a centrum 2.
Világirodalmi áramlás a 20. század középső évtizedeitől

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498459
Terjedelem: 154 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A Pécsi Tudományegyetem munkatársai második alkalommal jelentetik meg a huszadik századi világirodalom folyamatait a legkülönbözőbb nézőpontokból elemző tanulmánygyűjteményüket. Az első kötet folytatásaként készült kiadvány szerkesztőjének, nemkülönben a szerzőknek az az alapelve, hogy minden olvasat valamiképpen érvényes. A mások kérdéseinek, érdeklődési körének, kulturális perspektívájából fakadó sajátos látószögének további kérdezésre, újragondolásra késztető, erjesztő hatása van. Így tágul az olvasó óhatatlanul korlátozott horizontja, és talán kedvet kap egyes művek elolvasásához, mások újraolvasásához. A kötet erőteljesen épít az olvasó vizualitására. A szerzők ugyanis egy-egy emblematikus képet is választottak nézőpontjuk szemléltetésére, és ezek a fotók, reprodukciók, rajzok nemcsak a kötethez mellékelt életrajzukat illusztrálják, de a kiadványban másutt is fel-felbukkannak, mintegy a búvópatakszerű, látens összefüggéseket érzékeltetve. Az orosz újrealizmus dél-afrikai visszahatásáról, egy szlovéniai író, illetve a szlovén regionális irodalom és a vajdasági (tehát szintén kistérségi) író, Tolnai Ottó kapcsolatáról, a dél-afrikai Nobel-díj kapcsán az irodalmi centrumok és provinciák átértékeléséről vagy a polilogikus irodalomszemléletről és más hasonló témákról értekező tanulmányok mind arra mutatnak, hogy a világirodalom 2021. századi folyamataiban olyan felszín alatti kölcsönhatások működnek, amelyek megkérdőjelezik a korábbi identitások határait, a nem-professzionális irodalom korábbi értékelését, a kánonokat és az irodalmi centrumok és perifériák hagyományos szembeállításának jogosságát. A kötet szakmabélieknek és a szélesebb olvasóközönségnek egyaránt ajánlható.

Megrendelés
 

Földváry Györgyi Az istenek könnyei

Földváry Györgyi
Az istenek könnyei
Interjúk

Megjelenés éve: 2005
ISBN 963949853X
Terjedelem: 304 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

Földváry Györgyi írónő interjúkötete harmincegy beszélgetést tartalmaz a hitről. A kérdések nem annyira a vallás irányába terelik az interjúalanyok gondolatait, mint inkább az emberi tartás, a helytállás, az életben tartó hit felé. A cím az egyik beszélgetőtárs, Kákosy professzor mondatából származik: Az emberek az istenek könnyeiből keletkeztek, míg az istenek a Napisten mosolyából. A megszólaltatott neves művészek, tudósok közül néhányan már nincsenek közöttünk. Szentágothai professzor, Fábry Zoltán, Szász Endre, Bubik István nyilatkozatai szinte megemlékezésnek tekinthetők. A kötetben fényképes portréval illusztrálva, betűrend szerint követik egymást a legkülönfélébb habitusú, karakterű emberek, akik között találunk operaénekest (Gregor József), bencés szerzetest (Olofsson Placid), építészt (Makovecz Imre), költőt (Károlyi Amy, Határ Győző), vagy karmestert (Vásáry Tamás). A megkérdezettek életük tapasztalatával, tanulságaival, a világról alkotott véleményükkel mintegy körülírják a hit sokszínű, gazdag fogalmát. A tartalmas kikapcsolódást keresők számára ajánlható olvasmány.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Fleisz János Az erdélyi magyar sajtó története 1890-1940

Fleisz János
Az erdélyi magyar sajtó története 1890-1940

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2005
ISBN 9639498572
Terjedelem: 240 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

Az erdélyi magyar sajtó történetének két nagy időszakát foglalta össze kötetében a szerző. A kiadvány első részében a késő-dualizmuskor (1890-1918) vonatkozó ismeretanyaga kapott helyet. Ismertetésre kerül a korabeli gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális és jogi helyzet, az erdélyi sajtónak a kor magyarországi újságírásában elfoglalt helyzete, és rövid kitekintés olvasható az időszak nemzetiségi sajtójáról is. Megtudhatjuk, mik voltak az erdélyi, partiumi és bánsági újságírás jellegzetességei, a korabeli sajtótermékek típusai, időbeli és regionális tagolással kiegészítve. A községek és kisvárosok lapjai mellett elsősorban hét nagyváros Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Brassó, Temesvár, Arad, Kolozsvár és Nagyvárad sajtójáról olvashatunk részletesen. A kötet második részében a két világháború közötti (1918-1940) erdélyi magyar sajtótörténet fejezeteit tárgyalja a szerző az előbbiekhez hasonló szempontok alapján. Az irodalomjegyzéket követő függelékben a korabeli erdélyi magyar sajtó jegyzéke kapott helyet, a kiadvány végén a témához kötődő táblázatok és ábrák gyűjteménye található. Hiánypótló mű, a témában még nem készült hasonló mélységű feldolgozás.

Megrendelés
 

Sárosi István You Never Die!

Sárosi István
You Never Die!

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498378
Terjedelem: 150 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 490 Ft
Kedvezményes ár: 1 192 Ft

István Sárosi's career as a writer began in 1984 with the first performance of his play The Victim in Pécs, followed in 1985 by the broadcasting of his controversial TV play, Dead End. Further theatre successes were to follow: The Twenty-Million Year, The Canker, The Devil Lives Within Us All and most recently, in 2003, his uproarious comedy, The Wonder of Kolos. His first novel appeared under the title Burnt Grass; this was followed by a selection of short stories, Mirabelle and two volumes of dramas, Jerusalem, Jerusalem. and You Never Die!
Bonds is a family tragedy in two acts, unnerving in its similarity to a recently publicised instance of incestuous horror that shocked the world, from the viewpoint of one of the antagonist, the daughter - herself a victim?
You Never Die! Is also constructed upon fact, its theme being whether love indeed knows no bounds. The diagnosis of the woman psychiatrist leading the investigation of the disappearance of the girl (both roles being played by the same actress) increasingly also becomes the life-or-death judgement over the boy.
The Devil Lives Within Us All. is a surging, impetuous comedy, following the life of a genius of encyclopaedic learning, his enhanced sexuality being the focus of attention. It is this that is being investigated in minute detail by a female psychiatrist who, however, fails to recognise that her own sexuality has become the subject of investigation.

* * *

Sárosi István három színművét ismerheti meg az angol nyelvű olvasóközönség. A Gonosz bennünk él (The Devil Lives Within Us All ) egy zabolátlan szexuális komédia. Egy pszichiáter orvosnő nagyműveltségű, zseniális páciensének szexuális szélsőségeit kezelve észre sem veszi, hogy már régen saját szexualitása áll vizsgálata középpontjában. A Nem halsz meg soha! (You Never Die!) az emberi kapcsolatok határait feszegeti egy bűnügy kapcsán. Hasonló témát dolgoz fel a Kötődések (Bonds) is. Ez a kétfelvonásos családi tragédia az eseményeket a család egyik ellenségének szemszögéből láttatja, aki bizonyos értelemben maga az áldozat.

Megrendelés
 

Gutai István Valóságshow

Gutai István
Valóságshow

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498246
Terjedelem: 128 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Három család történetéről, az egymást követő generációk kapcsolatáról, falu és város ellentétéről, a szocialista múlt és kapitalista jelen szívszorító megpróbáltatásairól, az élet értelméről, perspektívátlanságáról olvashatunk 16 novellát és négy rövid, dramatikus művet a szigorúan szerkesztett könyvben. A Valóságshow egy idős asszony rövid monológja, melyben saját elmeháborodottságát, életútját kommentálja: 'Én attól lettem bolond, hogy elrabolták tőlünk azt a sok földet azok a azok a mocskok csak úgy elvették.. meg az erdőt. Aztán konyhalány lettem, meg mosogatólány' Hasonlóképp hiteles az AE Szabadidő klub, mely az alkoholizmus elleni jószándékú, ám formális küzdelmet dokumentálja. Az alkohol, mint az önmagunkról gondolkodást, magányt, kilátástalanságot tompító méreg súlyos szerepet játszik a novellákban. A negyedik napban Balog B. Adorjánnak kihúzzák a lottóötöst, de mire eltervezné családja új életét, elviszi a gyomorvérzés. Remeklés a Paneldiszkó, melyben egy este lejátszódik egy vesszőseprű-kötéssel extra jövedelmet hajtó értelmiségi házaspár élete, és a férj utolsó kis árulása miatt öngyilkosságba menekülő feleség tragédiája. Nagyon fontosak és elszomorítóak a közel ötven évünket átfogó írások.

Megrendelés
 

Pék Pál Szodoma

Pék Pál
Szodoma

Megjelenés éve: 2004
ISBN 963 9498 22 X
Terjedelem: 84 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft

Pék Pál nyolcadik kötete mély gondolatiságú, többrétegű, filozofikus tartalmat hordozó ver­sek gyűjteménye, jól kitapintható lírai hagyo­mányok folytatása, melynek hangulati megha­tározója a kiábrándultság, nemzedékének tragikus életérzése, míg szellemiségének közép­pontjában a Biblia világa által sugallt létkérdé­sek állnak. Gazdag képteremtő fantáziával, ki­érlelt motívumkincs birtokában - kortárs költészetünk legjobbjainak színvonalán - fogal­mazza meg reményvesztettségét, a világból való „kizuhanás” létállapotát, miközben mindezt el­lenpontozza is a kor bűneinek kimondásával, az Istenhez fordulás értelmével, valamint a haza földjének és népének szeretetével. Végezetül annak tudatával, hogy „a kitartottak édenében” - minden keserv és fájdalom ellenére - a vers, a költészet maga is reményforrás. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Balogh Tamás Schöpflin Aladár összegyűjtött levelei

Balogh Tamás
Schöpflin Aladár összegyűjtött levelei

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498396
Terjedelem: 482 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 4 500 Ft
Kedvezményes ár: 3 600 Ft

Schöpflin Aladár a par excellence publicista megtestesítője volt. Széles körű műveltséggel, elfogulatlan objektivitással és nem utolsósorban csalhatatlan mércével jelölte ki kora irodalmának figyelemreméltó jelenségeit. Kritikái, monográfiái és a legismertebb műve, a 20. századi összefoglaló irodalomtörténeti szintézise a magyar esszé legjobbjai közé tartoznak. Stílusa könnyed, olvasmányos, elemzései lényegre látóak, szinte semmi sem kerüli el figyelmét. Ugyanakkor nem jelentéktelen szépírói munkássága sem. Ebbe a nagyszabású életműbe most a szerző levelezése révén pillanthatunk bele. Fontos dokumentumok ezek, részben azért, mert Schöpflin Aladárról eleddig csupán egyetlen monográfia jelent meg (Fülöp László: Schöpflin Aladár pályaképe, Debrecen, KLTE Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet, 1993.), ráadásul életművének is csak töredéke látott napvilágot a második világháború után. Részben pedig azért, mert miként a szerkesztői utószó Lengyel Andrást idézve megfogalmazza „az életrajzi eseménytörténet, a szociális és lélektani karakterizálás legfőbb eszköze, forrása alighanem a levél. Aki egy írót meg akar ismerni, félretolva a változó irodalomtudományi divatok kínálta értelmezési sémákat, a műveken túl leginkább a levelekre számíthat. Bennük valami olyasmi dokumentálódik s válik megismerhetővé, amit semmilyen más forrás, maga az irodalmi mű, a műalkotás sem nyújt”. A szerkesztői elő- és utószóval ellátott kiadvány Schöpflin Aladár 18941950 közt született, eddig fellelt leveleit, illetve a hozzá írott válaszleveleket is tartalmazza, valamint függelékben néhány további levelet, egyéb dokumentumokon fennmaradt feljegyzéseket, üdvözléseket, az azonosíthatatlan keltezésű és kétes hitelű leveleket hozza. A keresést írók és címzettek mutatója, illetve névmutató segíti.

Megrendelés
 

Pilkhoffer Mónika Pécs épitészete a századfordulón (1888-1907)

Pilkhoffer Mónika
Pécs épitészete a századfordulón (1888-1907)

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498327
Terjedelem: 328 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Hazánk városai - köztük Pécs is, amelyről e monográfia szól - a századforduló éveiben nyerték el ma is jellemző arculatukat. Ebben meghatározó szerepet játszottak a helyi mérnökök, építészek, építő- és kőművesmesterek, akik többnyire Bécs hatását közvetítették. A könyvben megismerkedhetünk az építtetőkkel, a pécsi építőkkel (tervezőkkel és kivitelezőkkel), az egyes mesterek munkásságával, a korabeli városrendezési kérdésekkel, a városi beruházásokkal, Pécs épületállományával, a magánépítészettel, a pécsi bérház típusaival, a villákkal és a híres villatelepekkel. Az egyházi építkezések közül olvashatunk a székesegyház 1882-1891 közötti rekonstrukciójáról, végezetül részletes elemzésben ismerkedhetünk meg a középítkezésekkel, olyan jelentős architektúrák megvalósításával, mint a városháza, a Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsi Takarékpénztár, a főpályaudvar, a postapalota, kórházak, iskolák, laktanyák, valamint - a vizsgálódás időhatárát is jelentő - 1888-as és 1907-es Pécsi Országos Kiállítás pavilonjai.
A tanulmányaiból és Pécs című könyvéből ismert fiatal kutató könyve olyan tudományos várostörténet, amely szervesen összekapcsolódik más szakterületekkel, így az építészet-, a társadalom-, a kultúr- és az életmódtörténettel. Szakmai igényessége és olvasmányos stílusa alapján szakember és érdeklődő olvasó egyaránt haszonnal forgathatja.

Megrendelés
 

Szabó Kázmér Megszépülés

Szabó Kázmér
Megszépülés
Egy fiktív életút emléktöredékei

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498335
Terjedelem: 290 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

E könyv szerzője Pécs-Baranyából indult, és az elmúlt évtizedben sebészorvosként megjárta Fekete-Afrikát, a talibánok ural­ta Afganisztánt, Délkelet-Ázsiát, jelenleg pedig a Karib-tenger egyik apró szigetén él és gyakorolja hivatását.
Mindezek ellenére nem útikönyvet tart kezében az Olvasó. Kettős forrásnak, a platóni világszemléletnek és a színes, oly­kor vidám, máskor drámai élettapasztalatoknak eredménye ez a könyv, amely nem útleírás, nem életrajz, nem regény, hanem no­vellafüzér formájában megjelenő emléktöredékek sora, melynek célja, hogy az Olvasó rajtuk keresztül az élet mélyebb, gyakran megválaszolhatatlannak hitt kérdéseihez kerülhessen közelebb. Változó emberi világunk és a mögöttes valóság kettőssége olvas­mányos formában jelenik meg az összekapcsolódó élettöredé­kekben, melyekben megérezhetjük minden bizonytalanságunk eredeti okát: az igazi mérték hiányát.
Érdekfeszítő olvasmány, hogy egy orvos miként próbál meg­felelni a hazai és európai szemmel néha könyörtelennek látszó távoli világok kihívásainak, miközben próbálkozásai mögül fel­sejlik, hogy a megoldás valahol mélyebben található: azon túl, aminek a „partjára” a szakadatlanul elmélkedő, már korosodó, gazdag tapasztalatú főhős elér, s mely út lényege: lelkünk folya­matos gondozása, javítása, azaz a megszépülés.

Megrendelés
 

Császár Zsuzsanna Magyarország oktatásföldrajza

Császár Zsuzsanna
Magyarország oktatásföldrajza

Sorozat: Pannónia Tankönyvek
Megjelenés éve: 2004
ISBN 963949836X
Terjedelem: 192 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 490 Ft
Kedvezményes ár: 1 992 Ft

A szerző a közoktatás társadalmi-gazdasági környezetének, területi különbségeinek feltárására vállalkozott a földrajzi szakmában úttörőnek tekinthető oktatásföldrajzi vizsgálatokkal. Legfőbb célkitűzése a területi különbségek okainak feltárása, az oktatás- és területfejlesztés elősegítése. A könyv először az 1991-es és 2001-es népszámlálások adatainak alapján nagy vonalakban bemutatja az ezredforduló demográfiai folyamatait és településrendszerét. A magyar közoktatás területi egyenlőtlenségeinek általános felvázolása után kiemelten foglalkozik a Dél-Dunántúl oktatási helyzetével, a közoktatás területi összefüggésrendszerével. A részletes adatbázison alapuló vizsgálatok azt bizonyítják, hogy bár az oktatás térségformáló szerepe elismerésre méltó, de önmagában nem képes lényegesen befolyásolni egy területi egység fejlődését. A falusi iskolákból középfokú iskolákba kerülő fiatalok a teljesítménykülönbségek miatt gyakran kudarcot vallanak és lemorzsolódnak. Ezért is indokolt a falusi kisiskolák megmentése, anyagi helyzetének, infrastruktúrájának javítása.

Megrendelés
 

Bartha Mária Machu Picchu

Bartha Mária
Machu Picchu
Rejtély és harmónia

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498238
Terjedelem: 146 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 400 Ft
Kedvezményes ár: 2 720 Ft

Az Inka Birodalom a világ legnagyobb és legtitokzatosabb kultúráinak egyike volt az emberiség története során. Machu Picchu, a rejtélyes és fenséges romváros ma is ámulatba ejti látogatóit. Dél-Amerika legismertebb és leglátványosabb régészeti, építészeti, kultúrtörténeti emléke a Világörökség része, a világ egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Mindmáig megválaszolatlan kérdések sora vetődik fel Machu Picchu nevének hallatán: Mikor épült és miért maradt évszázadokon át az ismeretlenség homályában? Milyen csillagászati és vallási ismereteket rejtenek magukban fennmaradt épületei? Miről szólnak az inkák mítoszai? Milyenek és kik voltak isteneik? Hogyan áldoztak nekik? Milyen szertartásokat mutattak be tiszteletükre? Miről vallanak a híres inka építészet ma is csodálatot ébresztő romjai?
Rengeteg kérdés, melyekkel évszázadok óta foglalkoznak a szakemberek, küzdenek a kutatók, s melyekre személyes tapasztalatai alapján kísérel meg választ adni, de legalábbis a lehetséges válaszokat igyekszik közelebb hozni Olvasóihoz a fiatal szakember, e könyv szerzője.

Megrendelés
 

Fábián István Ízlés és irodalom

Fábián István
Ízlés és irodalom
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498262
Terjedelem: 330 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

Van-e jelentősége az irodalmi ízlésnek a tanulmány- és esszéíró munkásságában? Lehet-e egyidejűleg a pozitivizmus és a szellemtörténet követője az irodalomtörténész? És követett módszerének két kulcsfogalma egyszerre és egyidejűleg a tárgyi hűség és az önelvűség? És végezetül: a múlt század első fele mérsékelten konzervatív szemléletű alkotója munkáinak van-e a jelenhez szóló üzenete, tanulsága?
A Fábián István (1903, Szombathely -1961, Pécs) gazdag életművéből született válogatást olvasva (szóljon akár irodalmunk kezdeteiről, kódexirodalmunkról, széphistóriáinkról, Balassi Bálint munkáiról, akár Berzsenyi Dániel világszemléletéről, ódáiról, akár vidám szépprózánkról, az adomáról Vas Gereben, Jókai vagy Mikszáth műveiben) a kérdésekre adott válaszunk egyértelmű: igen. Hiszen az írások nem csupán Horváth János egyik legértőbb tanítványának mutatják szerzőjüket, hanem olyan szakembernek, aki alapos magyar és világirodalmi műveltsége alapján jelentős önálló kutatási eredményeket is felmutat. Másrészt azért, mert a magyar irodalom jelenségeit mindig szintézisében, európai és világirodalmi távlatban és jelentőségében tudja vizsgálni. Harmadrészt azért is, mert szakmailag megalapozott, igényes nyelvi megformáltságú és stílusú tanulmányaiban mindig ott láthatjuk a kiváló pedagógust is, nemzedékek tanítóját, akinek törekvése: az elért eredmények közérthető módon történő közkinccsé. tétele. A századközép időszakában a Napkelet, a Vigilia, a Korunk Szava, a Magyar Kultúra, a Fiatal Magyarság, az Élet, a Sorsunk, a Dunántúl és a Jelenkor szerzőjeként ismert Fábián István mindmáig nem kapta meg az utókortól az őt méltán megillető figyelmet és megbecsülést. Ebből igyekszik törleszteni a Tüskés Tibor válogatásában megjelenő tanulmánykötet.

Megrendelés
 

Gráfik Imre Hajózás és gabonakereskedelem

Gráfik Imre
Hajózás és gabonakereskedelem
„Gabonakonjunktúra vízen”

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498319
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

A monográfia rendkívül gazdag forrásanyag alapján tárja fel a magyarországi gabonatermelés és -kereskedelem - főként XVIII-XIX. századi - múltját. Megismerjük, hogyan kapcsolódtak be ekkor az ország vérkeringésébe ismét a mezőgazdaságilag értékes területek, hogyan kelt új életre e tájak gazdasága és településrendszere, hogyan vezetett mindez a XVIII. század végének termékfeleslegéhez, a mezőgazdasági termények tömegméretű exportlehetőségének növekedéséhez, az európai kereskedelemben történő részvételünkhöz. Végezetül azt is bemutatja, hogy a különböző fejlesztési elképzelések (Berzeviczy, Széchenyi, Hunfalvy) miként foglalkoztak a szárazföldi, a folyami és a vasúti, azaz az úgynevezett kombinált szállítás jelentőségével. A szerző felidézi az e rendszerben sajátos helyet elfoglaló népi hajózás, az úgynevezett fahajózás gyakorlatát, a sok-sok archaizmust megőrző hajóvontatást, annak résztvevőit, életmódjukat és jellemzőiket. A jelenhez szóló "üzenete", következtetése: energiaérzékeny korunkban a szakemberek joggal fordulnak fokozódó érdeklődéssel a vízi, különösen a folyami szállítás lehetőségeihez, mellyel kapcsolatos felmérések, elemzések eredményeinek összegzésével zárul a monográfia.
Az ismert néprajzkutató hitelesen megírt, gazdag illusztrációs anyaggal megjelenő könyvét több tudomány-, illetve szakterület képviselői (történészek, néprajzosok, közgazdászok, közlekedési szakemberek), egyetemi hallgatók és a téma iránt érdeklődők egyaránt haszonnal forgathatják.

Megrendelés
 

Rajnai László Fekete könyv Napló

Rajnai László
Fekete könyv Napló

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9609498181
Terjedelem: 134 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 691 Ft
Kedvezményes ár: 1 353 Ft

Az évtizedeken át méltánytalanul elfeledett Rajnai László (1924-2001) lassan kezdi elfoglalni az őt megillető helyet a magyar irodalomtörténetben. A közelmúltban megjelent műveinek - a Vörösmarty Mihályról illetve a Kodolányi Jánosról szóló monográfiáinak, valamint Az összművészet kísérlete című tanulmánygyűjteményének - kedvező fogadtatása is ezt mutatja. Bennük mélyre tekintő és egyetemes szemléletű, hatalmas műveltségű, a magyar és a világirodalomban egyaránt kiváló tájékozódóképességű, a nyelvet a legjobbakhoz hasonlíthatóan, mesterien alkalmazó alkotó szólal meg.
A mindeddig ismeretlen sajátos naplója is ezekről az erényekről tanúskodik. Az 1978 és 1996 között született feljegyzések gyakran megmaradnak a rövid, szentenciaszerű bölcsességek szintjén, gyakran hosszabb lélegzetű elmélkedések, kisesszék formálódnak belőlük. Bennük szerzőjük nem csak irodalmi és művészeti kérdésekről szól egyéni hangon, hanem gyakran folytat meditációt is alapvető filozófiai kérdésekről, mond kíméletlen kritikát erkölcsi állapotainkról vagy megalkuvónak tekintett kortársairól. Őszinte önvallomás is ez a napló saját életéről, alkotói pályájának elszalasztott lehetőségeiről. Tanulságos, önvizsgálatra, továbbgondolásra késztető, felemelő olvasmány. Szellemi örömét, lelki gazdagodását lelheti benne az olvasó. Szirtes Gábor

Megrendelés
 

Csoknya Mária - Hoffmann Gyula Fejlődésbiológia I.

Csoknya Mária - Hoffmann Gyula
Fejlődésbiológia I.

Sorozat: Pannónia Tankönyvek
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639079073
Terjedelem: 392 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

A Pécsi Tudományegyetemen oktató szerzőpáros a szakirodalom eredményeinek összegzésére, azok kritikai újraértelmezésére vállalkozik mindazok számára, akik a humán embriológiai vonatkozások mellett szélesebb áttekintést akarnak nyerni az embriógenezis folyamatába. A könyv végigköveti az egyedfejlődést a gametogenezistől az egyed kialakulásáig. A hangsúly az anatómiai-embriológiai aspektusokra kerül, de a molekuláris biológia idevonatkozó eredményei is jelentős szerepet kapnak.
A 392 oldal terjedelmű monográfiát 136 rajz és ábra illusztrálja.

Megrendelés
 

Schuman, Robert Európáért (2004)

Schuman, Robert
Európáért
[Mádl Ferenc előszavával]

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498165
Terjedelem: 182 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 004 Ft
Kedvezményes ár: 1 603 Ft

Robert Schuman mint az 'Európai Unió atyja' él a politikai köztudatban, hiszen az ő céljainak és életművének a kiteljesedése az a napjainkig is ható integrációs folyamat, melynek eredményeként hazánk is csatlakozhat a nyugat-európai államok közösségéhez. A visszavonult politikus halála évében vetette papírra gondolatait, melyeket az általa megélt nehéz évtizedek tapasztalatai és a jövőbe vetett remény hatnak át. Tanulmányából az európai államok határok nélküli, de a nemzeti sajátosságokat tiszteletben tartó, kulturális, gazdasági és politikai egysége rajzolódik ki, melyet szerinte a két világégés után a keresztény kultúra és a humanizmus alapjain kell felépíteni. Az eszmeiség mellett természetesen figyelembe veszi a kontinens előtt álló történelmi, gazdasági, kulturális és világpolitikai kihívásokat is. Írásaiból nem csak a politikus gondolatai és történelemszemléletének aspektusai, hanem az integráció kezdeteinek időszaka is megismerhető. A kötet - melynek előszavát Mádl Ferenc köztársasági elnök írta - korabeli fényképmellékletet, függelékként az 1950. május 9-i nyilatkozat szövegét, valamint a kötetben szereplő személyek és szervezetek rövid, bemutató leírását tartalmazza.

Megrendelés
 

Marafkó László Előkor

Marafkó László
Előkor
Esszék, interjúk, jegyzetek

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498270
Terjedelem: 164 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 700 Ft
Kedvezményes ár: 1 360 Ft

Több mint másfél évszázad irodalomtörténetének egyes szempontjainak elemzését, életrajzi elemeket, személyes találkozások lenyomatait, az irodalom és az élet, az alkotó autonómiájának kérdéseit és a válaszok kísérleteit tartalmazza - csonkítatlan szöveggel - Marafkó László harmincegy évnyi munkásságából válogatott tizenkilenc írás. Az Írók, zsurnaliszták, szerkesztők - avagy árnyékrajzok a Szentlélek lovagjairól (1997) című tanulmányból megismerjük a megélhetés kényszerétől az újságírásba menekülő írók (Kemény, Petőfi, Vörösmarty, Jókai, Mikszáth, Ady, Juhász Gyula, Molnár Ferenc, Krúdy, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Márai Sándor) pálfordulásait, az újságírás és a költői hivatás belső konfliktusait, az 1945 utáni írók belső függetlenségük megőrzése érdekében kialakított menekülési stratégiáit (gyermeklapokhoz, üzemi lapokhoz, irodalmi folyóiratokhoz). Marafkó a kizsigerelő napi kötelmekből a kiutat az újságírói szakma autonómiájának helyreállításában, a egyetemi színtű újságíróképzés beindításában látja. A Hajszálerek, Egy visszatérés margójára, Az aggodalmas Vas István című írások Aczél Györgyöt és a kultúra kézi vezérlését idézik. Személyes emlékekről, kis irodalomtörténeti kiegészítésekről mesél A szelíd túlélő, avagy egy fenntartás története (Vas István), az Örökség - avagy levelek Örkénytől, az Örkény adalékok, A kortársság boldogsága (Nádas Péter), a 'Megszerettetni a természetet?' (Takáts Gyula), a 'Bemérni viszonyomat az emberekhez'(Bertók László), Hajnóczy, a lapátos ember. A Weöres Sándor pécsi évtizede és A Jannus Pannonius Társaság című írásokból az 1931-1944 közötti magyar irodalom néhány fejezetét, Fülep Lajost, Martyn Ferencet, Lovász Pált, Várkonyi Nándort és Halasy-Nagy Józsefet ismerjük meg. Ma is élő, izgalmas, drámai és lírai a Tandori Dezsővel (A tízezerlelkű madárkirály) és Tamási Lajossal (Piros a vér a pesti utcán) készült beszélgetés. Az élet végessége, az egyén és/vagy közösség, az író-mű-ol vasó, a valódi és a virtuális irodalom a könyvet záró négy tanulmány témája.

Megrendelés
 

Sárosi István Diagnózisok

Sárosi István
Diagnózisok
Drámák

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498289
Terjedelem: 152 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 690 Ft
Kedvezményes ár: 1 353 Ft

Három, napjainkban játszódó színművet tartalmaz a kötet. Nélkülözések között, egy tanyán élő család 'mindennapjai' tárulnak elénk a Kolosi csoda című groteszkben. A papa főfoglalkozású feltaláló, aki már megalkotta a Kisordasporoszló központú vasúti menetrendet és jelenleg a fordított abc-sorrendben megírt országos telefonkönyvön dolgozik, melyben a nevekhez tartozó számokat lóugrással lehet megtalálni Ezért nem is ér rá pénzt keresni. Az idős nagypapát már csak az iszapbirkózás érdekli, melyet a betiltott labdarúgás helyett közvetít a televízió, a nagymama fia csodálatában él, a feleség háztartási robotgéppé vált. A családot a gimnazista lány tartja el, aki illegális fogadóirodát vezet, melyben a tanya melletti veszélyes kanyarban történő balesetekre lehet fogadni. Az író a második felvonásban megcsavarja néhányszor a történetet, melyben minden megoldódik azzal, hogy a papa remek találmányát, az 'inverz krumplit' megveszi egy amerikai milliomos. Húsz év lelki és testi borzalmairól szól a Kötelék című családi tragédia, mely vérfertőzéseket, gyilkosságokat, szerelmet, gyűlöletet, féltékenységet, képmutatást, tudathasadást ábrázol rendhagyó módon (a főszereplő négy életkorban jelenik meg a színen), emlékeztetve egy közelmúltban elítélt családgyilkos lelkész és lánya történetére. A Stációk a sikerei csúcsán Hamlet szerepére készülő színész kálváriája, aki a nézők előtt játssza el a 'Lenni vagy nem lenni?', mindannyiunkat érintő nagy kérdését. A színész minden fontos ügyét el akarja rendezni (monológok, telefonok, videofelvételek segítségével), megpróbálja tisztázni (vagy összegabalyítani?), miközben állandóan szerepet játszik, sikert hajszol, szerepre készül, mint a rákbetegség egyik halálra ítéltje.

Megrendelés
 

Petrőczi Éva Donátus

Petrőczi Éva
Donátus
Versek

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498211
Terjedelem: 116 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

A Donátusban a pannon költészet legneme­sebb, legjelentősebb hagyományait folytató, pécsi és dunántúli kötődésű költő szólal meg sokszínű, sokszólamú hangján: az intellektual­itás, a mély lelkiség mellett a gondolati-nyelvi játékosságra is hajlamos alkotó, aki ugyana­kkor a már hosszabb utat bejárt művész tapasztalatával és bölcsességével szemléli a világ­ot. Ám bárhová is jutott kalandozásai során, Tokajtól Heidelbergig, Kolozsvártól Leuvenig, soraiban mindig ott lüktet a szülőföld és a gyermekkor nem múló emléke, az "egyetlen város", a bölcső, a tudatra ébredés, a pályakezdés, helyszíne, ahová most e kötettel ismét hazatért a költő: Pécs.
Petrőczi Éva 1979-ben megjelent első verseskötete (Heléna bája) óta a legutóbbi, Legenda, változatlan című könyvéig nyolc önálló kötete látott napvilágot. Jellemzője az Olvasó által is befogadható élmények, jelenetek, történések és helyek lírai megszólaltatása. Jelen kötet versei nemcsak az egész életműre jellemző minőséget képviselik, hanem szerzőjük erőteljesen érzelmi viszonyát is a világhoz. Egyszerűbben fogalmazva: "megszólal bennük a lélek."

Megrendelés
 

Gállos Ferenc Csoportkép apróddal

Gállos Ferenc
Csoportkép apróddal

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498297
Terjedelem: 124 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

A szerző hagyatékában talált regénytöredék egy pécsváradi ügyvéd családjának életébe nyújt betekintést a Monarchia utolsó évtizedéből. A család a szerző családja, bár ő következetesen csak a Bődy előnevet alkalmazta. Az utókorra számos helytörténeti művet hagyó szerző ezzel a - sajnos befejezetlen - irodalmi alkotással egyszerre kívánt tisztelettel adózni családja és szülővárosa előtt. A részleteket a 40-es években vetette papírra édesanyja visszaemlékezései alapján. A leánya által fellelt és összerendezett irat a 'boldog békeidők' hangulatát idézi meg, a száz évvel ezelőtti Magyarország polgárainak reményekkel, tervekkel és álmokkal teli életét, egy világot, melyet elsodort a két világégés, a békediktátumok és a diktatúrák. A családi fotóalbum kötetet illusztráló korabeli fotóin álló alakok 'úgy állnak az 1914 előtt készült fényképeken, mint egy elsüllyedt Atlantisz polgárai' - írja Gállos Orsolya az utószóban. A mű pedig segít emlékeznünk e korra, nagyapáink világára, mely minden hibája dacára hazánk történetének egyik legfényesebb fejezete volt.

Megrendelés
 

Pintér László (szerk.) Bertha Bulcsu és Csorba Győző levelezése 1961-1995

Pintér László (szerk.)
Bertha Bulcsu és Csorba Győző levelezése 1961-1995
„…élni kell, ameddig élünk.”

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2004
ISBN 963949819X
Terjedelem: 232 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Pintér László szerkesztésében és Lázár Ervin előszavával indul útjára a mintegy három és fél évtizedet felölelő, irodalomtörténeti vonatkozásban is kuriózumnak tekinthető levélgyűjtemény. A kötet gondozója, Pintér László (Csorba Győző családtagja, a költő lányának férje) által rendbe sorolt 178 dokumentum bensőséges, baráti kapcsolatról tanúskodik. A mester és a tanítvány kapcsolata szinte észrevétlenül siklik át a szeretetteljes, bizalmas alkotótársi viszonyba úgy, hogy a feltűnő magánéleti mozzanatok (családi gondok, betegeskedés, utazások, hogylét) mellett az egymást támogató, írásra ösztönző, biztató sorok - hiszen tudjuk, hogy a kor, amelyben éltek, nem kedvezett az írói szellemnek (a kötet címe is ezt hivatott igazolni) - egyre gyakrabban lelhetők fel. A levelek tárgya főként a magyar kultúra és az a szellemi háttér, amely a születendő művek mögött húzódott meg, ilyen értelemben a kötet számos adalékot tartalmaz a két költő munkásságának tanulmányozásához. Olvashatunk versalkotói intencióikról és válságairól, belső vívódásaikról, beszámolnak írói terveikről, Csorba Győző műhelyteremtő igyekezetéről, pécsi könyvtárosi éveiben végzett szervező munkájáról.

Megrendelés
 

Szávai Ferenc Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei

Szávai Ferenc
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498343
Terjedelem: 334 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Hazánk és nyugati szomszédunk történelme a több mint egy évezredes kapcsolatok, illetve az évszázadokon átívelő, közös uralkodók jogara alatti együttélés következtében elválaszthatatlan. A szerző kötetében ezen államközi kapcsolat kevésbé ismert aspektusait, az első világégést követő kényszerű szétválás következményeit, azon belül is elsősorban a közös vagyon felszámolásának eseményeit mutatja be. A vagyonjogi, gazdasági és politikai viták alakulását, több évig húzódó, sokszor döntőbíróságok bevonásával történt megoldását tíz tematikai egységben tekinthetjük át. A fekete-fehér képekkel illusztrált, táblázatokkal kísért fejezetekben olvashatunk az államfelbomlás és a dismembratio fogalmi kérdéseiről, a területátadások jogi és gazdasági következményeiről, a trianoni békeszerződés államutódlásra vonatkozó aspektusairól és a területi revíziók által felvetődött problémákról is. Ismereteket szerezhetünk a kezdeti tárgyalásokról, az osztrák-magyar választott döntőbírói egyezményekről, a Lausanne-i Nemzetközi Döntőbíróság egyezményeiről, valamint az ügyeknek az Anschluss utáni alakulásáról is. Bár a monográfia középpontjában Ausztria és Magyarország tárgyalásai állnak, a szerző egyes esetekben kitér a többi utódállam, illetve a Habsburg-dinasztiához kötődő más európai országok témával kapcsolatos momentumaira is. A mintegy tízéves, magyar, osztrák, német, cseh és svájci levéltárakban végzett kutatómunka eredményeként megszületett kötetet bibliográfia, dokumentum- és irodalomjegyzék, valamint névmutató zárja.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Krámli Mihály A császári és királyi haditengerészet és Magyarország

Krámli Mihály
A császári és királyi haditengerészet és Magyarország
Magyarország szerepe a közös haditengerészet fejlesztésében

Sorozat: Doktori mestermunkák
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498351
Terjedelem: 270 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar Monarchia bár alapvetően szárazföldi hatalom volt, ám a XX. század elején erőteljesen fejleszteni kezdett császári és királyi flotta Európa hatodik, a világ nyolcadik legerősebb haditengerészetévé vált. Ennek ellenére a magyar történeti szakirodalom eddig nem sok érdeklődést mutatott e kérdés iránt. Krámli Mihály az első magyar kutató, aki eredeti levéltári források alapján vizsgálta Magyarország és a haditengerészet kapcsolatát a flotta intenzív fejlesztésének időszakában (1890-1914).
A monográfia tény- és szakszerűen mutatja be, hogy a haditengerészet vezetése hogyan igyekezett megnyerni - az osztrák mellett - a magyar politikai elitet is a flottafejlesztés ügyének, majd elemzi a magyar igények alakulását, amelyek fokozatosan az összes megrendelés kvóta szerinti részére vonatkoztak. A megállapodások végül is lehetővé tették, hogy Fiumében - jelentős állami támogatással - 1907-ben megindulhatott a magyar tengeri hajógyártás. A dolgozat részletes elemzést nyújt ennek történetéről, arról, hogyan született meg a Danubius fiumei hajógyára, hogyan kapcsolódott be a monarchia flottafejlesztési programjába, milyen hajókat épített, egészen a csúcsteljesítményig, a 20 000 tonnás, legendás Szent István csatahajóig.

Megrendelés
 

Fekete Sándor - Osváth Péter Az öngyilkosság

Fekete Sándor - Osváth Péter
Az öngyilkosság
Az öröklődéstől a kultúráig

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498300
Terjedelem: 162 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 600 Ft
Kedvezményes ár: 2 080 Ft

A "meghívott halál" pszichiátriai betegségek, súlyos életesemények, krízisek következménye. Egyrészt a legszemélyesebb emberi döntés eredménye, másrészt neurobiológiai-pszichológiai-szociokulturális történés is. Leegyszerűsítése kockázatos, hiszen hátterében és megértésében a genetikától, a pszichiátriától a mélylélektanon át a szociológiáig vagy a filozófiáig számos tudományterület "érintett". A magyar szuicidum gyakorisága Európában még mindig az "élcsoportban" található. A szerzők közel két évtizedes klinikai és kutatómunkáját összegző tanulmánygyűjtemény az öngyilkosság integratív megközelítésére tesz kísérletet.
A tanulmányokban elemzéseket olvashatunk arról, hogy öröklődhet-e az öngyilkosság? Megelőzhető és kezelhető-e az önpusztítás? Melyek az öngyilkossági módszerválasztás esetei? Milyenek a népegészségügyi prevenció esélyei? Melyek az időskori önpusztítás, illetve az öngyilkosságot megkíséreltek terápiájának sajátosságai? A kulturális mintaközvetítésnek (például a József Attila-modellnek vagy a Latinovits-mintának) van-e prevenciós jelentősége? Milyen a segítők mentálhigiénéje? Végezetül részletesen foglalkoznak a szerzők a probléma orvosetikai aspektusaival, az asszisztált öngyilkossággal és az eutanáziával, valamint az életvégi döntések legaktuálisabb kérdéseivel.

Megrendelés
 

Cser Lászlóné A halhatatlan Maecenas

Cser Lászlóné
A halhatatlan Maecenas

Megjelenés éve: 2004
ISBN 9639498254
Terjedelem: 248 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

Maecenas nevét ma gyakran emlegetjük, hiszen a mecenatúráról, nemes ügyek önzetlen támogatásáról sokszor hallunk, mindenekelőtt a kultúra területén. Ám Maecenas alakjáról alig tudunk valamit, elveszett a történelmi homályban. Cser Lászlóné könyve alapos történelmi és filológiai elemzés eredményeként ezt a hiányt pótolja, közel hozva az Olvasóhoz Augustus császár tanácsadójának, Horatius és Vergilius barátjának, az etruszk kultúra kiemelkedő képviselőjének alakját.

Megrendelés
 

Máté Imre Vállunkon vízözönnel

Máté Imre
Vállunkon vízözönnel

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498025
Terjedelem: 200 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 691 Ft
Kedvezményes ár: 1 353 Ft

A történelem és az emberi sorsok alakulása többnyire elválaszthatatlanok egymástól. Az 1956-os forradalomban való részvétele nélkül Máté Imrét ma valószínűleg neves nyelvészként tisztelhetnénk, igaz, a magyar irodalom szegényebb lenne egy a hazai földben mélyen gyökerező, ám európai horizontú, eredeti hangú, karakteres költészettel. Olyannal, melyben a közel fél évszázada elszakított szülőföld és egy ősi, avar család szellemi öröksége egyesül hosszú évtizedek emigrációs tapasztalataival és a költőt ért sokszínű hatásrendszerrel. Máté Imre - német és magyar nyelvű - versesköteteit eddig többnyire csak a külföldi olvasók ismerhették, és csodálhatták meg könyveinek tematikus gazdagságát, hangjának sokszínűségét, nyelvhasználatának eredetiségét, fedezhették fel soraiban az emberként, alkotóként, magyarként történt "meglopottságának" nyomasztó tudatát, fojtogató érzését. Rég eljött hát az ideje annak, hogy ez a számkivetve is emberségét és magyarság át megőrzött költő "visszalopja" magát azok szívébe, lelkébe, akiket sosem feledett, kiknek józanságát, paraszti bölcsességét mindig megőrizte, kiknek nyelvét - még annak dunántúli ritmikáját is - mindig magas színvonalon művelte, és akiknek jó vagy rossz sorsában -bensőleg legalábbis - mindig osztozott. Parázsló szerelmes versekkel, társadalmi problémaérzékenységgel, töprengéssel és önvizsgálatra késztetéssel, nemritkán még humorral is megajándékozó költészetével most végre hazaérkezett. Oda, ahonnan az ötvenes években elindult, ahonnan egy "rozsdásodó ősz" után távozni kényszerült, ám ahová valójában mindig is tartozott.

Megrendelés
 

Vonyó József (szerk.) Társadalom és kultúra Magyarországon a 19-20. században

Vonyó József (szerk.)
Társadalom és kultúra Magyarországon a 19-20. században
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498106
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben a nemzetnek adományozta könyvtárát és gyűjteményeit, megalapozva ezzel két legfontosabb közgyűjteményünk, az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum létesítését. A jeles évforduló jegyében a Magyar Történelmi Társulat 2002-ben a kultúra e két évszázadban betöltött szerepét jelölte meg szokásos évi vándorgyűlésének témájaként. Kötetünkben a konferencián elhangzott kilenc előadás tanulmánnyá érlelt szövegét adjuk közre. A szerzők (Kaposi Zoltán, Katus László, Kövér György, Lengyel László, Ormos Mária, Standeisky Éva, Ujváry Gábor, Valuch Tibor és Vonyó József) nemcsak a kultúra eredményeit, intézményeit vették számba. Arra is pillantást vetettek, miként befolyásolta a társadalom mindenkori állapota a széles értelemben vett kultúra gyarapodását, s e gyarapodó kultúra hogyan gazdagította a társadalmat, hogyan hatott élete más területeinek alakulására. Arról is tájékozódhat az olvasó, hogy a változó hatalmi elitek milyen meg-megújuló kísérleteket tettek a kultúra politikai befolyásolására, gyakran kedvezőtlen kereteket szabva ezzel művészek, tudósok, oktatási szakemberek és művelődésszervezők tevékenysége számára.
Reményeink szerint a kötet nemcsak tájékoztat a magyar kultúra fejlődésének e fontos időszakáról, hanem további ismeretekkel is gazdagítja azt.
A kötet a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány és a Magyar Történelmi Társulat közös kiadásában jelent meg.

Megrendelés
 

Bükkösdi László Szeressétek a macskát! (kartonált)

Bükkösdi László
Szeressétek a macskát! (kartonált)

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498092
Terjedelem: 360 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft

"E könyvvel sétára hívom a kedves olvasót! Ha föllapozza a különböző fejezeteket, az 1958 és 2002 között megjelent cikkek segítségével kalandozhat Baranya művészetet és bort kedvelő tájain, s egészen Kínáig vetheti tekintetét. Andaloghat a régi és a mai Pécs emlékekben gazdag utcáin, betérhet a szerző asztaltársaként egy étterembe, végigjárhat érdekes kiállításokat, bekukkanthat a színházi kulisszák mögé, lelkét megérinthetik verseskötetek titkai." - írja  könyvéről az azóta eltávozott népszerű szerző.
Ritka gazdagságú életút tapasztalatai összegződnek a könyv kisprózáiban, hiszen szerzőjük volt újságíró, könyvtáros, népművelő, uránbányász, zöldségraktáros, színházi főtitkár, az MTV riportere, szerkesztője, rendezője. Több mint 300 TV műsor létrehozásában vett részt. Könyvében megjelennek mindazok, akikkel munkája, élete, sorsa valamilyen mértékben összefonódott.

Megrendelés
 

Bükkösdi László Szeressétek a macskát! (keménytáblás)

Bükkösdi László
Szeressétek a macskát! (keménytáblás)

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498092
Terjedelem: 360 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 800 Ft
Kedvezményes ár: 1 440 Ft

"E könyvvel sétára hívom a kedves olvasót! Ha föllapozza a különböző fejezeteket, az 1958 és 2002 között megjelent cikkek segítségével kalandozhat Baranya művészetet és bort kedvelő tájain, s egészen Kínáig vetheti tekintetét. Andaloghat a régi és a mai Pécs emlékekben gazdag utcáin, betérhet a szerző asztaltársaként egy étterembe, végigjárhat érdekes kiállításokat, bekukkanthat a színházi kulisszák mögé, lelkét megérinthetik verseskötetek titkai." - írja  könyvéről az azóta eltávozott népszerű szerző.
Ritka gazdagságú életút tapasztalatai összegződnek a könyv kisprózáiban, hiszen szerzőjük volt újságíró, könyvtáros, népművelő, uránbányász, zöldségraktáros, színházi főtitkár, az MTV riportere, szerkesztője, rendezője. Több mint 300 TV műsor létrehozásában vett részt. Könyvében megjelennek mindazok, akikkel munkája, élete, sorsa valamilyen mértékben összefonódott.

Megrendelés
 

Makay Ida Sokasodó árnyak

Makay Ida
Sokasodó árnyak
Válogatott és új versek

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498009
Terjedelem: 172 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 490 Ft
Kedvezményes ár: 1 192 Ft

Makay Ida az 1960-as évek elején indult költői pályáján, amely azóta kiteljesedett és gazdagodott, számos önálló kötettel ajándékozva meg Olvasóit. Lírai hangját mindvégig megőrizte, a Nyugat és az Újhold költőin iskolázott "hideg, de izzó líra" alig változott. Ugyan­akkor költészetének sajátos színei, ízei, hangjai felerősöd­tek, melynek eredményeként szuverén, mással össze nem téveszthető, sajátos költői világot teremtett verseivel.
A költő jubileumára megjelent kötet válogatás az elmúlt tíz-tizenkét év terméséből, melyet a Parázs, pernye ciklusban megjelenő új versek egészítenek ki. A válogatott és új versek "régi" motívumok által meghatározottak, min­denekelőtt a szerelem és az elmúlás állnak a középpontban, ám a versek szikársága, keménysége, sötét tónusa, komor alaphangja, elvont gondolatisága és szókimondó szemé­lyessége - ahogyan Bertók László írja róla - "az öregedés, a búcsúzás vibráló sötétjeivel még markánsabbá, értékesebbé nemesedett". Makay Ida tehát a folytonosságot, az állandóságot, a homogenitást tudatosan vállaló alkotó, aki - Tüskés Tibor szavaival - "nem követ tiszavirág életű irodalmi divatokat. Létezési módja a vers. Költészetének ezért van erős intenzitása, megszólító ereje".

Megrendelés
 

Pálffy Gyula Rozehán Neti

Pálffy Gyula
Rozehán Neti

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9789639893177
Terjedelem: 454 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 800 Ft
Kedvezményes ár: 2 240 Ft

Rozehán Neti történetében - mint cseppben a tenger - ­a vidéki magyar zsidóság XX. századi sorsa rajzolódik ki az olvasó előtt. Pálffy Gyula regénye rendkívül szórakoztató, anekdotikus formában sírni és nevetni hív mindenkit, aki kezébe veszi és olvassa a könyvet.
Láttatni és éreztetni tudja, hogy a nagy tragédiák ott rejtőznek a jobb sorsra érdemes becsületes kisemberek életében. A megrendítő egyéni sors mellett nemcsak egy zsidó lány líraian ábrázolt életét, hanem a vidéki Magyarország képét, nyelvét, szokásait, gondolkodásmódját is élményszerűen ismerteti.
A szomorú, de mégis felemelő végkifejlet sok tanulsággal szolgál és a szerző reménye szerint az olvasó felejthetetlenül szívébe zárja Rozehán Netit.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Göncz László Olvadó jégcsapok

Göncz László
Olvadó jégcsapok

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498114
Terjedelem: 206 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 790 Ft
Kedvezményes ár: 1 432 Ft

A szlovéniai magyarság XX. századi történelmének kutatója, Göncz László most nagyívű történelmi regénnyel mutatkozik be olvasóinak. A mű a Mura­vidéki magyarság múlt századi törté­nelmi hányattatásainak, szenvedé­seinek és küzdel­meinek meggyőző erejű ábrázolása, az elhibázott nagy­hatalmi döntések - egyént és nemze­tet egyaránt érintő - súlyos következménye­inek megrendítő rajza. Annak bemutatása, hogy a különböző történelmi sorsfordulók (az első és a második világháború, de mindenekelőtt Trianon) milyen súlyos kö­vetkezményekkel jártak a magyarság gazdasági, kulturális életére, és mi­lyen pszichikai súllyal nehezedtek a kisebbségi sorsra kárhoztatottakra. A mű ugyan egy át­lagos életutat mu­tat be, egy átlagos életsorsot ábrázol, ám ugyanakkor jól érzékelteti azt is, hogy ami a regény­beli Kiss családnak jutott osztályrészéül, az csak része volt sokak XX. századi sorstragédiájának. A könyv egyben keserű és figyelmeztető bizonyíté­ka a politikai döntések emberi következmények­kel gyakran nem számo­ló jellegének is...

Elfogyott, nem rendelhető!



Megrendelés
 

Lengvári István - Vonyó József Népek együttélése Dél-Pannóniában

Lengvári István - Vonyó József
Népek együttélése Dél-Pannóniában
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498173
Terjedelem: 690 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 4 000 Ft
Kedvezményes ár: 3 200 Ft

Szita László történész, levéltáros 1933-ban született Pécsett. Egész munkássága Pécshez, Baranyához kötődik. Itt kezdte iskoláit, egyetemi tanulmányai után is ide tért vissza. Előbb általános iskolai tanár, majd főiskolai oktató, később akadémiai kutatóintézet munkatársa, végezetül - életének meghatározó időszakában - levéltáros, több mint húsz évig a Baranya Megyei Levéltár igazgatója. Meghatározó jelentőségű műveket írt a török uralom alatti Baranya, Magyarország török alóli felszabadulása, a Dél-Dunántúl nemzetiségi lakossága 18-20. századi történetéről, továbbá számos ipar- és településtörténeti könyvet és tanulmányt is publikált. A Magyar Történelmi Társulat és a Pécsi Akadémiai Bizottság tisztségviselőjeként, levéltár-igazgatóként konferenciák szervezésével, tanulmánykötetek és folyóiratrovatok szerkesztésével segítette mások eredményeinek közkinccsé válását. Szakmai teljesítményét ismerte el az MTA a kandidátusi (1985) és a tudományok doktora (1996) fokozat odaítélésével. Igazgatásával a levéltár jelentősen gyarapodott, segítségével új levéltáros generáció nőtt fel, szavára az egész levéltáros szakma figyelt. Barátainak és tanítványainak egy csoportja e tanulmánykötettel köszöntötte 70. születésnapja alkalmából.

Megrendelés
 

Kamarás István Kis magyar religiográfia

Kamarás István
Kis magyar religiográfia
Vallásszociológiai tanulmányok

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498157
Terjedelem: 374 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

A neves vallásszociológus ebben a könyvében a hazai vallásosságnak a nyolcvanas-kilencvenes években végbement változásairól nyújt szociológiai és szociálpszichológiai nézőpontú áttekintést. A nyitó (a vallás jelenlegi világhelyzetének körképe) és a zárófejezet (a vallás jövője) között három nagy témakör vizsgálata szerepel. Az elsőben a legnagyobb magyarországi felekezet, a katolikus egyház (az intézményes és a mozgalmi egyház, a papság, a vallásos média) bemutatására vállalkozik a szerző. A másodikban az új vallási jelenségek (a régi-új szekták, az új vallási mozgalmak, a New-Age jelenség, valamint a történelmi egyházak hozzájuk való viszonya) állnak a vizsgálódás középpontjában. A harmadikban a vallásosság alakulásáról olvashatunk megváltozó társadalmunkban, így többek között az egyházon belüli rendszerváltásról, a keresztény értelmiség helyzetéről és szerepéről, az ezredforduló babonás és mágikus jelenségeiről, a globalitás és a lokalitás vallási megnyilvánulásairól és a keresztény alternatíva lehetőségéről a posztmodern világban.
A Szabó Zoltán-díjas szociográfus és Szinnyei József-díjas olvasáskutató, a Veszprémi Egyetem Antropológia és etika tanszék vezetőjének új könyve nélkülözhetetlen szakkönyv a könyvtárakban, az oktatásban és az új jelenségek iránt fogékony olvasók számára egyaránt.

Megrendelés
 

Kézdi Balázs (szerk.) Iskolai mentálhigiéné

Kézdi Balázs (szerk.)
Iskolai mentálhigiéné
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639079170
Terjedelem: 152 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Fél évszázados elsorvasztása után a lelki egészségvédelem, a mentálhigiéné társadalmi legitimációja, szükségességének felismerése ismét erősödőben van. Mögötte ott a felismerés: az ország mentálhigiénés állapota katasztrofális. Az "állam észre térése", a civil szervezetek - mindenekelőtt az egyházak - fokozódó aktivitása javított a helyzeten, ám a megkésettség következményeinek felszámolásához kevésnek bizonyult. Számos elméleti és módszertani kérdés vár megválaszolásra, a mentálhigiéné világában megjelent új paradigma is új kérdések sorát veti fel.
Ebben a helyzetben megnőtt az iskola és a pedagógusok jelentősége: az iskoláé, amely minden másnál hozzáférhetőbb a kutatók és a gyakorló szakemberek számára, és a pedagógusoké, akiknek a szerepe mint "mentálhigiénés kapuőröké" értékelődött fel az elmúlt években. A kötet esszéi, tanulmányai számos esetleírás és gyakorlati példa elemzésével ehhez a munkához nyújtanak segítséget.

Elfogyott, nem rendelhető!
 

Schadt Mária Feltörekvő dolgozó nő

Schadt Mária
Feltörekvő dolgozó nő
Nők az ötvenes években

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2003
ISBN 963949805X
Terjedelem: 156 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 790 Ft
Kedvezményes ár: 1 432 Ft

Az államszocialista rendszer legdrámaibb időszakába, az ötvenes évekbe kalauzolja el Olvasóit a szerző, arra keresve választ, hogy a nagy propagandával beharangozott változások vajon valóságos esélyeket, tényleges társadalmi egyenlőséget jelentettek-e a nők számára? Vajon tömeges foglalkoztatásuk, egyesek "funkcióba" emelése, sokuk közéleti szerepvállalása milyen lehetőségeket nyitottak meg számukra, illetve milyen hatással voltak családi kapcsolataikra? Megismerkedhetünk azon ellentmondásokkal is, amelyek a propaganda és a valóság, a társadalmi és a családi szerepek között feszültek. Így drasztikus változások és súlyos problémák, az egykori traktoroslányok és sztahanopvista nők áldozatvállalása és életlehetőségeik javulása együtt és egyidejűleg jelennek meg - a témát az elsők között feldolgozó - könyv lapjain.
Schadt Mária szociológus, a Pécsi Tudományegyetem Szociológiai Tanszékének docense. Kutatási területe: Magyarország 1945 utáni társadalomtörténete és annak hatása a társadalmi struktúra változására, különös tekintettel a nemek közötti társadalmi viszonyok alakulására.

Megrendelés
 

Czilczer Olga Felhők, jegyzetlapok

Czilczer Olga
Felhők, jegyzetlapok
[kisregény]

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639079995
Terjedelem: 140 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 490 Ft
Kedvezményes ár: 1 192 Ft

A versesköteteiből ismert szerző finom hangú, vallomásszerű regényének középpontjában egy asszony megpróbáltatásokkal és lelki viszontagságokkal teli sorsa áll: az igazságkeresés, a meg nem alkuvás, az intrikákkal folytatott küzdelem. A könyv visszatérő motívuma a lépcső, melynek szimbólum­jellege vitathatatlan: egyszerre és egyidejűleg jelenti a hivatalba vezető lépcsőt, az életet gradicsait, s időnként a vesztőhely lépcsőfokaira is asszociálhat az Olvasó. A regény erőssége, hogy szerzője a privát szféra kusza és emberi gyengéktől terhes viszony- és kapcsolatrendszerében is fel tudta tárni az ábrázolt időszak, a hetvenes évek Magyarországának, ellentmondásokkal teli társadalmi viszonyait, munkahelyi anomáliáit, elvtelen összefonódásokkal átszőtt rendszerét. Hatásosan mutatja be Czilczer azon társadalmi berendezkedés lényegét, amely a felfelé történő alkalmazkodásra, a klikkesedésre, az egyén kiszolgáltatottságára épül.
Az Olvasó szembesülve a leírtakkal, azt hiteles életanyagnak tekintheti, kordokumentum-értékű, önvizsgálatra is késztető szövegnek.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor (Vál., szerk.) Csorba Győző emléke

Tüskés Tibor (Vál., szerk.)
Csorba Győző emléke

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498122
Terjedelem: 279 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Csorba Győző munkásságának, önálló eredeti műveinek és fordításainak kritikai visszhangja hihetetlenül gazdag: bibliográfiájának csaknem négyszáz tétele ezt tartalmazza. Ennek feldolgozása irodalomtörténészi feladat. Ezúttal munkásságának nem monografikus bemutatásához akartunk forrásgyűjteménnyel szolgálni. "Csupán" azt a kortársi figyelmet és érdeklődést, szeretetet és megértést kívántuk bemutatni, amely pályáját végigkísérte. Hisszük, hogy a költői életmű "jelentésének" ez is az egyik lehetősége. Talán nem is mellőzhető és nem az utolsó. Hiszen a legtöbb esetben a "személyes érintettség", a barátság forrása. Ugyanakkor figyelembe kellett vennünk, hogy a vele készített interjúkat, továbbá vallomásait és nyilatkozatait a hagyatékát gondozó kiadó a közelmúltban már önálló kötetben megjelentette, ezért a költő úgynevezett önértelmező szövegeiről itt le kellett mondanunk. Hisszük, hogy akik Csorba Győzőt személyesen ismerték, akik megfogalmazták egyéniségének kisugárzását, akiket megérintett költészete, érvényesen tovább tudják adni e találkozás élményét, egy jelentős lírai életmű maradandó értékeit. Tüskés Tibor

Megrendelés
 

Szirtes Gábor (szerk.) Áldozat és szenvedély

Szirtes Gábor (szerk.)
Áldozat és szenvedély
Tudósportrék

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498130
Terjedelem: 290 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A Dél-Dunántúlon élő tizenöt akadémikus érdekfeszítő és őszinte vallomása életéről, munkásságáról, oktatói és kutatói tevékenységéről, a tudományért hozott áldozatról és a fő "mozgatórugóról": a szenvedélyről. Interjúkötet Vizi E. Szilveszter bevezetőjével és ajánlásával.
Interjúalanyok: Borhidi Attila, Flerkó Béla, Hámori József, Horn Péter, Horváth József, Jobst Kázmér, Kosztolányi György, Kovács Ferenc, Kurnik Ernő, Lénárd László, Méhes Károly, Ormos Mária, Szolcsányi János, Tigyi József

Megrendelés
 

Szirtes Gábor A millenniumi Pécs

Szirtes Gábor
A millenniumi Pécs

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498076
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

Milyen volt a száz esztendővel ezelőtti Pécs az ünnepe­ken és a hétköznapokon? Milyenek voltak közterei, középületei, utcái és üzletei, egyszóval a millenniumi város arculata? Hogyan emlékeztek a nagy eseményre a templomokban és az iskolákban, a városi törvényha­tóságban és a kulturális egyesületekben? Mivel tisztelgett az ünnep előtt a kereskedő, a szabó, a vendéglős, a harangöntő, a szónok, az újságíró, a költő, a tudós, a művész és a politikus? Hogyan élt és hogyan ünnepelt a hétköznapok embere? Milyen volt a Dunántúl legnépesebb és legfejlettebb városa, Babits Mihály és Surányi Miklós diákéveinek helyszíne? Mit üzen számunkra a millenniumi Pécs? Erről szól ez az alkotó elődök előtt tisztelgő emlék­könyv.

Elfogyott, nem rendelhető!

Megrendelés
 

Páll Szilárd A bolondok hatalma

Páll Szilárd
A bolondok hatalma

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498041
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 600 Ft
Kedvezményes ár: 1 280 Ft

A valóság és a képzelet határán játszódó regény realiszti­kusan induló cselekménye képtelennek és hihetetlennek tűnő történetbe csap át, s az Olvasó egyszer csak az em­bert tárgyként kezelő, megalázó, gépi mechanizmusként működő rideg-hideg világban találja magát. Aztán rádöb­ben, hogy a könyvben szereplő Hökteleken történtek na­gyon is valószerűek (lehettek) a nem is oly régen még lé­tező politikai diktatúrákban. És miután ezt a múltat még nem hagytuk teljesen magunk mögött, a diktatúra természetrajzának megismerése ma is időszerű…
Páll Szilárd (Brassó, 1959) 1990 óta Magyarországon él, filmkritikái, meséi, novellái jelentek meg a hazai lapok­ban, folyóiratokban. Áttelepülése után született második önálló kötete, A bolondok hatalma, amely több mint egy évtizeddel a rendszerváltozások után sem veszített aktu­alitásából, mert – ahogyan a szerző vallja – a megélt tör­ténelem emléke korántsem magánügy csupán. Az egykori diktatúrák vadhajtásai még mindig fel-felbukkannak időnként Közép-Kelet Európa tájain…

Megrendelés
 

Fischer Mária Álomház

Fischer Mária
Álomház
Versek

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498084
Terjedelem: 132 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

"A tehetséget Isten adja. Nem ajándék. Tartozás" - vallja a hazai folyóiratokban (Hitel, Holmi, Lyu­kasóra, Mozgó Világ, Műhely, Somogy, Új Forrás) mintegy másfél évtizede rendszeresen publikáló, ám önálló kötettel csak most jelentkező Fischer Mária. Bár vallomása szerint életében mindig je­len volt az írásra való késztetés, és érezte, hogy adósságot kell törlesztenie, mégis csak nehezen törte át a nem, az életkor, a földrajzi és a szakmai elszigeteltség (ma is egy kis baranyai településen, Hosszúhetényben él) okozta nehézségeket és győzte le az ezekből fakadó hátrányokat. De önál­lóan és keserves küzdelmek árán legyőzte őket, és megkésettsége - értékelői szerint - végülis a javára vált költészetének és Olvasóinak egyaránt: lírája megérett, kiteljesedett, versei mélyek, ér­dekesek, a szépség és a gondolatiság egyidejű hordozói, kifejezői.
A könyvkiadás új nevet fedezhet fel, új névvel ismerkedhet meg. A költő régi elhatározása vált valóra: első kötetével lerótt valamennyit a már említett "tartozásból". Aminek törlesztése - re­ményeink szerint - a jövőben folytatódik.

Megrendelés
 

Czigány György Álmot, gyönge leánykát

Czigány György
Álmot, gyönge leánykát
Czigány György 60 verse

Megjelenés éve: 2003
ISBN 9639498068
Terjedelem: 132 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

Czigány György legutóbb megjelent könyve (Mézet ont az ég) a keresztény élmény által ihletett költeményeit tartalmazza; ennek szinte hangulati ellenpárja a jelen kötet, melyhez valóban illő mottó a Babits Mihály által idézett régi görög ének: Jön az este: mit hoz az este? "Tejet, álmot, gyönge leánykát..." De Goethe Faustjának zárókórusából is okkal idézhetünk néhány sort: A mondhatatlan lét, / Az cselekszik itt, / Az örök nőiség / Vonz és hevít... Ez az "Ewig-weibliche"; a szerelem, a vágyakozás áhítata, lány-portrék filmszerű villanásokban, érzéki víziók, a női test-lélek szépségének zsoltárai vannak itt jelen (új és régi költemények) a költő tizenkettedik verskötetében.
A könyvben szereplő hatvan vers az örök nőiséget állítja a középpontba. A nőiségben testet öltő és felsejlő szépséget, harmóniát. A kötetben középponti helyet elfoglaló nő-motívum azonban nem csupán erotikus versekben jelenik meg, hanem a víz suttogásában, a hullámok nevetésében, melyeket idézve is a "világ szerelmes izgalmát" felfedező és azt kifejező költő szólal meg. A kötetet Borsos Miklós rajzai illusztrálják.

Megrendelés
 

Balla D. Károly Világvége

Balla D. Károly
Világvége
Novellák

Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079804
Terjedelem: 232 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Balla D. Károly a kárpátaljai magyar irodalom középnemzedékének egyik meghatározó egyénisége, aki versesköteteivel egyre ismertebb idehaza is (Árokszélen ­1996, Halott madárral - 1999). Sokműfajú alkotó: ír verset és prózát, regényt és esszét, filmforgatókönyvet és drámát. Jelen köte­tben egy olyan karakteres prózaíró mutatko­zik be a magyarországi olvasóknak, akire egyidejűleg jellemző a történetiség és a belső, lelki folyamatok színvonalas ábrázolása.
A könyvben szinte azonos jelentőségű a realisztikus ábrázolásmód és az álomszerűség, a leíró módszer és a metaforikus absztrakció, a hagyományos megoldások és a formai kísérle­tek. Balla D. novellái a magyar irodalom pró­zai örökségének tradíciói felől érkeznek el a modern ábrázolásmódhoz, sikeresen kerülve el a terjedelmes semmitmondás manapság oly gyakori veszélyeit, ugyanakkor meghagyva az Olvasó számára a befogadás, az értelmezés autonómiáját. A könyv a hazai olvasóközön­ség számára kevésbé ismert világot mutat be meggyőző művészi erővel, árnyalt, élvezetes stílusban.

Megrendelés
 

Balogh Piroska Szavakban fölfejteni

Balogh Piroska
Szavakban fölfejteni
Tanulmányok, esszék, kritikák

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079855
Terjedelem: 176 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Fiatal irodalomtörténész, az ELTE oktatója mutatkozik be ebben a kötetben, amely igényes válogatás az utóbbi években született írásaiból. Az első rész tematikája Cholnoky Viktor és a Hét korszakától Kodolányi János és Várkonyi Nándor életművének bemutatásáig ível, a második részben pedig az éber szellemű, a friss jelenségekre figyelő kritikus reflexiói olvashatók Lator László, Rába György, Bertók László, Grendel Lajos, Kardos G. György, Marsall László és mások műveivel kapcsolatban.
Elméleti igényesség, határozott értékpreferenciák, elfogulatlan véleményalkotás, megbízható tárgyilagosság - ezek Balogh Piroska itt közölt írásainak jellemző vonásai.

Megrendelés
 

Boda Miklós Stúdium és literatúra

Boda Miklós
Stúdium és literatúra
Művelődéstörténeti tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079812
Terjedelem: 192 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 150 Ft
Kedvezményes ár: 1 720 Ft

A szerző könyvtáros, irodalom- és művelődéstörténész, aki évtizedek óta folytat középkori irodalom- és művelődéstörténeti kutatásokat. Legjelentősebb eredményeit konferenciákon, előadásokban és tanulmányokban rendszeresen közre is adta, ám önálló kötetben történő megjelenésükre csak most kerülhetett sor. Az itt közölt tanulmányok áttekintést nyújtanak három évszázad könyvtörténeti emlékeiről a híres Klimó-gyűjteményben, újabb adatokkal és tényekkel szolgálnak a középkori pécsi egyetem alapításának előzményeiről, lokalizációjáról, a rövid életű studium generale történetéről, továbbá az egykori pécsi püspök, Janus Pannonius életéről, munkásságáról és kortársairól, többek között Gregorius Tifernasról. Boda Miklós kutatásai helyi vonatkozásaik mellett egyidejűleg európai kitekintésű témák is. Tanulmányai nem csupán hazai értékeket képviselnek, hanem az európai kultúrkörnek is integráns részét képezik.

Megrendelés
 

Csorba Győző Római följegyzések 1947-1948

Csorba Győző
Római följegyzések 1947-1948

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079960
Terjedelem: 144 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 590 Ft
Kedvezményes ár: 1 272 Ft

Csorba Győző 1947-1948 fordulóján kelt római följegyzéseit bizonyosan nem a publikálás szándékával írta, a költő élettörténetében, költészetének motívum­rendjében azonban olyan erőteljesen fellelhetők a Rómában töltött hónapok, illetve az itt szerzett élmények, hogy a kézirat közreadása az élet­mű egészének szempontjából is indokolt. Ezek a följegyzések a legautentikusabb dokumentumai azon öt hónapnak, melyet az akkor pályája első szakaszában járó, mindössze harmincegy éves költő Károlyi Amy és Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, Pilinszky János és Takáts Gyula, Kerényi Károly és Takács Jenő társaságában Kardos Tibor, a római Magyar Akadémia igazgatójának vendégszeretetét élvezve az örök városban eltölthetett.
A följegyzések teljes szövege, amelynek létezésére 1996 nyaráig nem derült fény, most jelenik meg először. Vele együtt olvasható a költő nyolcvanas évek végén a római hónapokról adott interjúja, valamint Róma-ihlette verseinek legszebb darabjai.

Megrendelés
 

Sánta Gábor Por-téka

Sánta Gábor
Por-téka
Irodalmi tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079839
Terjedelem: 248 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 790 Ft
Kedvezményes ár: 1 432 Ft

Rejteget-e még eddig ismeretlen információkat magában Széchenyi István befejezetlen könyve, a Buda-pesti por és sár, vagy Petőfi Sándor János vitéze, netán Fekete István Tüskevár című regénye? Miért válhatott unikummá a magyar irodalomtörténetben Krúdy Gyula Az Élet Álom című novelláskötete és hogyan lett mintájává Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényének? Mi az igazság a Cholnoky Viktor és László személyiségéről kialakult - meglehetősen felszínes - képről, és ki a valódi szerzője a Mozgai Pali, a gyermekhős című könyvnek? Miért nem lett híres íróvá, csak "a szerkesztők szerkesztőjévé" a Nyugat legendás alakja, Osvát Ernő?
Ezekre és számos más irodalmi érdekességre ad választ könyvében a fiatal irodalomtörténész Sánta Gábor, aki a filológiai alaposságot, az új összefüggések feltárására való törekvést olvasmányos stílussal társítja új könyvében, mellyel szakembernek és érdeklődő olvasónak egyaránt érdemes megismerkednie.

Megrendelés
 

Nagy Imre - Merényi Annamária (szerk.) Mit jelent a suttogásod?

Nagy Imre - Merényi Annamária (szerk.)
Mit jelent a suttogásod?
A romantika: eszmék, világkép, poétika

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079987
Terjedelem: 414 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 2 890 Ft
Kedvezményes ár: 2 312 Ft

Ennek a könyvnek a története 1995-ben kezdődött. Ekkor jött létre ugyanis a pécsi egyetem Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén az a kutatócsoport, amely a romantika eszmetörténeti és poétikai vizsgálatára vállalkozott. A tudományos program zárásaként került sor 1998. május 7-e és 9-e közt A romantika problémái: eszmék, poétika című ülésszakra. Könyvünk a konferencián elhangzott előadások átdolgozott, szerkesztett változatát tartalmazza. E tanulmánykötetben a különböző felfogások dialógusának előterében bontakozik ki a romantikáról való beszéd, beszédmód kilencvenes évekbeli horizontja, s érzékelhetőek a romantika-fogalom átalakulásának jegyei. A szerzők az európai és magyar romantika fejleményeit, fontos alkotásait tárgyalják. Néhányan egyes művekhez kapcsolódva fejtik ki nézeteiket, mások a műfajok beszédmódjának módosulására figyelve értekeznek. Több előadás is rámutat arra a szemléletváltásra, melyet a romantika idézett elő, s amely e korstílust a modernség alakulás-története szempontjából is jelentőssé teszi. Tanulmányok sora koncentrál a Kisfaludy Károly nemzedékétől a romantika századvégi felbomlásáig tartó időszakra, kitekintve az európai kontextusra. Ezért könyvünket a XIX. századi irodalommal foglalkozó szakembereknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, valamint a romantika iránt érdeklődő olvasóknak ajánljuk. Nagy Imre és Merényi Annamária

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Illyés Gyula pályaképe

Tüskés Tibor
Illyés Gyula pályaképe

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079863
Terjedelem: 328 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 890 Ft
Kedvezményes ár: 1 512 Ft

A könyv egy nagy kort megélt író életének nyílt, tiszteletteljes, ám mérlegelő, objektív és elismerő bemutatása. VASADI PÉTER (Új Ember)
Tüskés munkája eligazító kalauz és igényes összefoglalás. Nemcsak alapos fejlődésrajz, hanem a sokféle egységét, a változásban az állandóságot tudatosító portré is. GREZSA FERENC (Tiszatáj)
Tüskés Tibor szerzői telitalálata, hogy nem egyfajta megközelítésmódot választ, hanem - felismerve, hogy az életmű teljességét kell felmutatnia - mind az életrajzi, mind az irodalomtörténeti, mind az eszmetörténeti megközelítést alkalmazza. VASY GÉZA (Forrás)
A szerző vizsgálódása tengelyébe Illyés gondolkodói munkásságát állítja, s ennek a monumentális összteljesítménynek részelemeiként tárgyalja a szépprózai, az esszéírói, a lírai és a drámai műveket... Szembenéz a tanulmány szerzője azokkal az úgynevezett "kényes" kérdésekkel, netán fanyalgó vélekedésekkel is, amelyeket néha írásban, leginkább azonban szóban szoktak Illyés kapcsán emlegetni, terjeszteni. CSŰRÖS MIKLÓS (Jelenkor)
Tüskés hőséhez méltó taktikai érzékkel tudja elibénk idézni a történelem kihívásaival bátran, ám mindig józanul szembenéző Illyést... Ha Tüskés könyve egyebet nem tett volna, ennek az értékőrző és életmentő taktikázásnak, ennek a Bethlen Gábor-i machiavellizmusnak a tudatosításával s értékelésével önmagában kivívta volna helyét a hatalmas és növekvő Illyés-irodalomban. VEKERDI LÁSZLÓ (Új Forrás)

Megrendelés
 

Szirtes Gábor - Vargha Dezső (szerk.): Iparosok és bányászok a Mecsekalján

Szirtes Gábor - Vargha Dezső (szerk.)
Iparosok és bányászok a Mecsekalján
Gazdaságtörténeti tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079928
Terjedelem: 376 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 790 Ft
Kedvezményes ár: 2 232 Ft

Baranya és Pécs gazdaságtörténete elmúlt három évszázadának neves és kevésbé ismert szereplőivel találkozhatunk e tanulmánykötet lapjain. Megismerhetjük - többek között - a baranyai mezővárosok iparosságának a vármegye székhelyével a XVIII. század végén fennálló kapcsolatait, a pécsi bankélet jellemzőit a XIX-XX. század fordulóján, a több mint kétszáz éves mecseki szénbányászat és a rövidebb múltra visszatekintő uránércbányászat történetének vonatkozásait, olvashatunk a pécsi fegyverművesség, a helyi gyufagyártás, a kályhakészítés történetéről, újabb fejezettel bővülhet a pécsi bőrgyárral kapcsolatos eddigi ismeretanyagunk. Több tanulmány foglalkozik a Zsolnayakkal, így a gyáralapító, Zsolnay Vilmos halálának és temetésének leírásával, a gyár neves művésze, Nikelszky Géza pályájának bemutatásával, továbbá a gyár 1945 utáni történetével. Önálló írásokból tájékozódhatunk Baranya villamosenergia-termelésének illetve erdőgazdálkodásának jellemző vonásairól a XX. században.
Gazdag és tanulságos gazdaság- és településtörténeti panoráma rajzolódik ki a több száz fotóval, rajzzal, metszettel, ábrával, táblázattal és grafikonnal illusztrált, hatalmas forrásanyagra támaszkodó könyv írásaiból.

Megrendelés
 

Albert Zsuzsa Irodalmi legendák, legendás irodalom 3.

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 3.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079979
Terjedelem: 260 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 850 Ft
Kedvezményes ár: 1 480 Ft

Az Irodalmi legendák, legendás irodalom korábbi két kötetének (1999, 2001) kedvező fogadtatása után most újabb érdekes, gyakran tréfás, anekdotázó, ám minden esetben irodalomtörténeti értékű beszélgetések részesei lehetünk ezeket az interjúkat olvasva, melyek elvezetnek bennünket az élet és az irodalom, néhány esetben az élet és a tudomány, valamint az élet és a képzőművészet összefüggéseinek rejtélyeihez. Ismert írók és költök (Gulyás Pál, Kodolányi János, Kemény János, Berczeli A. Károly, Mándy Iván, Vargha Balázs, Simon István, Fodor András, Szilágyi Domokos, Baka István), tudósok (Pais Dezsö és Bárczy Géza) valamint Illés Árpád festőművész alakját idézik fel eleven színekkel a kortársak, a kritikusok, a barátok. A megrajzolt portrék nem csupán a személyes kapcsolatok hiteles melegét őriztek meg számunkra, hanem a korhelyzetet, az irodalmi és kulturális állapotok jellegzetességeit is.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor - Tüskés Tibor - G. Tóth Károly (vál.) Békesség-óhajtás

Szirtes Gábor - Tüskés Tibor - G. Tóth Károly (vál.)
Békesség-óhajtás
Antológia

Megjelenés éve: 2002
ISBN 963 9079 91 X
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft


Elfogyott, nem rendelhető!

 

Zentai Tünde Az ágy és alvás története

Zentai Tünde
Az ágy és alvás története

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079952
Terjedelem: 360 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 4 400 Ft
Kedvezményes ár: 3 520 Ft

A könyv egy nagyívű kultúrtörténeti, néprajzi monográfia, melynek középpontjában az ágybútor története áll az Árpád-kortól a XIX. századig. A szerző századról századra haladva bemutatja az ágy és a bölcső különböző történeti stílusokat tükröző típusait, az ágybútor népivé válásának folyamatát, az uralkodók, az előkelők ágyait, a köznép ágyfajtáit, a polgárok és a köznép ágyöltözetét, az alvásmódok és az ágyhasználat szokásrendjét, elemzi az ágyhoz fűződő hiedelmeket.
A több kiváló szakkönyv szerzőjének jelen monográfiája mind az ágy, mind az alváskultúra első magyarországi összefoglalása! Igazi hiánypótló munka. A mű nagy érdeme, hogy szerzője, az MTA doktora, a témát össztársadalmi és európai összefüggéseiben is elemzi. Számos eredeti - közte irodalmi - forrást idéz, ennek ellenére stílusa gördülékeny, olvasmányos. A szerző hetedik önélló könyve szakembereknek és érdeklődő olvasóknak egyaránt ajánlható.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor (Vál., szerk.) A Sorsunk Antológia

Tüskés Tibor (Vál., szerk.)
A Sorsunk Antológia

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079944
Terjedelem: 376 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 890 Ft
Kedvezményes ár: 2 312 Ft

A negyvenes évek egyik legjelentősebb irodalmi folyóiratának, az 1941 és 1948 között Várkonyi Nándor szerkesztésében megjelent Sorsunknak az írásaiból született válogatás ez az antológia. Benne egyrészt a népi írói mozgalom bázisát jelentő írók (Erdélyi József, Kodolányi János, Németh László, Sinka István, Veres Péter), másrészt az ún. polgári-urbánus törekvések képviselőinek (Hamvas Béla, Mándy Iván, Rónay György, Weöres Sándor) írásai egyaránt megtalálhatóak. Várkonyi, aki minden érték befogadására törekedett, a fentieken túl otthont adott a fiatal tehetségek számára is: Fodor András, Mészöly Miklós, Rákos Sándor, Simon István "fölfedezése", első közlése is a Sorsunkhoz kötődik. Az irodalomtörténeti információk és értékek mellett a Tüskés Tibor által készített bőséges válogatás mai olvasmányként, esztétikai élményt adó könyvként is kézbe vehető. Az antológia hasonmás oldalakkal, reprint formában történő megjelenése a ma már nagyrészt hozzáférhetetlen folyóirat eredeti tipográfiáját is felidézi számunkra.

Megrendelés
 

Trócsányi András - Tóth József A magyarság kulturális földrajza II.

Trócsányi András - Tóth József
A magyarság kulturális földrajza II.

Sorozat: Pannónia Tankönyvek
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079901
Terjedelem: 364 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 990 Ft
Kedvezményes ár: 2 392 Ft

A Pannonia Tankönyvek kiadványa a magyarság tudati állapotát, migrációs törekvéseit, településföldrajzi kérdéseit, nyelvismeretét, az oktatási és közművelődési infrasruktúra állapotát tárgyalja. A szakkönyv tizenkét fejezete foglalkozik továbbá az aktív keresők foglalkoztatottsági jellegének, iskolai végzettségének és szakképzettségének területi különbségeivel, az idegennyelvtudás földrajzával, valamint a szomszédos országok magyarságának kulturális sajátosságaival. Vizsgálja a magyarság kulturális szintjét és teljesítményeit. Utóbbiakat nemzetközi összehasonlításban elemzi. Második, javított és bővített kiadás frissített statisztikai adatokkal.

Megrendelés
 

Szirtes Gábor A folyton mardosó titok

Szirtes Gábor
A folyton mardosó titok
Tanulmányok, esszék, kritikák

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079871
Terjedelem: 256 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 790 Ft
Kedvezményes ár: 1 432 Ft

A könyvben szereplő írók és költők látszólag véletlenszerűen kerültek egymás mellé, valójában azonban összeköti őket a hagyományos, a tartósnak bizonyuló értékek képviselete, az emberlét Németh László-i értelemben vett minősége, az Illyés Gyula hirdette nemzeti elkötelezettség, a pannon föld tradícióteremtő erejébe, hagyományainak kisugárzásába vetett hit. Az írásokban megjelenik - többek között - Pákolitz István és Csorba Győző, Fodor András és Takáts Gyula, Arató Károly és Galambosi László, Makay Ida és Tüskés Tibor, Kautzky Norbert és Veress Miklós, Rajnai László és Balla D. Károly. Egyaránt olvashatunk tehát már eltávozottakról és még köztünk élőkről, a határon inneniekről és túliakról, az elismerést már kivívottakról és az irodalmi tudatunkban - méltatlanul - szerényebb helyre szorultakról. A könyv második része könyvszakmai és -történeti írások gyűjteménye, a harmadikban pedig régiónk sorsproblémáit és történelmi alternatíváit mérlegeli a szerző.

Megrendelés
 

Rajnai László Az összművészet kísérlete

Rajnai László
Az összművészet kísérlete
Tanulmányok, esszék, kritikák

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079936
Terjedelem: 360 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

A Sorsunk, a Magyarok, a Diárium, a Vigilia, a Magyar Műhely, a Dunántúl, a Jelenkor, azaz a legkiválóbb folyóiratok szerzői közé tartozott évtizedeken át. Goethe, Herder, Humboldt, Winckelmann műveit ültette át - több nívó-díjat is kiérdemlő színvonalon - magyarra. Várkonyi Nándor és Hamvas Béla voltak a "tájékozódási pontjai", Vörösmarty Mihály és Kodolányi János pedig azon nagyra becsült szerzők, kikről monográfiát is írt. A romantika és a reformkor "szabálytalanul száguldó égitestei" iránt megkülönböztetett vonzalmat érzett, csakúgy, mint Dante és Petrarca iránt is, akik kutatásai és publikációi fókuszába kerültek.
Rajnai László (Pécs, 1924) már nincs közöttünk, olyan csendesen és csaknem észrevétlenül, ahogyan élete utolsó évtizedeit is töltötte, eltávozott közülünk. Ám gazdag hagyatékot örökített ránk, melyből tanulmányainak, esszéinek, kritikáinak legjava - számos írás először jutva nyomdafestékhez - most önálló kötetben válik hozzáférhetővé számunkra. Nyelvileg igényes, gondolatilag eredeti és ma is frissnek érzett sorait olvasva meggyőződhetünk arról, hogy felkészült irodalomtörténészt, kiváló esszéistát veszítettünk el benne. Olyat, kinek helye valószínűleg a legjobbak között jelölhető ki.

Megrendelés
 

Mattyasovszky-Zsolnay Miklósné Gosztonyi Erzsébet: Az elfeledett Zsolnayak

Mattyasovszky-Zsolnay Miklósné Gosztonyi Erzsébet
Az elfeledett Zsolnayak

Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079847
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

A Zsolnayakkal (Zolnai vagy Zolnay változatban) már a XVI. században találkozhatunk különböző történelmi forrásokban, dokumentumokban, ám a név igazán ismertté a XIX. század közepétől vált, előbb mint Pécs egyik megbecsült kereskedő és iparos családjáé, később mint az Osztrák-Magyar Monarchia rangot és elismerést kivívott gyáráé. Ám míg a gyáralapító, Vilmos neve idehaza és külföldön egyaránt jól ismert, addig a család sok tehetséggel megáldott tagja szinte napjainkig ismeretlen a közvélemény számára. Ezt a hiányt pótolja a Kanadában élő Mattyasovszky-Zsolnay Miklósné Gosztonyi Erzsébet, aki nagyrészt családi hagyatékokban fennmaradt dokumentumok felhasználásával gazdagítja a családról kialakított képet, és mindezidáig elfeledett Zsolnayakkal, köztük például Ignác és Gyula munkásságával ismertet meg bennünket.
A Mattyasovszky-Zsolnay és a Sikorski-­Zsolnay-család olyan képviselőivel találkozhatunk e könyv lapjain, akik kitűntek szorgalmukkal és tehetségükkel, és akik a legnehezebb történelmi időkben is hűek maradtak magyarságukhoz és a Zsolnay névhez.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Kaiser Ferenc A Magyar Királyi Csendőrség története a két világháború között

Kaiser Ferenc
A Magyar Királyi Csendőrség története a két világháború között

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079820
Terjedelem: 176 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Elfogyott, nem rendelhető.

A magyar történelem elfelejtett és külöönböző előítéletektől kísért szervezetének 1919 és 1945 közötti története ez a könyv, amely sajátos folytatása Csapó Csaba monográfiájának (A Magyar Királyi Csendörség története 1881-1914). A két történelmi munka alapján most végre előttünk áll - az évtizedeken át a kutatások számára alig hozzáférhető - rendvédelmi szervezet csaknem teljes története. A fiatal történész Kaiser ferenc, a Nemzetvédelmi Egyetem oktatója könyvében röviden áttekinti a Magyar Királyi Csendőrség 1919-ig tartó történetét, majd bemutatja újjászervezését, az ország rendvédelmének konszolidációját, a fegyverhasználat szabályozását és gyakorlati alkalmazásának eseteit. Ez a monográfia a téma első - levéltári kutatásokon, sajtóanyagokon és visszaemlékezéseken nyugvó - a két világháború közötti időre vonatkozó szintézise.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Illyés Gyula Az igaz meghallása

Illyés Gyula
Az igaz meghallása
Válogatott versek

Megjelenés éve: 2002
ISBN 9639079898
Terjedelem: 284 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

Illyés Gyula születésének századik évfordulójára megjelenő válogatás - Tamás Attila irodalomtörténész munkája - közel kétszát vers közreadásával az életmű egészének reprezentálására tesz kísérletet. A közel egy évtizeddel az Összegyűjtött versek után megjelenő kötet - a válogató szándékai szerint - nem akarja érvényteleníteni a bölcs, a kiegyensúlyozott, a két lábát szilárdan megvetni tudó alkotóról kialakított képet, ám inkább az illyési személyiség kettősségét állítja előtérbe, erőteljesebben hangsúlyozva a kétkedés és a vívódás mozzanatait. Időnként felvillantja a kérdéseire választ hiába kereső, a megszokott szerepeinek alakításába belefáradó, az abszurd szám­talan változatával szembesülni kényszerülő költőt is. Egyidejűleg felcsendülnek a kötetben a kiküzdött életigenlés tanításai, a közelítő haláltól való menekü­lés vágya, sőt a halálba repülés mámorának érzése is.

Megrendelés
 

Csorba Győző Vallomások, interjúk, nyilatkozatok

Csorba Győző
Vallomások, interjúk, nyilatkozatok

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079758
Terjedelem: 380 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 990 Ft
Kedvezményes ár: 1 592 Ft

Csorba Gyözö (1916-1995) par excellence költő. Adekvát kifejezési formája a költészet: az eredeti vers és a műfordítás. „Pró­zában igen sután emlékezem” - mondja ma­gáról. Ennek ellenére meglepő, hogy viszonylag terjedelmes memoár műfajú szö­veget vetett papírra, s ha valamelyik folyó­irat szerkesztősége vallomást, személyes visszaemlékezést kért tőle, általában nem hárította el a kérést. Gyűjteményünk válogatás, szemelvénygyűjtemény ebből az igen gazdag anyagból. Egy ilyen jellegű kötet természetesen soha nem pótolhatja. a költői életművel tör­ténő személyes találkozást, a versek ismeretét és szeretetét, ugyanakkor az is nyil­vánvaló, hogy a könyvvel a költői pálya megismeréséhez és a költő világképének megértéséhez, értékeléséhez mind az olva­sóközönség, mind a költészet belső össze­függéseit kutató irodalomtudomány újabb forrást kap kézhez. Az az igazi és termé­keny olvasás, ha könyvünk lapjait a Csorba Győző verseit tartalmazó kötetekkel együtt forgatjuk.

Megrendelés
 

Rott József Szikár ember lelke

Rott József
Szikár ember lelke
Válogatott novellák és egy regény

Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079707
Terjedelem: 130 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 090 Ft
Kedvezményes ár: 872 Ft

„Rott József egyéni látásmódú, szociografikus érdeklődésű, saját útját járó író. (...) A világirodalomban talán a nagy amerikai elbeszélőkkel, Hemingway-vel, Faulknerrel rokonítható.” Tüskés Tibor
„Rott József az egyik legfontosobb magyar író. S nem is csapán a kortársai közül, hanem mindenestől. (...) Egyszersmind azt is kijelentem, modern író. Olyannyira modern, hogy éppen most éri őt utol a posztmodernből lassan-lassan kivetkező európai kultúra.” Mányoki Endre
„Rott József a félelmetes prózaíró. Úgy értem, hogy félelmetesen jó. Kitűnő, balladás, szikár, kemény, engesztelhetetlen. (...) Mint a görög sorstragédiák hősei, az ő alakjai is komor, nehéz, konok emberek. Minden súlyos, sötét, kilátástalon - csak a mű, az írás ragyog fényesen.” Száraz Miklós György
„Rott József novelláinak nyelvi megformálása kiváló képességű alkotóra vall. Olyanra, aki mérlegelés nélkül is érzi a szavak hangulati és képzeletfelidéző erejét. (...) A gyakori megszemé­lyesítésekkel, a képszerű, érzékletes hasonlatokkal, a szokatlan szóhasználattal csakúgy, mint az idősíkok hirtelen váltogatá­saival, a sejtelmek, titkok felidézésével szinte költővé emeli az elbeszélőt - lírizálja a novellát.” Márkus Béla

Megrendelés
 

Kelemen Gábor Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia

Kelemen Gábor
Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079693
Terjedelem: 258 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A könyv 16 tanulmánya többféle nézőpontból, tapasztalati, tudományos, művészeti és etikai szempontokat egyaránt figyelembe véve foglalkozik az ezredforduló Magyarországának két rendkívül aktuális témakörével: a szenvedélybetegségekkel (a kóros játékszenvedéllyel, az addiktív falánksággal, az alkoholizmussal, a drogfogyasztással) és a családok átalakulásával, a házasságterápia lehetőségeivel. A tanulmánygyűjtemény külön érdekessége annak vizsgálata, hogy a fontosabb pszichikai, emberi kapcsolatokat érintő tudományos koncepciók hogyan jelennek meg - gyakran korábban, mint a tudományban - a művészi alkotásokban, az irodalomban, a regényekben és a drámákban. Ezek az írások a szubjektív nézőpont és a tudományos szempontok, a divergens és a konvergens gondolkodásmód, a produktív és a reproduktív tudás sajátos ötvözetei. Nyitottságot tükröznek, rácsodálkozást fejeznek ki, kíváncsiságot váltanak ki olvasójukban.
Kelemen Gábor (Pécs, 1954) a Pécsi Tudományegyetem BTK Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszékének oktatója, egyetemi docens, aki 1978-ban szerzett orvosi diplomát, 1998-ig pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozott. 1998-99-ben az USA-ban folytatott addiktológiai kutatásokat. Főként az emberi lehetőségszféra növekedéséhez és az önerő felszabadításához vezető dinamikus, interaktív folyamatok feltételeivel foglalkozik. 1994-ben jelent meg Az addikciók széles spektruma című könyve, majd 2000-ben szerkesztésében és tanulmányaival a Tele-dialógus című tanulmánykötet.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Sárosi István: Nem halsz meg soha!

Sárosi István
Nem halsz meg soha!
Négy egyfelvonásos

Megjelenés éve: 2001
ISBN 963907988X3
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 100 Ft
Kedvezményes ár: 880 Ft

A könyv négy egyfelvonásosában sokoldalú, rutinos, a világ történéseire érzékeny, változatos témaválasztású, gazdag színpadi eszköztárral rendelkező szerző mutatkozik be az olvasóknak. A húszmilliomodik év és a Rákfene című darabjainak sikere után 1eg­utóbb, 2002-ben A Gonosz bennünk él. című pergő, filmszerű, groteszk, szexuál-pszicho­patológiai tragikomédiáját fogadta nagy érdeklődéssel a közönség.
Sárosi István (1951, Salgótarján) a nyolc­vanas évek elején jelentkezett első, nagy figyelmet kiváltó írásaival. A Zsákutca című kisregényéből készült tv-játékot számos európai országban is bemutatták. Írt film­forgatókönyveket, úti beszámolókat, számos színpadi feldolgozás fűződik a hevéhez. Első önálló kötetét, a rendszerváltás értel­miségi regényét, Kiégett fű (1994), a Mirabell (1997) című válogatott elbeszélésgyűjteménye, a Rákfene horvát nyelvű kiadása (1998), majd a Jeruzsálem, Jeruzsálem... illetve a címadó dráma angol nyelvű kiadása (1999) követte.

Megrendelés
 

Sánta Gábor Minden nemzetnek van egy szent városa

Sánta Gábor
Minden nemzetnek van egy szent városa
A dualizmus korának Budapest-irodalma

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079634
Terjedelem: 238 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 691 Ft
Kedvezményes ár: 1 353 Ft

A könyv témája, a századforduló Budapest-irodalma, ma még nagyrészt feltérképezetlen és kiaknázatlan kincsesbánya, hiszen Budapest ekkor az egyetlen európai mércével mérhető honi város, az általa inspirált szépirodalom pedig ezen sorsdöntő évtizedek forrás értékű dokumentuma. Ebbe a mára szinte elfeledett világba kalauzolja el olvasóit a szerző, bemutatva a múlt századi próza Budapest-képét, Krúdy Gyula –többé-kevésbé ismert – Budapestjét, továbbá két, a maga korában jól ismert és olvasott, ám napjainkban már alig ismert író, Kóbor Tamás és Lux Terka Budapest-rajongásának irodalmi és publicisztikai megnyilvánulásait. Végezetül megismerkedhet az olvasó a fővárosi kávéházak szociológiai és pszichológiai
természetrajzával is. „Tulajdonképpen a magyar irodalom »polgárosulásának« kérdése íródik itt, ezekben a tanulmányokban, Pest mint irodalmi téma, az utca, a kávéház, a prostitúció, a polgári élet, illetve a polgári művész működési terepeit deríti föl a szerző” – írja róla Ilia Mihály irodalomtörténész.
Sánta Gábor (1967, Szeged) irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karának oktatója. 1992 óta jelennek meg írásai, tanulmányai. Faludy- és Király István-díjas.

Megrendelés
 

Ribó Pongrácz Éva Madarakból lettünk...

Ribó Pongrácz Éva
Madarakból lettünk...
Cigány gyermekek képei

Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079766
Terjedelem: 94 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 390 Ft
Kedvezményes ár: 1 912 Ft

Ribó Pongrácz Éva, a könyv szerzője 30 éven át pedagógusként foglalkozott roma gyermekekkel. A hetvenes és a nyolcvanas évek között a civilizációtól elzártan élő Kossuth-aknai, majd a nyolcvanas évektől napjainkig a lakótelepi roma és magyar gyermekekkel együtt foglalkozott. A könyvben bepillantást nyerünk az archaikus ősképlátók, majd az aranykor-alkotó gyerekek látomásaiba. Ez az alkotássor szétrobbantja a szokványos festészet kereteit. A kollektív teremtőerő rituális örömünneppé emelkedik. A könyv egy harminc éven át művelt képfolyam részeseivé teszi az olvasót és a nézőt, a laikust és a szakembert egyaránt élményben részesítve.

Megrendelés
 

Kakuszi Béla Péter Márai Sándor és Németország

Kakuszi Béla Péter
Márai Sándor és Németország

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079642
Terjedelem: 248 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 840 Ft

A könyv Márai Sándor alkotói pályája mindezidáig feltáratlan területével és korszakával foglalkozik: az 1920-as évekbeli, németországi újságírói munkásságával. A gazdag Márai-irodalom csak érinti ezt a témát, míg e könyv szerzője – empirikus kutatásai eredményeként – számos vonatkozásban új filológiai tényekkel, adatokkal gazdagítja vagy pontosítja ismereteinket. Bemutatja a Márait Németországban ért szellemi hatásokat (Franz Kafka, Thomas Mann, expresszionizmus), a Frankfurter Zeitung, a Die Weltbühne és a Der Drache című lapokban publikált tárcáit, végezetül áttekinti a fiatal írónak a húszas évek első felében a Kassai Naplóban megjelent, németországi vonatkozású írásait. Az eddig ismeretlen – a könyv függelékében – német nyelven most hozzáférhetővé válnak a hazai olvasóközönség számára.
Kakuszi Béla Péter (Szeged, 1960) Márai kutató, a Szegedi Egyetem Főiskolai Karának oktatója. Számos tanulmánya jelent meg kötetekben és folyóiratokban (Életünk, Irodalomtörténeti Közlemények, Korunk, Tiszatáj). Ez a könyv a szerző első önálló kötete.

Megrendelés
 

Barcs János Lengyelek - Polacy

Barcs János
Lengyelek - Polacy
Kétnyelvű antológia

Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079723
Terjedelem: 116 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 800 Ft
Kedvezményes ár: 640 Ft

Sorsfordító, embertpróbáló időkbe kalau­zolják el az Olvasót Barcs János novel­lái, a második világháború időszakába, majd az azt követő évtizedekbe, amikor a hagyományos magyar-lengyel barát­ság szálai újabbakkal gazdagodtak, és amelyeket a későbbiekben csak tovább erősített az idő múlása. A kétnyelvű triló­gia megjelenésekor napjainkban – az irodalom eszközeivel – ezt a tradíciót gazdagítja. Nem véletlenül írta a Lengye­lek c. novelláról a Szerzőnek szóló leve­lében a nemrég elhunyt neves irodalom­történész, Czine Mihály a következőket: „... gyönyörű írás. Antológia-darab. Bele fog kerülni a lengyel-magyar barátságról beszélő gyűjteményekbe. Tiszta kezek, igazítani sem szükséges rajta. Sok szép írásod közt – amiket olvastam prózád­ból – a leghibátlanabb…”
Barcs János (1927) költő, író, akinek 1949 óta jelennek meg írásai lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Tíz önálló kötete látott napvilágot, a legutóbbi 2000-ben Fodor András – Barcs János levelezése címmel.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Páva István: Jelentések a Harmadik Birodalomból

Páva István
Jelentések a Harmadik Birodalomból

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079383
Terjedelem: 342 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A könyv a szerző korábbi, közönségsikert aratott munkáinak (Trianon-Belvedere-hadbalépés, 1994; Ország a hadak útján. Magyarország és a második világháború, 1996) sajátos folytatása, középpontjában a németországi magyar diplomáciai képviselet mindezidáig részleteiben nem vizsgált szerepének elemzésével. A kötet első része bemutatja az önálló magyar katonai attaséi szolgálat megalakulását az első világháborút követő években, kiemelve Sztójay Döme szerepét e szervezet létrehozásában. A háború alatti katonai attasé, Homlok Sándor altábornagy életpályájának ismertetésével párhuzamosan elemzi az 1938-1942 közötti évek katonapolitikai eseményeit. A második rész kronologikus feldolgozásban mutatja be a háború történéseit, annak visszatükröződését a berlini követség jelentéseiben, ill. ezek hatását a hazai katonai és politikai vezetés magatartására 1942-1943-ban. A harmadik rész a háború végkifejletével, valamint a diplomáciai képviselet megszűnésének folyamatával foglalkozik. A monográfia mellékleteként olvashatók Homlok Sándor és néhány konzulátus (Bécs, Prága, München) jelentései, valamint az ún. Kardos hagyaték.
Páva István (1928) évtizedek óta folytatott kutatásainak újabb eredményeit tartalmazza ez a könyv, amely a második világháború magyar vonatkozású történéseinek néhány meghatározó jelentőségű kérdését vizsgálja, olyanokat, melyek többnyire eddig feltáratlanok voltak. Az itt először közzétett dokumentumokkal együtt valódi hiánypótló munkát vehet kezébe a szakember és az érdeklődő olvasó.

Megrendelés
 

Laczkó András Írók és iskolák

Laczkó András
Írók és iskolák
Vallomások múltról, jelenről, jövőről

Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079413
Terjedelem: 205 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1390 Ft
Kedvezményes ár: 1112 Ft

A kötetben szereplő interúk, beszélgetések révén hiteles forrásból juthatunk információkhoz a megkérdezettek iskolakezdéséről, tanulmányaikról, tanáraikhoz füződő viszonyukról, az iskola szerepéről alkotóvá válásuk folyamatában. A tizenhat kortárs magyar íróval, költővel folytatott beszélgetésekben megismerkedhetünk a pályakezés nehézségeivel, sok érdekes és új ismerethez juthatunk az alkotói pálya egészével kapcsolatban is. Az interjúban szereplők a következők: Albert Gábor, Bartis Ferenc, Cséby Géza, Ébert Tibor, Fekete Gyula, Géczi János, Kerék Imre, Kiss Dénes, Monoszlóy Dezső, Nagy Gáspár, Pardi Anna, Pék Pál, Simán Mária, Simon Ottó, Szopori Nagy Lajos, Varga József és Vasadi Péter.

Megrendelés
 

Albert Zsuzsa Irodalmi legendák, legendás irodalom 2.

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 2.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079715
Terjedelem: 235 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 850 Ft
Kedvezményes ár: 1 480 Ft

Párját ritkító tanúságtételek, gyakran tréfás, anekdotázó, ám minden esetben irodalmi, irodalomtörténeti értékű beszélgetések részesei lehetnek e könyv olvasói. A Legendás irodalom (1994) valamint az Irodalmi legendák, legendás irodalom (1999) köteteinek kedvező fogadtatása után most újabb érdekes interjúsorozattal ismerkedhetünk meg, melyek elvezetnek bennünket az élet és az irodalom összefüggéseinek rejtélyeihez, ismert írók, költök (Füst Milán, Szabó Pál, Déry Tibor, Sinka István, Szabó Lőrinc, Keresztury Dezső, Vas István, Tatay Sándor, Rónay György, Szobotka Tibor, Cseres Tibor, Csorba Győző és Székely János) alakjának életszerű, eleven felidézéséhez. Az egykori alkotótársak, irodalomtörténészek, kritikusok által megrajzolt portrék őrzik a személyes kapcsolatok hiteles melegét éppúgy, mint a korhelyzetet, az irodalmi és kulturális állapotokat.
Albert Zsuzsa (Budapest, 1931) költő, kritikus, 1954 és 1994 között a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője. Jelentősebb művei: A csönd margójára (versek, 1974), Árgirus jelenései (versek, 1981), Az éjszaka lakói (versek, 1986), "Jaj, be szép ez a Pest" (versantológia, 1997), Posta a múltból (versek, 2000).

Megrendelés
 

Vonyó József Gömbös Gyula és a jobboldali radikalizmus

Vonyó József
Gömbös Gyula és a jobboldali radikalizmus
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079731
Terjedelem: 176 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 600 Ft

Magyarország XX. század történetének máig vitatott kérdéseivel, Gömbös Gyula személyének és a szélsőjobboldali mozgalmak szerepének megítélésével foglalkoznak e könyv tanulmányai. A szerző alapos forrásfeltárás és árnyalt, politikai szempontoktól mentes elemzések alapján törekszik a reális válaszadásra. Ennek során azt is bemutatja, hogyan viszonyult a két világháború közti magyar társadalom a jobboldali radikális eszmékhez és politikai kísérletekhez. A gazdag levéltári forrásokon nyugvó tanulmányok megkönnyíthetik az olvasók eligazodását történelmünk egyik legvitatottabb és átértékelés alatt álló kérdéskörében.
Vonyó József (Sellye, 1945) történész, a Pécsi Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszékének docense. Kutatási területei: a Nemzeti Egység Pártjának története, Gömbös Gyula élete és politikai pályája, a szélsőjobboldali és bolsevik típusú pártok szervezete és működése, a helytörténetírás módszertani kérdései. A fenti témakörökben számos tanulmánya, cikke, forrásközlése jelent meg.

Megrendelés
 

Mihalik Zoltán Csak én vagyok - ne féljetek

Mihalik Zoltán
Csak én vagyok - ne féljetek
Versek, tanulmányok, kritikák

Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079650
Terjedelem: 206 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 691 Ft
Kedvezményes ár: 1 353 Ft

Egy eredeti (évtizedekkel ezelőtt akár eretneknek is nevezhették volna) szerző - eredeti könyve. A néhány évvel ezelőtt elhunyt pedagógus, költő, esszéista és kritikus munkáinak legjava. Mindaz, aminek nagyobbik része életében nem jelenhetett meg. Mert költőként nem kerülgette az igazságot, hanem kimondta azt, nem burkolózott a kétértelműség homályába, hanem közérthetőségre törekedett. Kritikusként nem könyvismertetések-kel bibelődött, hanem valódi kritikákat írt, a hatvanas években mindenekelőtt a Jelenkorban. Pedagógiai elvei pedig nyíltan kérdőjelezték meg az évtizedeken át uralkodó dogmákat, a soha véget nem érő (ám eredményeket nem hozó) reformokat, és a hatvanas évek nagy pedagógiai újítását: a koedukációt. A hagyatékban maradt anyagot bemutató kötet első része a vers születésével és mibenlétével foglalkozó esszéjét és verseit tartalmazza. A második fejezetben pedagógiai esszéi és tanulmányai, míg a harmadik fejezetben kritikái olvashatók, többek közt Csoóri, Benjámin, Karinthy Ferenc, Faludy György munkáiról.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Az édenalapító

Tüskés Tibor
Az édenalapító
Írások Németh Lászlóról

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079677
Terjedelem: 258 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 800 Ft
Kedvezményes ár: 1 440 Ft

A Németh László születésének 100. évfordulójára megjelenő könyv három fejezetben állít emléket a népi mozgalom kiemelkedő alkotója munkásságának és emberi alakjának. Az első rész (A művekről) szorosabb értelemben vett műelemzéseket tartalmaz. A második részben a szerző a Németh László-i életmű recepciójának legfontosabb könyveiről ad értékelést. A könyv harmadik, záró fejezetében (Személyesen) azokat az írásokat találjuk, amelyekben Tüskés Tibor Németh Lászlóval történt találkozásairól a személyes vallomás hangján számol be. Az írásokat a szerző Németh Lászlót és emberi környezetét bemutató fotói és itt először közzétett egyéb dokumentumai egészítik ki.
Tüskés Tibor (1930, Balatonszántód) író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, Illyés Gyuláról, Kodolányi Jánosról, Nagy Lászlóról, Pilinszky Jánosról, Rónay Györgyről, Takáts Gyuláról és Weöres Sándorról írt monográfiák szerzője.

Megrendelés
 

Nagy Imre Ágistól Bánkig

Nagy Imre
Ágistól Bánkig
A dramaturgia nyelve és a nyelv dramaturgiája

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079685
Terjedelem: 312 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

A könyv a magyar dráma történetének több mint fél évszázadát felölelő tanulmányok gyűjteménye, a felvilágosodás koráé, amely Bessenyei fellépésével veszi kezdetét, majd Csokonai színműveivel jellemezhető, a 19. század első évtizedeinek drámai-színházi pezsgésével, Kisfaludy Károly és Katona József munkásságával. A korról átfogó képet rajzoló kötet ezt az időszakot tekinti át drámaértelmezések keretében. A tizenhárom tanulmány - többek között - foglalkozik az Ágis tragédiájá-val, A filozófus szövegdimenzióinak vizsgálatával, Bessenyei vígjátékának figurateremtési eszközeivel, dramaturgiai kérdéseivel és komikumának nyelvi vonatkozásaival, Csokonai Tempefőijével, a mű játékos nyelvével, Kisfaludy Károly és kortársai vígjátékainak vizsgálatával (Kérők, Pártütők), elemzi Ungvárnémeti Tóth László Nárciszát, Katona József Rózsa című színművét, valamint a kanonizációs és recepciós problémákat a Bánk bán-értelmezések tükrében. A könyv a Bánk bán előtti fél évszázad drámatörténeti áttekintése, olyan hiánypótló munka, amely részben elfeledett művekkel foglalkozik, másrészt olyan történeti áttekintés, amelyből kirajzolódnak a Katonához, nemzeti drámánkhoz vezető szálak.

Megrendelés
 

G. Tóth Károly A Banalitások könyve és más történetek

G. Tóth Károly
A Banalitások könyve és más történetek

Megjelenés éve: 2001
ISBN 9639079669
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 350 Ft
Kedvezményes ár: 1 080 Ft

A közel negyedszázada publikáló szerzőnek a ’90-es években született – különböző műfajú – kisprózai alkotásaiból született válogatás ez a kötet. A közel félszáz írást tartalmazó könyv első ciklusa a banalitásokról (az élet tónusairól) szól, a második elbeszéléseket tartalmaz, a harmadikban meditációk, tűnődések olvashatók, míg a negyedik középpontjában a természet áll, egyesítve a fikciót és a személyes vallomást. Az írások az élet apró mozzanatairól, az emberi kapcsolatokról szólnak, rezignáltságot, szemlélődő és meditatív magatartásmódot és gondolkodást tükröznek. „Úgy érezzük, mintha kolostorban ülnénk, s az életet olyannak-amilyen elfogadó szerzetes szemével vizsgálódnánk. Hihetetlen béke árad ezekből a sorokból: szinte üdítő forrás a mai társadalom exhibicionizmusa, szenzációvadászata közepette” – írja róla Valaczka András.

Megrendelés
 

Mihalik Zsolt - Odrobina Tamás Vegyespörkölt

Mihalik Zsolt - Odrobina Tamás
Vegyespörkölt
Versek és képek

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079464
Terjedelem: 164 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 990 Ft
Kedvezményes ár: 792 Ft

MIHALIK ZSOLT (1953-?): 1977 óta magyartanárkodom Pécsett. Igyekszem minél kevesebbet ártani. 1970 óta írok verseket: minden bizonnyal azért, mert jólesik. És ennyi az egész.

ODROBINA TAMÁS (1959-?): 1980 óta fotografálom a világ dolgait úgy, ahogyan Én szeretném látni, hogy ne legyek benne idegen, inkább felfedező.

Megrendelés
 

Kelemen Gábor Tele-dialógus

Kelemen Gábor
Tele-dialógus
Tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079448
Terjedelem: 248 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 800 Ft
Kedvezményes ár: 1 440 Ft

Meleg, megértő, segítő szóra vágynak mindazok, akiket némaság és űr vesz körül, akiken eluralkodik az egyedül maradottság, az elszigeteltség, a kilátástalanság érzése. A telefonos segítő szolgálat számukra gyakran az életben maradás egyetlen esélyét jelenti. És bár telefonon nem folytatható módszeres pszichoterápia, a telefonbeszélgetés során azért számos pszichoterápiás eszköz alkalmazható annak érdekében, hogy az önkárosító viselkedésformák ne forduljanak át öngyilkossági krízisbe.
Erről tanúskodik az 1975-ben - nyugati mintára - létrejött pécsi S.O.S.-Élet Telefonszolgálat negyedszázados múltja, 25 éves tapasztalata. Ez a tanulmánykötet az azóta nemzetközi rangú öngyilkosság-kutatóhellyé vált pécsi szolgálat tevékenységének tükre, összegzése. A huszonegy tanulmány szerzői mind olyan szakemberek, akik nem csak részesei voltak e szervezet munkájának, de munkásságuk során tovább is fejlesztették az anonim-szolgálat által képviselt terápiát és közösségi kultúrát. Írásaikban bemutatják a szolgálat szemléleti alapjait, szövegelemzéseket végeznek, búcsúlevelek és öngyilkos szövegek analízisével, a segítő kapcsolat és a terápia kérdéseivel foglalkoznak, elemzik a depresszió, a szenvedélybetegségek és a személyiségzavarok problémáit, végezetül a szuicídium kultúrával kapcsolatos vonatkozásait tárgyalják.

Megrendelés
 

Doby János Szikrányi öröklét

Doby János
Szikrányi öröklét
Válogatott versek

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079561
Terjedelem: 180 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 990 Ft
Kedvezményes ár: 792 Ft

A több mint fél évszázados alkotói pálya terméséből született válogatás jól tükrözi egy népi indíttatású, gazdag és sokirányú hatásrendszerben formálódott, páratlan élettapasztalatokat magába ötvöző költészet tematikus és szemléleti gazdagodását és formai tökéletesedését. A kötet az 1940-es évekbeli - izzó hangulatú és szenvedélyekkel teli - indulástól egészen napjainkig mutatja be az élet "nagy" és "kis" dolgai iránt egyaránt fogékony költő egyre mélyülő gondolatiságú, egyéni hangú, nyíltan és őszintén sorsvállaló munkásságát.
Doby János (1925) költő, kinek első verseskötete (Nyisd ki az ablakot!) 1949-ben jelent meg és bár Doby versei számos folyóiratban napvilágot láttak, a folytatás az indokoltnál tovább váratott magára.
A jelen válogatás a szerző 75. születésnapjára jelent meg.

Megrendelés
 

Göndöcsné Bátai Rozi - Szirtes Béla - Szirtes Gábor Nem szól már a klopacska

Göndöcsné Bátai Rozi - Szirtes Béla - Szirtes Gábor
Nem szól már a klopacska
Vasasi bányászemlékek

Megjelenés éve: 2000
ISBN Terjedelem: 164 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 870 Ft

Vasas régi magyar település. Ez a természeti kincsekben gazdag föld és ez az ősi település volt a mecseki üzemszerű kőszénbányászat bölcsője: 1782-ben itt nyitották meg az első piacra termelő szénbányát. Ugyanakkor a több mint kétszáz éves mecseki kőszénbányászat történetének szomorú végkifejlete is elválaszthatatlan e településtől, hiszen itt fejeződött be a pécsi földalatti szénbányászat: 1993. szeptember 30-án itt jött fel a mélyből az utolsó csille szén.
Nem szól már a klopacska… mondja a könyv címe, arra a kezdetben fából, később vasból készült, felfüggesztett lemezre utalva, melynek ütemes hangja a vasasi völgyben messze szállt, jelezve a műszak kezdetét és végét: „Gyere, gyere, rongyos bányász!” Vasason a légkürt már évtizedekkel ezelőtt felváltotta a klopacskát, ám annak hangja az emlékekben tovább él. Csakúgy, mint az itteni bányászat két évszázadának szereplői, történései.

Nekik kíván emléket állítani ez a könyv.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Holti Mária Mondd el búval és örömmel

Holti Mária
Mondd el búval és örömmel

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079553
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 100 Ft
Kedvezményes ár: 880 Ft

A magyarországi születési írónő öt éven át Budapesten dolgozott kiadói szerkesztőként, 1967-ben Jugoszláviában telepedett le, a Képes Újságnál volt újságíró, kötetei sorra jelentek meg az újvidéki Fórum Kiadónál, elbeszélései, novellái pedig gyakran láttak napvilágot a hazai folyóiratokban. Holti Mária jelenleg Horvátor­szágban, Dalmáciában él. Írásaiban egy magyar író vall arról, hogyan élte meg a rá szinte egyáltalán nem tartozó, ám őt mégis sújtó fegyveres konfliktust, a horvát-szerb háborút.

A könyv az elmúlt másfél évtized termé­séből született válogatás: harminchat novella és egy kisregény (Fehér hajók), melyek nagyob­bik része az apró örömök és a mindennapos fáj­dalmak kifejeződése, amolyan „epikus elégia”. A kötet műfaji sokszínűségét (novellák, mini­novellák, parabolák, mini-drámák, elbeszélések stb.) az írások közös vonásai fogják össze és komponálják három ciklusba, amelyekre az emberi kapcsolatok anatómiájának pontos, részletező rajza, az ember és a munka – való­di önmegvalósulást biztosítani nem tudó – ­kapcsolatának ábrázolása, valamint az elmúlás, a pusztulás, az élet értelmetlenségének ábrázo­lása jellemző. A jelen kilátástalanságában ka­paszkodót legfeljebb a gyermekkori emlékek jelentenek (Fehér hajók).

Megrendelés
 

Kovács Lajos Kanyargós utcák, görbe esték

Kovács Lajos
Kanyargós utcák, görbe esték

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9789639893429
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 951 Ft
Kedvezményes ár: 2 361 Ft

A száz esztendővel ezelőtti szórakozási szokások, az ital, a kártya, a nők és az elfüstölt milliók világának, ám mindenekelőtt a pécsi vendéglátás neves emlék­helyeinek gyűjteményes összeállítása ez a könyv. Megismerhetjük belőle a szál­lodákat és fogadókat, a vendéglőket és kiskocsmákat, előbbieket a Magyar Ko­ronától a Hétfejedelemig, utóbbiakat a Fekete Sastól a Fehér Hollóig. Megtud­hatjuk, hogy milyen volt a korabeli Nemzeti, a Nádor, az Arany Hajó, a Pannonia, a Vadászkürt, a Vadember és a Mátyás Király fogadó illetve szálloda, hol és hogyan működtek a leglátogatottabb sörözők, kiskocsmák. Részletesen bemu­tatja a szerző a kávéházakat és a kávéházi életet, a legendás Ribaytól az Ottho­nig, a Bedőtől a Royalig. Nem kerüli el a figyelmét a Pécsi Nemzeti Kaszinó, a Polgári Kaszinó és a Vigadó bemutatása sem. "Édes óráknak" is részesei lehe­tünk a leghíresebb cukrászdákban, a Caflishban, Oroszy Sándor, Benczenleitner Sándor, Gindl Dezső, Murányi József és Vasicsek János remekeit kóstolgatva. Végezetül ellátogathatunk az Ostende mulató piros lámpás házába is. Igazán nem rossz programösszeál1ítás ...

Kovács Lajos (Kistótfalu, 1950) tanár, "kocsmológus", hosszú idő óta folytat vendéglátóipari, szórakozástörténeti kutatásokat. Számos írása után első önál­ló könyvét veheti kezébe az olvasó.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Csorba Győző Hátrahagyott versek

Csorba Győző
Hátrahagyott versek

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 2000
ISBN 963907950X
Terjedelem: 464 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

„Rólam sokan mondták már, hogy pesszimista költő vagyok. Súlyos tévedés. Gyakran foglalkozom az elmúlással, reménytelenül keresem az élet (az én életem) értelmét és célját is. Gyakran állok meg tanácstalanul egy-egy rejtély előtt. Nincs bennem hajlam a vállrándításos közönyre. Ez mind így van. De pesszimizmus-e a minduntalanul elölről kezdett küzdelem; egyáltalában a folytonos harc? Vajon botránkoztat-e, ha a kémény­seprő kormos lesz?
Aki a sötétséggel vív, elképzelhető-e, hogy ne érintkezzék vele? Mondják rólam azt is, hogy stílusom kissé szikár, színtelen. Lehetséges, ha a jelzők, képek halmozása adja a stílus zamatát, színességét.
A funkcionális fogalmazás az eszmény­képem. Az a vers, amiben nincs fölösleges szó. Mindegyik feladatot lát el. Ha tízes találat a cél, azt esetleg úgy is el lehet érni, hogy az ember három, négy számból rakja össze a tízet, tehát 3-4 szót használ hozzá. De úgy is, hogy azonnal a tízes körbe talál, s akkor csak egy szó kell hozzá. De olyan, amiben a kihagyott többi mégis benne van.” (1987)

Megrendelés
 

Hoffmann Gyula - Csoknya Mária Fejlődésbiológia II.

Hoffmann Gyula - Csoknya Mária
Fejlődésbiológia II.

Sorozat: Pannónia Tankönyvek
Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079472
Terjedelem: 736 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 4 900 Ft
Kedvezményes ár: 3 920 Ft

A szerzők nagy felkészültséggel, közérthető stílusban, 300 ábrával illusztrálva dolgozták fel a biológiai tudományok egyik leggyorsabban fejlődő ágazatát. Az I. és II. kötet hiánypótló, összefoglaló mű a fejlődésbiológia témakörében. A II. kötetben a hangsúly a fejlődésbiológia genetikai és molekuláris biológiai vonatkozásaira kerül, de ismerteti az eredmények átfogó értékeléséhez szükséges egyéb vonatkozásokat is. Az első kötethez is kapcsolódó eredmények jelentős részben az utóbbi néhány évben születtek, magyar nyelven még nem kerültek részletes feldolgozásra.

Megrendelés
 

Szatyor Miklós Európa denevérei

Szatyor Miklós
Európa denevérei

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079588
Terjedelem: 142 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 000 Ft

A denevérek ősidők óta misztikus szereplői az európai kultúrának. A szerző ezt a misztikumot oldja fel, bemutatva a denevért, mint biológiai lényt, mint környezetünk hasznos és fontos tagját. Megismerhetjük a könyvből Európa denevérfajait, a denevérek életmódját, testfelépítését, viselkedésmódját és azonosító jegyeit.
Szatyor Miklós (1975, Pécs) azon hazai szakemberek egyike, aki vállalta e méltánytalanul mellőzött állatcsoport kutatását és védelmét. Könyve – a hazai és európai denevérkutatók eredményeinek felhasználása mellett – saját évtizedes kutatásainak összegzése. Tudományos ismeretterjesztő stílusa, gazdag fotó- és ábraanyaga alapján a szakemberek és az érdeklődők számára egyaránt érdekes és értékes információkkal szolgál.

Megrendelés
 

Bognár József Contrastive Study of Hungarian and English Languages

Bognár József
Contrastive Study of Hungarian and English Languages

Sorozat: Pannónia Tankönyvek
Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079596
Terjedelem: 172 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 800 Ft
Kedvezményes ár: 1 440 Ft

A kontrasztív nyelvvizsgálat lényege, hogy kimutassa azokat a konfliktus-pontokat, amelyekkel a magyar nyelvtanító, a nyelvtanuló és/vagy a nyelvhasználó szembe találja magát az angol nyelv használata során. E könyv elsősorban a magyar és az angol ige és igei csoportok konfliktus-pontjaival kapcsolatos problémákat vizsgálja, és ad tanácsot ezek feloldására.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Az exponált idő

Tüskés Tibor
Az exponált idő
Kisesszék és fotók

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079537
Terjedelem: 156 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 700 Ft
Kedvezményes ár: 1 360 Ft

"A múlttal szemben tanúsított legnagyobb hűség, hogy mindent átadunk a jelennek" - ez a Camus-től való mottó vezeti be a 70 éves Tüskés Tibor jubileumi fotóalbumát, amelyben életének meghatározó jelentőségű helyszíneit (Nagykanizsa, Dombóvár, Pécs, Somogy és Baranya megye tájai), valamint szellemi társaságát mutatja be - kommentárokkal kísért fényképeken. Mégsem képes önéletrajz ez a haránt alakjával is fotóalbumra emlékeztető könyv, hanem művészbarátságok meleg hangú krónikája. A házi fotógyűjtemény kiválogatott darabjain fölvonulnak kortársai és eszmetársai, azok a művészek, akikhez barátság fűzte: Bárdosi Németh János, Várkonyi Nándor, Stetka Éva, Csorba Győző, Bertha Bulcsu, Lázár Ervin, Fodor András, Takáts Gyula, Csoóri Sándor, Veres Péter, Mészöly Miklós, Fülep Lajos, Németh László, Weöres Sándor, Bertók László, Nagy László, Illyés Gyula, a képzőművészek közül Martyn Ferenc, Borsos Miklós és Bálint Endre. A harminc kisesszé és a száznál is több fénykép valami egészen közeli, emberien meleg ábrázolatát adja négy évtized íróbarátságainak; külön is említendő, hogy a képek egy része egészen intim, családias jellegű (pl. ahogyan Illyés Gyula szilveszterkor a Himnuszt hallgatja, ahogyan Veres Péter Harkányban fürdőt vesz, vagy amiként Bertha Bulcsu az Élet és Irodalommal a kezében a kert végi illemhelyre indul.). A kiváló összeállítás részint adaléksor Tüskés Tibor életrajzához, részint dokumentuma az elmúlt négy évtized dunántúli irodalmi életének.

Megrendelés
 

Méhes Károly: A másik táj

Méhes Károly
A másik táj
Versek

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079626
Terjedelem: 68 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 690 Ft
Kedvezményes ár: 552 Ft

Méhes Károly a fiatal írónemzedék folyóiratokban is gyakran publikáló tagja, aki a kilencvenes évek elején jelentkezett első verseskötetévei (Szombat délután), amit rövidesen újabbak követtek, a Csend utca és a Csontválogatók kézikönyvecskéje. Az elmúlt évtizedben két prózakötete is napvilágot látott.
A másik táj az 1996-2000 között született verseinek legjobbjait tartalmazza, középpontban a folytonos emlékezés, a múlt-kutatás motívumaival, a közvetlen környezet képeivel. A könyv meghatározó karakterjegye a múlt és a jelen sajátos egymásbajátszása, valamint az önmagát kereső-kutató, önanalízist végző alkotói magatartás.

Megrendelés
 

Achs Károlyné Az Ormányság szerelmese

Achs Károlyné
Az Ormányság szerelmese

Megjelenés éve: 2000
ISBN 9639079456
Terjedelem: 168 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 200 Ft
Elfogyott, nem rendelhető

Kiss Géza (1891-1947) református lelkész, az Ormánság szülötte és neves kutatója, nagyhatású szociografikus írások szerzője, a falu, a népélet valóságos helyzetének, a táj néprajzi jellegzetességeinek, tájnyelvének kiváló elemzője, aki kiterjedt gyűjtőmunkájának eredményeit az 1937-ben megjelent - és azóta több kiadást megért - Ormányság című monográfiájában adta közre. Halála után, 1952-ben jelent meg - hasonlóképpen nagyjelentőségű - hatalmas tájszótára. Írásainak, személyiségének hatása - többek között - a kor olyan jeles alkotóinak gondolkodásában és műveiben lelhető fel, mint Kodolányi János, Illyés Gyula, Kovács Imre vagy Móricz Zsigmond. Leánya, Achs Károlyné Kiss Gizella e jelentős hagyaték gondos őrzője és édesapja munkásságának kiváló ismerője. Kutatási eredményeit számos szakmai (nyelvészeti, irodalomtörténeti, néprajzi, teológiai) folyóiratban publikálta az elmúlt évtizedekben. Ezen írások gyűjteménye a most megjelent kötet.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Bozóky Éva Zord idők nyomában

Bozóky Éva
Zord idők nyomában

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079227
Terjedelem: 386 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 700 Ft
Kedvezményes ár: 1 360 Ft

A mindennapok és a nagybetűs történelem együttes krónikája ez a visszaemlékezés. A háttérben nagy ívű történelmi-társadalmi tabló: a történelmi Magyarország, a két világháború közti idők, az 1945 utáni változások, az "ötvenes évek", az 1956-os forradalom lüktető napjai. a "Kádár-korszak" ellentmondásos évei. S mindez egy olyan szerző tollából, aki "mindig a pillanat pa­rancsára is ügyelt: legyen a gyerekek bögréjében tej, fejük alatt vánkos, fölöttük takaró. Erről a nemzedékek életét megtartó erőfeszítésről szól ez a könyv, meg a lét apró, mégis nélkülözhetetlen dolgairól, és persze a legfontosabbról: a szereplőket egymáshoz láncoló szeretetről. Az erőforrásról - vallja az írónő -, amely nélkül nem lehet küzdeni". Bozóky Éva - Donáth Ferenc, a hazai politikatörténet jelentős személyiségének feleségeként lehetett tanú­ja és résztvevője szellemi és politikai életünk fontos ese­ményeinek, közte a Nagy Imre-csoport tragikus történeté­nek is. Olvasmányos emlékirata fontos hozzájárulás ah­hoz, hogy tisztábban és hitelesebben ítélhessük meg a közelmúlt történetét.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Márfi Attila Thália papjai Pécsett

Márfi Attila
Thália papjai Pécsett

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1999
ISBN 963907926X
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

Ez a nagy színháztörténeti tabló a XVIII-XIX. századba kalauzolja el olvasóit, bemutatva Pécs színművészete kialakulásának sikerekkel és buktatókkal, vitákkal és botrányokkal teli útját. Megismerhetjük az egyházi színjátszás sokévszázados örökségét, a világi színművészet kezdeteit, a német és a magyar (vándor)társulatok hosszú évtizedeken át tartó versengését, az első színházalapítási törekvéseket, majd a mecsekali város első kőszínházának megszületését a múlt század közepén.
Hazai színháztörténetünk számos ismert és kevésbé ismert kiválóságával találkozhatunk a metszetekkel, rajzokkal, korabeli ábrázolásokkal gazdagon illusztrált könyvben, olyanokkal, mint Déryné Széppataki Róza, Egressy Gábor, Lendvay Márton, Kisfaludy Károly és Sándor, Szigligeti Ede vagy Váradi Antal.
Márfi Attila másfél évtizedes kutatásainak összegzése korhű rajza azoknak a folyamatoknak, amelyek az egyház, a vármegye, a szabad királyi város, a nemesek és a polgárok hol egymással hadakozó, hol együttműködő magatartásának eredményeként elvezettek a világi és a magyar nemzeti színjátszás térnyeréséhez a mecsekalji városban.

Megrendelés
 

Makay Ida Szigetlakó

Makay Ida
Szigetlakó

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079332
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 700 Ft
Kedvezményes ár: 560 Ft

A kötet közel száz versének egyik alapmotívuma az elmúlás, a halál, vagy ezek szinonimái, jellemzője a példának tekintett elődök - mindenekelőtt Pilinszky - puritán tömörségének folytatása, valamint a természettel fennálló bensőséges kapcsolat. Ebben a könyvben Makay Ida versvilágának alaptónusa tehát változatlanul komor, ám a felszín alatt a sötétebb színek ezernyi árnyalatot takarnak. Mintegy tükrei a költőnő azon lírai látásmódjának, ami szerint a születés és az elmúlás, a szerelem és az elválás, az agónia és a gyönyör mind a lét teljességének része, egymástól el nem választható attribútuma.
Ez a Nyugat és az Újhold költőin iskolázott "hideg, de izzó líra" a folytonosságról és a megújulásról egyaránt tanúskodik, a halványan felsejlő enyhület, a megnyugvás és a vigasz hangja csendül ki belőle.

Megrendelés
 

Szendi Zoltán Seele und Bild

Szendi Zoltán
Seele und Bild
Weltbild und Komposition in den Erzählungen Thomas Mann

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079340
Terjedelem: 302 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Die vorliegende Untersuchung, die in der heutigen ungarischen  Thomas Mann-Forschung als die bedeutendste Arbeit gilt, bricht mit der monographischen Tradition und behandelt die Novellen nicht in der Chronologie, sondern nach einer motivischen Anordnung. Diese Konzeption ermöglicht dem Leser neue Einblicke auch in die psychologischen Zusammenhänge des Thomas Mannschen Oeuvres. Dank einem einjährigen Forschungsaufenthalt im Thomas Mann-Archiv Zürich konnte der Autor zur philologischen Vertiefung seiner Interpretationen auch Manuskriptmaterialien verwnden.
Zoltán Szendi, geboren 1950, studierte Ungarisch und Germanistik an der Universität Szeged. Seit 1978 ist er an der Janus Pannonius Universität in Pécs tätig, wo er zunächst Komparatistik lehrte. Seit 1991 ist er Dozent für moderne deutsche Literatur.

Megrendelés
 

Kautzky Norbert Párbeszéd

Kautzky Norbert
Párbeszéd

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079413
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 600 Ft
Kedvezményes ár: 480 Ft

„Víg sötét világ”-ba vezeti el olva­sóit Kautzky Norbert, kinek versei­ben konok félelmek és makacs hitek feszülnek egymásnak, aki kíméletlen perlekedést folytat a hamis beszéd­del, akinek rendíthetetlen a reménye a tiszta kapcsolatokban, a szerelemben, és végezetül akinek megingathatatlan a szigora és elutasítása mindennel szemben, ami embert megalázó, megszégyenítő, igaztalan és erkölcsromboló. Ennek a szigorú etikai normák alapján építkező költészetnek a tükre a Párbeszéd.
Kautzky Norbert (1925, Budapest) a hazai realista széppróza jobbító indulatok­tól átfűtött, erősen érzelmi be­állítottságú képviselője. Költőként a magyar költészet eredeti, sajátos hangját képviseli, egy olyan világot, melynek értékei jelentős mértékben sérültek a társadalmi vál­tozások során, ám naponta érezzük és éljük meg hiányukat.

Megrendelés
 

Martyn Ferenc: Levelek Takáts Gyulának

Martyn Ferenc
Levelek Takáts Gyulának

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079367
Terjedelem: 176 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 990 Ft
Kedvezményes ár: 792 Ft

„E majd kétszáz levél és levelezőlap papírra vetett sorai fél évszázados barátságot idéznek.
Ám nemcsak az időt, de elsuhanóban azt a fizikai és szellemi valóságot is hozzák, amely két személy kapcsolatán túl, ha sokszor szűkszavúan is, de a betűkön túl az eltűnt baráti válaszokat és hangulatokat is jelzik az eltűnt évtizedeink valóságából.
Nekem e sorok és emlékek egy kerten és egy présházon túli műhelyt is jelentenek. Egyszóval azt a kertet, amelyben először találkoztam Rippl-Rónai mellett Martyn Ferenccel. Tehát a gyerek emlékű Róma-hegyi villától a Bece-hegyi kertig és présházig idézik a suhogó éveket és a világot.”
Takáts Gyula

Megrendelés
 

Hetesi István Művek, kapcsolódások

Hetesi István
Művek, kapcsolódások
Puskin és Turgenyev tanulmányok

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079375
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 200 Ft
Kedvezményes ár: 960 Ft

A könyv a XIX. század két legeurópaibb orosz írójáról, Puskinról és Turgenyevről szóló tanulmányokat tartalmaz. Ők azok, akik a világirodalmi hagyományokból asszimilálnak mindent, ami írásművészetüket segíti, ugyanakkor ők azok is, akik a század derekától nem csak hazájukban, de Európában is egyre olvasottabbakká váltak, s ettől kezdve az ő műveik váltottak ki termékenyítő hatást a világirodalom gazdag áramában. A tanulmányok nem csak a fentieket elemzik, hanem azt is bemutatják, hogyan és miért találhatott (és találhat ma is) rokon lelkiséget és szellemiséget a magyar olvasó e két européer művészetében.
Hetesi István (Barcs, 1941) a Janus Pannonius Tudományegyetem Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének docense. Fő kutatási területe a XIX. századi európai –f6ként az orosz – irodalom és ennek magyarországi vonatkozásai. Publikációi hazai és külföldi (orosz, német) folyóiratokban láttak napvilágot. 1990-ben jelent meg Turgenyev című monográfiája.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Kodolányi János

Tüskés Tibor
Kodolányi János

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079286
Terjedelem: 288 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 800 Ft
Kedvezményes ár: 1 440 Ft

Tüskés Tibor, a 20. századi prózairodalmunk egyik legjelentősebb képviselőjének, Kodolányi Jánosnak gazdag pályaképét rajzolta meg. Munkája hiánypótló, hisz Kodolányi különféle nézőpontokból korábban oly sokat bírált életművét a teljességnek ezzel az igényével e könyv első kiadásáig (742424) még senki sem foglalta össze. Tüskés az élet és mű szerves egységét állítja olvasója elé, a meghatározó erejű társadalmi és történelmi változásoknak abban a viharos gyorsaságú sodrában, mely az író pályáját kísérte. Részletesen veszi sorra az életrajz minden fontos adatát, hogy magyarázatul fel tudja vázolni azt a lélektani hátteret, mely az érdeklődés és a világnézet olykor meglepő "váltásai" mögött húzódik meg. Bemutatja Kodolányi egyéniségének ellentmondásait, beteges érzékenységét, sokszor indokolatlanul nyers szókimondását, elhamarkodott, indulat fűtötte ítélkezéseit, és azt a páratlan hitet és munkabírást, mellyel a legsúlyosabb betegségeken és anyagi gondokon is úrrá tudott lenni. A második kiadás szövegében nem, képanyagában viszont jelentősen gyarapodott és felújult.

Megrendelés
 

Tám László Keresztek, Szentek, Kálváriák, Temetők

Tám László
Keresztek, Szentek, Kálváriák, Temetők

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079405
Terjedelem: 104 oldal
Méret, kötésmód: A/4, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 3 500 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft

Tám László fotóművész egy évtizeden át járta Magyarország németek lakta vidékeit, hogy megörökítse szakrális emlékeiket, azokat a Krisztus-kereszteket, szenteket ábrázoló szobrokat, kálváriákat, temetőket, amelyek rejtőzködő szépségei sokszor észrevétlen maradnak a mellettük elhaladók számára. A magyarországi németek történetének a kötet elején olvasható rövid összefoglalása megemlékezik arról, hogy a magyarországi németség ma is tiszteli hagyományait, őrzi nyelvét, zömében katolikus vallását és kultúráját és a 18. századtól fogva jelentős szerepet vállalt a szentek kultuszának kialakításában, a templomépítésben, a keresztállításban, a kálváriák és a "holtak városának" kialakításában. A most kötetbe gyűjtött gazdag, színes fényképanyag nemcsak szépségével gyönyörködtet, de értékfeltáró és megőrző feladatot is teljesít. A kisműemlékek tárgya szerint négy fejezetbe rendezett fényképfelvételeknek hitet sugárzó és elmúlást idéző különös hangulatuk van, amelyet erősít Tüskés Tibornak a kötethez írt kétnyelvű, német és magyar szövege, illetve az általa válogatott irodalmi anyag (versidézetek, kódexekből, magyar nyelvemlékekből vett részletek). - A nagyobb művészeti állománnyal rendelkező könyvtárak mellett azon településeken, ahol német anyanyelvű lakosság él, szintén érdemes beszerezni a könyvtárakba a szép kiállítású kötetet.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Sárosi István Jerusalem, Jerusalem

Sárosi István
Jerusalem, Jerusalem

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079421
Terjedelem: 128 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 800 Ft
Kedvezményes ár: 640 Ft

Az 1988-ban megjelent dráma angol nyelven történő kiadása, benne korunk egyik legizgalmasabb és legégetőbb kérdésével, a hit, az erkölcs, a felelősség és az emberiség örök problémáival foglalkozik a szerző. A dráma középpontjában a keresztény-zsidó párbeszéd és Jézus perújrafelvétele áll.

Megrendelés
 

Albert Zsuzsa Irodalmi legendák, legendás irodalom 1.

Albert Zsuzsa
Irodalmi legendák, legendás irodalom 1.

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079391
Terjedelem: 286 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 850 Ft
Kedvezményes ár: 1 480 Ft

Első legenda-kötetünk­ben (Legendás irodalom, Budapest, 1994) jeleztük, hogy számos munka még kiadásra vár. Ezeknek csak egy része jelent meg ebben a könyvben. Többek kö­zött Csorba Győző, Keresztury Dezső, Rónay György, Sinka István, Szabó Pál, Székely János és Vas Ist­ván alakját idézik fel a megjelenésre váró legen­dák. Bízom abban, hogy e legendák után az olvasó kezébe veszi hőseink könyveit is, hisz jobbik ré­szük ezekben él tovább.
(Albert Zsuzsa)
Albert Zsuzsa (Budapest, 1932) költő, kritikus, 1954 és 1994 között a Ma­gyar Rádió irodalmi szer­kesztője. Jelentősebb mű­vei: A csönd margójára (versek, 1974), Árgirusje­lenéset (versek, 1981), Az éjszaka lakói (versek, 1986), Miért szép? Rádió­műsorok, 1965), „Jaj, be szép ez a Pest” – versanto­lógia, 1997)

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Balla D. Károly Halott madárral

Balla D. Károly
Halott madárral
Válogatott és új versek

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079043X
Terjedelem: 204 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 200 Ft
Kedvezményes ár: 960 Ft

Balla D. Károly (1957, Ungvár) a kárpátaljai magyar irodalom eredeti hangú, sokoldalú képviselője: ír verset és prózát, esszét és regényt, folyóiratot szerkesztett és könyvkiadót működtetett. A magyarországi folyóiratokban is rendszeresen publikál. Eddig megjelent tíz kötete között hat verseskönyv szerepel, melyek közül az első öt szülővárosában jelent meg, a hatodik Árokszélen címmel 1996-ban Pécsett látott napvilágot.
Több mint két évtized lírai terméséből született válogatás a jelen kötet: az erőteljes, ám néhol még kiforratlan indulástól a kilencvenes évek hangváltásáig, a feszesebb formák megjelenéséig, a tudatosan vállalt műgond megerősödéséig tekinti át a költői életművet, amely méltó arra, hogy a hazai olvasóközönség és szakma ítélőszéke elé kerüljön.

Megrendelés
 

Paska György Bacchus tölt poharat

Paska György
Bacchus tölt poharat
A szőlő és a bor

Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079324
Terjedelem: 170 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 920 Ft

A könyv anekdoták, közmondások és szólásmondások, bölcsességek, népi időjárás-megfigyelések, a költészet gyöngyszemei és az álmok világának segítségével mutatja be a szőlő és a bor civilizációt alakító-formáló hatását, a néphagyományokat, mindazokat a néprajzi és irodalmi értékeket, amelyek a szőlő- és borkultúránkat igazi nemzeti értékké tették az évszázadok során...

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Szávai Ferenc Az Osztrák-Magyar Monarchia közös vagyona

Szávai Ferenc
Az Osztrák-Magyar Monarchia közös vagyona

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079308
Terjedelem: 312 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 200 Ft
Kedvezményes ár: 1 760 Ft

Ez a könyv – a szerző hazai és külföldi levéltárakban végzett kutatásai alapján – bemutatja az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményeit, a szétválás vitakérdéseit, elemzi a közös vagyon keletkezésének történetét illetve a felbomlásához vezető utat: az Ausztria és Magyarország között 1920 és 1938 között folytatott tárgyalásokat. Először kerülnek közlésre a tárgyalások, egyezmények és vitakérdések – osztrák és magyar levéltárakban található – dokumentumai.
Szávai Ferenc (1960, Enying) kandidátus, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Docense. A kilencvenes években kutatásokat végzett Ausztriában, Svájcban és Németországban. Fő kutatási területe a XIX-XX. századi hazai és európai gazdaságtörténet.

Megrendelés
 

Fodor András A somogyi diák

Fodor András
A somogyi diák
Napló 1945-1947

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079359
Terjedelem: 316 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 600 Ft
Kedvezményes ár: 1 280 Ft

"Két éve annak, hogy az annyiszor tervbe vett naplóírás tettben is megszületett nálam" - írja 1945. május 1-jei naplóbejegyzésében Fodor András, majd így folytatja: "Azóta naponként beszámolok - immár az ötödik füzetben - a megtörtént dolgokról, élményeimről, tapasztalataimról. Leírom véleményemet, gondolataimat, s lehetőleg minden belső megnyilvánulásomat papírra vetem. Azt meg sem mondhatom, hogy mennyire hasznos volt az elhatározásom. Valószínűleg most már nem hagyom abba a megkezdett munkát, mert csaknem azt mondhatom, az már hozzátartozik az életemhez."
Az ifjúkori önértékeléshez és elhatározáshoz az érett költő és író is hű maradt: bámulni való szigorral, szigorú következetességgel és következetes rendszerességgel emlékezve meg mindarról, mi hosszú évtizedeken keresztül alkotói, emberi pályájának részét képezte. Az impozáns anyagból az elmúlt évtizedben többet még maga tett közzé. Így jelent meg 1986-ban az Ezer este Fülep Lajossal, az ötvenes-hatvanas évek krónikájaként, a negyvenes-ötvenes évtizedforduló pontos rajzaként 1991-ben A Kollégium, valamint 1995-ben, illetve 1996-ban a Hetvenes évek három testes kötete.
A somogyi diák a sorból hiányzó kötet. Az 1997-ben elhunyt költő, az egykori kaposvári gimnazista személyes hangú, ám hitelessége okán történelmi kútfőnek is tekinthető naplója megismerésével nem csupán Fodor András vonzó személyiségével, kamaszként is érett alkotónak mutatkozó alakjával lehetünk gazdagabbak, nemcsak a társadalmi-politikai élet változásait, baljós előjeleit és híres-hírhedt szereplőit vethetjük egybe ismereteinkkel és a későbbi jól ismert történésekkel, hanem elvégezhetjük Fodor András alkotói pályája, lírai életműve forrásvidékének feltérképezését is.

Megrendelés
 

Csapó Csaba A Magyar Királyi Csendőrség története 1881-1914

Csapó Csaba
A Magyar Királyi Csendőrség története 1881-1914

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1999
ISBN 9639079405
Terjedelem: 186 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 300 Ft
Elfogyott, nem rendelhető.

A magyar történelem elfelejtett és különböző előítéletektől kísért szervezetének, a Magyar Királyi Csendőrségnek 1881 és 1914 közötti története ez a könyv, amely levéltári források és sajtóanyagok alapján tudományos alapossággal mutatja be a magyarországi csendőrség születését, országos szrevezetté történő kiépülését, a közigazgatáshoz való viszonyát, oktatásának és kiképzésének gyakorlatát, fegyverzetét és felszerelését, az állomány anyagi és szociális helyzetét, a határőrizeti szolgálatot és a tábori csendőrség működését. Ez a monográfia a téma első - elfogulatlan kutatásokon nyugvó, tudományos igényű - hazai szintézise.

Elfogyott, nem rendelhető!
 

Kürti Kovács Sándor Véletlen gondolatok

Kürti Kovács Sándor
Véletlen gondolatok
Aforizmák

Megjelenés éve: 1998
ISBN 963907926x
Terjedelem: 104 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 550 Ft
Kedvezményes ár: 440 Ft

"A hosszú beszéd re­ménytelen kisérlet arra, hogy végre kimond­juk a lényeget" - olvas­hatjuk a Szerző egyik "véletlen gondolatában". És hogy igaz-e az ellenkezője is? Győződjön meg róla az Olvasó, aki a ma­gyar aforizma-szerzők e­gyik - napilapokból és irodalmi folyóiratokból egyaránt - jól ismert kép­viselőjét ismerheti meg az itt közölt hatszázegy "agytörmelékből".

Megrendelés
 

Nagy Imre Utazás egy regény körül

Nagy Imre
Utazás egy regény körül
Bessenyei Tariménese

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079103
Terjedelem: 188 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 200 Ft
Kedvezményes ár: 960 Ft

Nagy Imre (Pécs, 1940) irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudomány kandidátusa, a Janus Pannonius Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékének tanára. Fő kutatási területe a XIX. századi magyar irodalom, mindenekelőtt a magyar felvilágosodás és romantika. Fontosabb munkái: Nemzet és egyéniség (Budapest, 1993), amely a Bánk bán műfaj történeti hátterével foglalkozik, valamint a Bertók László (Pécs, 1995) című sajátos műfajú beszélgetése és tanulmánya. Új könyvében - hasonlóan a korábbiakhoz - a szerző ismét izgalmas kísérletre vállalkozik: Bessenyei György Tariménes utazása című regénye hiteles szövegének rekonstruálására és sokoldalú analízisére. Kísérlet ez a szövegkritika és interpretáció arra is, hogy a szerző választ adjon a modem szemiotika szövegfelfogása által felvetett új kérdésekre.

Megrendelés
 

Tüskés Tünde Szalmababák, kalásztündérek

Tüskés Tünde
Szalmababák, kalásztündérek
A búzafonás alapiskolája

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079197
Terjedelem: 110 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 920 Ft

Tüskés Tünde izgalmas felfedező útra hívja az olvasót. A könyv segítségével csodás tárgyakká formálhatjuk a bennünk rejlő alkotásvágyat, szalmafigurákat, hagyományos népi aratódíszeket, modern művészi alkotásokat hozhatunk létre. A szerző az alapfonások­tól a bonyolultabb technikákon át lépésről lépésre vezet be bennünket a búzafonás fortélyaiba. A könnyen követhető ábrák jól kiegészítik a szöveges leírásokat, a színes és fekete-fehér képek ötletet adnak ­ a tanultak továbbgondolásához. Így újat teremtő alkotóvá válhatunk mi magunk is. Fedezzük fel együtt ezt a csodát! Igazi újdonságot vehet most kezébe az olvasó, hiszen Magyarországon először jelenik meg átfogó munka a kézművesség ezen csaknem teljesen elfeledett ágáról.

Elfogyott, nem rendelhető!
 

Galambosi László Regefa

Galambosi László
Regefa

Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079146
Terjedelem: 112 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 600 Ft
Kedvezményes ár: 480 Ft

Galambosi László (Berkesd, 1928) Pécsett élő költő, akinek indulása, a hatvanas évek óta számos verseskötete jelent meg, melyekre bravúros formakészség, kitűnő verselés, telt zeneiség és kiváló képalkotó képesség jellemző. Jelen kötet gyermekverseinek gyűjteménye, melynek első ciklusában a természet világával, második ciklusában pedig az emberi lét sorsfofordulóival és a költő életének szereplőivel ismerkedhetünk meg.
A Regefa az iskoláskorú gyermekekhez szól világunk észre nem vett értékeiről, a létezés értelméről és lehetséges harmóniájáról. Olyasmiről, amelyre nagy szüksége van gyermeknek és felnőttnek egyaránt.

Megrendelés
 

Albert Gábor Nem fáj az a kőnek… Ezredvégi krónika

Albert Gábor
Nem fáj az a kőnek… Ezredvégi krónika

Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079162
Terjedelem: 228 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 895 Ft
Kedvezményes ár: 716 Ft

Albert Gábor (1929, Egyházasharaszti) író, műfordító, akinek írásai a magyar szellemi élet alapkérdéseit érintik. Munkásságának és jelen könyvének is egyik jellemvonása a művek és műfajok közötti „átjárás”, a köztük lévő szabad áramlás. Regényeiben esszéisztikus részeket találunk, szociográfiai mélyinterjúiból dokumentumnovellát formál, tanulmányait szépírói megfigyelések gazdagítják. Most megjelent kötete tanulmányokat, mikrofilológiai elemzéseket, olvasónaplót, műelemzést, meditatív jellegű kommentárt egyaránt tartalmaz, melyek közös vonása, hogy bennük a századvég magyarságának jelenét és jövőjét meghatározó problémákkal viaskodik. A szerző széles látóköre, írói ábrázolóképességgel párosuló problémaérzékenysége, a tárgyszerűséget átszövő személyes reflexiói biztosítják, hogy „esszéi izgalmasabbak, bizonyos értelemben „olvasmányosabbak” is, mint napjaink sok szürke, s legfeljebb csak unalmat árasztó szövegirodalma”. (Domokos Mátyás)

Megrendelés
 

Szamosi Gertrud (Vál., szerk.) Marilynre várva

Szamosi Gertrud (Vál., szerk.)
Marilynre várva
Mai skót novellák

Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079219
Terjedelem: 188 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 200 Ft
Kedvezményes ár: 960 Ft

Skócia számunkra csak a viccekből és kockás szövetből sejtett, idegenül is ismerősnek ható világában különböző népek kultúrája, nyelve, hagyománya ölelkezik. Ebben a sokszínűen ellentmondásos világban való tájékozódáshoz nyújt segítséget ez a magyar nyelven első, Skócia irodalmi térképét és egyben belső, lelki határvonalait is megrajzoló válogatás. A kortárs skót irodalom legkiemelkedőbb írói novelláikban úgy vallanak népük nemzedékekben átörökített sorsáról, hogy az megújulást hozó alkotóerőként él tovább az olvasókban.

Megrendelés
 

Sárosi István Jeruzsálem, Jeruzsálem

Sárosi István
Jeruzsálem, Jeruzsálem

Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079189
Terjedelem: 260 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 000 Ft
Kedvezményes ár: 800 Ft

A könyv három drámája közül kettőt (A húszmillio­modik év - 1991, Rákfene - 1993) nagy érdeklődés mellett már bemutatott a Pécsi Nemzeti Színház, a harmadikkal, a címadó Jeruzsálem, Jeruzsálem...-mel most ismerkedhet meg először az olvasó. Benne korunk talán egyik legizgal­masabb és legégetőbb kérdésével, a hit, az erkölcs, a felelősség és az emberiség örök problémáival, a keresztény-zsidó párbeszéddel, Jézus perújrafelvételével foglal­kozik a szerző.
Sárosi István (1951, Salgótarján) a nyolcvanas évek elején jelentkezett el­ső, azonnal nagy figyelmet kiváltó írá­saival. A Zsákutca című kisregényéből készült tv-­játékot számos európai országban is bemutatták. Írt filmforgatókönyveket, útibeszámolókat, számos színpadi átdolgozás fűződik a ne­véhez (Antigoné, Macbeth, Kötődések). Első önálló kötete, a rendszerváltás értelmiségi regénye, a Kiégett fű
1994-ben jelent meg, amit 1997­-ben követett a Mirabell című válogatott elbeszélésgyűjte­ménye, majd a Rákfene horvát nyelvű kiadása (Rak Rana, Zagreb, 1998).

Megrendelés
 

Czigány György Ima

Czigány György
Ima
Czigány György versei, Borsos Miklós rajzai

Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079251
Terjedelem: 56 oldal
Méret, kötésmód: A/4, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 901 Ft
Kedvezményes ár: 1 521 Ft

Czigány György tizenkét versét és Borsos Miklós tizenkét rajzát tartalmazza az Ima című kötet. Jóllehet, a mű két szerzője jó barátságban élt, ezt a kötetet nem együtt tervezték, Czigány György saját költeményeihez keresett ki ugyanannyi Borsos-rajzot, nem éppen illusztrációul (hangsúlyozza, hogy verseit nem tekinti a Borsos-művekkel egyenrangú műalkotásoknak), de mintegy a közös téma kétoldalú megjelenítéseként. Lényegében olyan verseskötetről van szó, amely a nagyobbrészt "vallásos" költeményekhez hasonló tematikájú Borsos-rajzokat hoz (Ima - Ima; Nincs más - A fény alatt; Utolsó sanzon - Magány; Húsvét után - Golgota stb.). A kötet formátumánál, tematikájánál, kettős jellegénél fogva is - inkább magánhasználatra való.

Elfogyott, nem rendelhető!
 

Szatyor Győző Faművesség

Szatyor Győző
Faművesség

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1998
ISBN 9789639893429
Terjedelem: 172 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 950 Ft
Elfogyott, nem rendelhető.

A magyar faépítkezés és ácsmesterség szakmai-művészi hagyományainak módszeres feltárása, megőrőkítése és gyakorlati útmutatója ez a könyv. Tartalmazza a fához fűződő ősi hidelmek bemutatását, a fa, mint nyersanyag jellemző tulajdonságait, megmunkálásának bonyolult technikai eljárásait, a fafaragás, a faesztergályozás, a kéregmunkák mesterfogásait, a butorkészítés, a ház-táji faművesség, a fejfafaragás, a játékok és játszó-terek készítésének gyakorlatát.Szatyor Győző Kós Károly-díjas grafikus és faműves szobrász, akinek köztéri szobrai, épületei, játszó-terei az ország számos településének megbecsült érté-kei. Könyve a fával és a fafeldolgozással kapcsolatos ismeretek - 466 rajzzal és ábrával illusztrált - köz-readása, a szerző nagysikerű könyvének második, bőví-tett kiadása.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Szabó A. Ferenc Egymillióval kevesebben

Szabó A. Ferenc
Egymillióval kevesebben
Emberveszteségek, népesedési tendenciák és népességpolitika Magyarországon (1941-1960)

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079294
Terjedelem: 248 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

A könyv a magyarországi népesedés történetének tanulságos és tragikus két évtizedét, az 1941 és 1960 közötti korszakot - gazdag levéltári források alapján, a társtudományok eredményeinek felhasználásával - mutatja be, hiszen a II. világháború és az 1956. évi forradalom következtében közel egymillió fős népveszteség érte az országot.
A történelmi kataklizmák sorában olvashatunk a monográfiában a világháborús veszteségeken túl a zsidóság pusztulásáról, a magyar-szlovák lakosságcseréről, a bukovinai székelyek letelepítéséről, a németek kitelepítéséről, az 1945 utáni abortusz kérdésről és az un. ötvenes évek népesedéspolitikájáról is. Ez a könyv a téma első átfogó szintézise.

Megrendelés
 

Csorba Győző Drámafordítások

Csorba Győző
Drámafordítások

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 1998
ISBN 6939079235
Terjedelem: 252 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 990 Ft
Kedvezményes ár: 792 Ft

Csorba Győző nemcsak költőként számított - már életében - a legnagyobbak közé, hatalmas műfordítói munkássága okán is a legnagyobbak közt jelölte ki helyét a kritika. Elsősorban természetesen versfordításai képviselnek maradandó értéket, de jelentős volt drámafordítóként is. A most megjelent kötet egy - Csorba Győző életművét teljessé tevő - eddig kiadatlan munkákat publikáló sorozat része. Három olyan drámafordítását közli a költőnek, amelyek nyomtatásban eddig nem láttak napvilágot. (Bár mindegyik művet előadták Csorba fordításában a pécsi színházban.) A három mű igen különböző alkotás: irányzat, kor és stílus tekintetében is, fordításuk sem tekinthető igazán nagy erőpróbának, ugyanis prózai munkák, ám kétségkívül a költő életművének szerves részét alkotják. A három mű (Eugen Eschner: Gergő király; Gerhart Hauptmann: A patkányok; Robert Régnier: Arisztotelész rablólétrája) részint a drámairodalom kevésbé ismert (Hauptmann kivételével a kevéssé is jelentős) alkotásai iránt is érdeklődőknek részint és mindenekelőtt - a Csorba Győző-i ouvre-t teljességében ismerni kívánóknak ajánlható.


Megrendelés
 

Tüskés Tibor (Vál., szerk.) Csorba Győző, a fordító

Tüskés Tibor (Vál., szerk.)
Csorba Győző, a fordító

Sorozat: Irodalmunk forrásai
Megjelenés éve: 1998
ISBN 9639079278
Terjedelem: 202 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 990 Ft
Kedvezményes ár: 792 Ft

Csorba Győző (1916-1995) szinte kezdettől, első műfordításai megjelenésétől, kivált azonban Goethe Faustja második részének lefordítása után vitathatatlanul legjelentősebb műfordítóink első sorában kapott helyet a kritikában is, a műfordítás elméletéről és gyakorlatáról szóló szakirodalomban is. A most megjelent kötet részint Csorba Győző néhány, a műfordításról szóló írását, vallomását, interjúját közli, részint egy-egy műfordítása (Hélinant: A Halál versei; Goethe: Faust; Janus Pannonius költeményei stb.) kapcsán a kritikai irodalomból szemelget (minden felvett mű kapcsán közli a kötetről szóló Új Könyvek recenziót is). Tekintettel arra, hogy Csorba Győző műfordításairól olyan értők nyilatkoztak, mint Kálnoky László, Rónay György vagy Fodor András, a kötet kitűnő bevezető nemcsak tulajdonképpeni tárgyába, Csorba Győző műfordítás-művészetének megismerésébe, de a költői műfordítás elméletébe, megítélésének kritériumrendszerébe, a műfordítások hitelességének kérdéskörébe is. Igazán átfogó, tudományosan elemző írás azonban nem akad a kötetben, hiszen kritikusai legtöbbször recenziók, rövid ismertetések, nyilatkozatok formájában szóltak Csorba műfordításairól, olyanféle mélyre hatoló írás, mint amilyen több is készült a Nyugat első nemzedékének nagy műfordítóiról, a "szép hűtlenekről", Csorba Győzőről nem született ez ideig. A kötet ennek ellenére érdemes mindazok figyelmére, akiket - hősén túl - a műfordítás elvi kérdései komolyabban foglalkoztatnak.

Megrendelés
 

Hallama Erzsébet Találkozás a delfinnel

Hallama Erzsébet
Találkozás a delfinnel
Tárcák, karcolatok, publicisztikák

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079006
Terjedelem: 136 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 600 Ft
Kedvezményes ár: 480 Ft

Hallama Erzsébet (Kispest, 1937 – Pécs, 1991) Janus Pannonius- és József Attila-díjas író, újságíró, 1976-1982 között a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettese, 1976-1987 között a Jelenkor szerkesztőbizottságának tagja, 1987-1988-ban a folyóirat főszerkesztője. Meseregények, riportkönyvek, elbeszéléskötetek és kisregények szerzője. A szerző hagyatékában fennmaradt és még általa kötetté formált kisprózákat veheti kezébe az olvasó.

Megrendelés
 

Bezerédy Győző Németnek Bécs, magyarnak Pécs

Bezerédy Győző
Németnek Bécs, magyarnak Pécs
Évszázadok krónikásai a városról

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1997
ISBN 9789639893429
Terjedelem: 150 oldal
Méret, kötésmód: B/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 2 951 Ft
Kedvezményes ár: 2 361 Ft

Az ismert helytörténész, Pécs történetének egyik legszakavatottabb ismerője, Bezerédy Győző összegyűjtötte külföldi és hazai utazók leírásait "Magyarhon Athénjéről", a "Paradicsomhoz hasonló régi és nagy városról", a "Dunántúl fővárosáról", ahogyan különböző korok utazói nevezték a magyar mediterráneum gazdag történelmi múltú települését.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Várkonyi György Martinszky János

Várkonyi György
Martinszky János
[monográfia]

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9638557931
Terjedelem: 116 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 200 Ft
Kedvezményes ár: 960 Ft

A Rudnay-tanítványból lett festőművész, Martinszky János (1909-1949) a magyar képzőművészeti avangard második generációjának jelentős alakja. Az elfeledett életpálya és életmű egészét megrajzoló, gazdagon illusztrált monográfia lapjairól olyan alkotótársak is felvillannak, mint Aba Novák Vilmos, Gyarmathy Tihamér, Kállai Ernő és Martyn Ferenc. 20 fekete-fehér és 22 színes illusztrációval.
Várkonyi György (1951) művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa, a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója. Szűkebb kutatási területe a huszadik századi magyar képzőművészet története, különös tekintettel az Európai Iskolához illetve az Elvont Művészek Csoportjához kapcsolódó életművekre.

Megrendelés
 

Sárosi István Mirabell

Sárosi István
Mirabell
[regény]

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079057
Terjedelem: 165 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 800 Ft
Kedvezményes ár: 640 Ft

Sárosi István (1951 Salgótarján) a nyolcvanas évek elején jelentkezett első írásaival, majd TV játékok (Zsákutca, 1985, A húszmilliomodik év, 1991, Rákfene, 1993) tették ismertté a nevét. 1994-ben jelent meg a Kiégett fű című regénye.
Jelen kötet a szerző elmúlt években született elbeszéléseinek, novelláinak gyűjteményé, amely a populáris próza sajátos válfaját képviseli. Benne a modern elbeszélés-technika újításai ötvöződnek a férfi-nő viszony szexuális vonatkozásainak előtérbe állításával és a szerző korábbi írásaiból jól ismert kritikai világlátásával.

Megrendelés
 

Czigány György Itt van Pompeji

Czigány György
Itt van Pompeji

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079049
Terjedelem: 126 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 498 Ft
Kedvezményes ár: 398 Ft

Czigány György kötete 25 új és 25 már régebben is megjelent verset tartalmaz. A szerző - zenei érzékére vallóan - csatlakoztat még a könyv harmadik harmadába Versháttér címmel három prózát, valamint Epilógus helyett három záró-költeményt. Az összeállítás Zoszima mondaná című első darabja akár emblémája lehetne a szerző életszemléletének: "Nem ment meg gyönyör és szenvedés sem, / a test végső megaláztatása - / hanem ha a menny megnyíló rését / sejtő kicsinyek mosolyával tudjuk / fülelni Isten szívverését." Czigány vallásossága sohasem él a transzcendens elfogultság külsőségeivel. Eszménye a természeti törvényekkel összhangban élő ember, ahogy például a Takáts Gyulának ajánlott Pannon szonettben megfogalmazza: "Sok tél / meg nyár együtt hevíti arcát s ott él / a mennyek évszakában józanul." Gondolkodásának vissza-visszatérő alapképlete az élet és halál sorsproblémájával való szembesülés: "Belekényszerülünk a lenni / vagy nem lenni csapdájába. / Holott csak rajtuk kívül / csak mindenen túl lehet / élni örökké (Soliloquia). Feltűnő karakterjegy Czigány új verseiben a merész gondolatsűrítés. "Pompás az országházunk. Soha méltóbb síremléket." (Kilenc egysoros). Jellemző sajátság továbbá budapesti városképeinek otthonos, pontos látlelete: "Vibrál a köznapi / vágta, tárgyak zúgnak s megszokott / unalmával suhog az aszfaltfolyó." (Matuta). ; A Huszonöt régi versből antológiadarabként is méltón emelkednek ki a Megint, Vonat-pillanat, Berzsenyi kedvese, Csend elé, Kórház-kert. A paradoxra való különös képesség költői ereje mutatkozik a "Godot-ra várva", Kiűzetés, Körmét vagdosom, Felvonásvég című versekben. A Versháttér prózái közül sajátos fanyar humorával, a keserveken átható emberi derűjével válik emlékezetessé az 1952-es egyetemista katonáskodásról szóló Boldog Böhönye. - A költészet kedvelőinek széles körben ajánlható.

Elfogyott, nem rendelhető!
 

Laczkó András Hogyan üljünk a Pegazuson

Laczkó András
Hogyan üljünk a Pegazuson
Történetek a XIX. századból

Megjelenés éve: 1997
ISBN 963907909x
Terjedelem: 218 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 750 Ft
Kedvezményes ár: 600 Ft

„Kedvelhetjük-e a napi élettel kapcsolatot alig találó, komor hangulatú, a vigadozást, az ital melletti jókedvet elutasító irodalomtörténetet?" Hiszen a múltból sok-sok adat van arra, hogy a felhőtlenül boldog vagy keserédes, kacagtató vagy borongós humor állandón társa volt irodalmunk jeles alkotóinak - vallja Laczkó András irodalomtörténész, kritikus, a könyv szerzője. Hitvallásának megfelelően arra vállalkozott, hogy megírja a 18. század végi és a 19. századi magyar irodalomtörténet és kultúra ismert alakjairól szóló humoros történeteket, anekdotákat. Az Arany Jánosról, Berzsenyi Dánielről, Festetics Györgyről, Eötvös Károlyról, Kölcsey Ferencről, Jókai Mórról, Mikszáth Kálmánról, Vörösmarty Mihályról és másokról szóló írások új, ismeretien oldalukról mutatják be a mindannyiunk által ismert szereplőket. A könyv így nem csak érdekes olvasmány, hanem hasznos kiegészítője is a „komoly" irodalomtörténetírásnak.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Arató Károly Hol a dallam?

Arató Károly
Hol a dallam?
Hátrahagyott versek

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079030
Terjedelem: 110 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 500 Ft
Kedvezményes ár: 400 Ft

Arató Károly (Mohács, 1939 – Pécs, 1992) a hatva­nas évek elején indult költőnemzedék tagja. Bertók László, Galambosi László, Makay Ida alkotótársa. Sajátos, egyéni hangú kö1tő, kinél a hagyomány, az impresszio­nisztikus természet és tájélmény együtt jelentkezett a já­tékos, fanyar, iróniára hajló, kísérletező kedvvel. Később költői hangja – a magánemberi csapások, a visszatérő betegség hatására – megvá1tozott, az impresszioniszti­kus színekbe a keserűség, a tragédia, a magány, a társada­lom perifériájára szoruló ember életérzése keveredett.
Fentiek érzékletes és megrázó dokumentuma ez a könyv, melyet még a szerző maga szerkesztett meg közvetlenül halála előtt. Arató Károly ötödik önálló kötete az életmű méltó lezárása.

Megrendelés
 

Platthy György Emlékeim a szeretet hullámhosszán

Platthy György
Emlékeim a szeretet hullámhosszán

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079022
Terjedelem: 68 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 900 Ft
Kedvezményes ár: 720 Ft

A festőművész pályája emlékeit adja közre e kötetben. Tartalma nem önéletrajz, hanem ismert emberek, neves alkotók bemutatása, a humanitás és a hazaszeretet példáinak és azon eszmeáramlatoknak a felvillantása, melyekkel kapcsolatba került a szerző.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Dunai N. János Drávaszögi krónika

Dunai N. János
Drávaszögi krónika
A Kettős család

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079065
Terjedelem: 204 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 900 Ft
Kedvezményes ár: 720 Ft

A drávaszögi magyarság félévezredes „életútja”, izgalmas történelmi tablója rajzolódik ki a könyv lapjairól, az évszázadok viharai edzette és az elmúlt évek súlyos megpróbáltatásai során létében is veszélyeztetett kis nép hősies küzdelme a fennmaradásért. Miután a szerző, az ismert újságíró, szerkesztő, a bemutatott világ, az emberi sorsok és személyek történelmi és szociográfiai helyzetének, erkölcsi és szokásvilágának kiváló ismerője, a Kettős család sorsában egy egész népcsoport sorsát tudta ábrázolni.
Dunai N. János sajátos műfajú könyvet alkotott: benne pontos, tényszerű, dokumentatív előadásmód anekdotikus vonásokkal és szépírói eszközök felvillanásával együtt jelentkezik. Így az olvasó egyszerre tart kezében publicisztikai beszámolót, szociográfiai elemzést és történeti értekezést egy kis nép nagy történelméről.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Az utolsó évszak

Tüskés Tibor
Az utolsó évszak
Csorba Győző költészetének kiteljesedése 1981-1995

Megjelenés éve: 1997
ISBN 963855794x
Terjedelem: 150 oldal
Méret, kötésmód: A/5, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 498 Ft
Kedvezményes ár: 398 Ft

Az élő Csorba Győző (1916-1995) költői fénykorában, 1981-ben jelentetett meg róla kismonográfiát Tüskés Tibor, az Akadémiai Kiadó Kortársaink című sorozatában (l.: 811720). Azóta a gyarapodó életmű minden új darabjáról (olykor korábbiakról is) írt elemző méltatást vagy rövid reflexióit; személyes kapcsolatuk is elmélyült. Nem csoda, hogy a klasszikussá nőtt pécsi költő 1995-ben bekövetkezett halála megrendítette a túlélő barátot, a Csorbát közelről ismerő irodalomtörténészt. A most megjelent gyűjtemény a hűséges olvasó naplója és az emlékező szeretet műve; folytatása az egykori kismonográfiának, és remélhetőleg előtanulmánya a teljes, összegező pályaképnek. ; Három fejezetből áll, esszékből, interjúkból és cikkekből. Összefoglalást is ad Csorba utolsó nagy korszakának versterméséről; mélyfúrásokkal, részletek kiemelésével is segíti az életmű befogadását. "Motivikus" költészet a Csorbáé, s ezt ciklikus kötetszerkezetei is aláhúzzák; de Tüskés hitelesen érzékelteti, hogy a témák, az élménykörök közül a "kiteljesedés" másfél évtizedében a halál, az elmúlás drámájával való szembenézés válik meghatározóvá, a többit is átsugárzóvá. Találóan jellemzi e költészet férfias puritanizmusát, fogalmi megszűrtségét, tartózkodását a metaforák kultuszától. Tud újat mondani Csorba kapcsolatáról a "városhoz", a kerthez, egymásra vonatkoztatva mutatja be ars poeticáját és emberi arculatát. Nélkülözhetetlen interjúk olvashatók a kötetben: Csorba még könyvtárosi emlékeit is prózaírókkal vetekedő elevenséggel idézi föl, megfesti a kort, életrajzot vázol, feledhetetlen önarcképet teremt.

Megrendelés
 

Tóth József - Trócsányi András A magyarság kultúrális földrajza

Tóth József - Trócsányi András
A magyarság kultúrális földrajza

Sorozat: Pannónia Tankönyvek
Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079111
Terjedelem: 224 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 400 Ft
Kedvezményes ár: 1 120 Ft

A Pannonia Tankönyvek újabb kiadványa a magyarság tudati állapotát, migrációs törekvéseit, településföldrajzi kérdéseit, nyelvismeretét, az oktatási és közművelődési infrasruktúra állapotát tárgyalja. A szakkönyv tizenkét fejezete foglalkozik továbbá az aktív keresők foglalkoztatottsági jellegének, iskolai végzettségének és szakképzettségének területi különbségeivel, az idegennyelvtudás földrajzával, valamint a szomszédos országok magyarságának kulturális sajátosságaival. Vizsgálja a magyarság kulturális szintjét és teljesítményeit. Utóbbiakat nemzetközi összehasonlításban elemzi.

Megrendelés
 

Kautzky Norbert A mindenség egy napja

Kautzky Norbert
A mindenség egy napja

Megjelenés éve: 1997
ISBN 9639079081
Terjedelem: 151 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 500 Ft
Kedvezményes ár: 400 Ft

Kautzky Norbert (1925, Budapest) a hazai realista széppróza jobbító indulatoktól átfűtött, erősen érzelmi beállítottságú képviselője. Legújabb novelláskötetében „olyan ember hallatja szavát, aki fölesküdött a történelmi oknyomozásra, a kendőzetlen história-kritikára. Akár a családja közelmúltjával összefüggő eseményeket faggatja, akár különlegességnek számító sportnovelláiból kerekít füzért, akár a gyerek-motívumot villantja meg a szellemi testálás közegében – mindig arról beszél, miféle felelősség számoltatja el az egyes embert, akit nem a maga akarata vetett a történelem forgásába.” (Tarján Tamás)
A szerző elbeszéléseiben szigorú erkölcsi normák alapján mond véleményt a történelemről és a társadalomról, a jelenről és a jelenünkben összetorlódott múltunkról. Hitelesen szól a háborúról, az elhurcoltakról, a soha vissza nem tértekről, a fiatalon elesettekről, az ötvenes évekről, a padlássöprésekről és arról, hogy a történelem során meggyötört alakjai miért és hogyan őrizték meg emberségüket.”

Megrendelés
 

Csernavölgyi Antal Repeszdarabkák

Csernavölgyi Antal
Repeszdarabkák

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9637272968
Terjedelem: 242 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 500 Ft
Kedvezményes ár: 400 Ft

A háborúról, a forradalomról, a megtorlásokról, az embert próbáló újrakezdésekről, egyszóval az elmúlt fél évszázadról szól ez a könyv. És nemcsak a megpróbáltatásokról, hanem az élet napfényes oldaláról is, a tragédiák komédiává válásáról, a hétköznapok derűjéről. Végezetül a tiszta népi lélekből fakadó székely humort is megismerhetjük néhány írásból úgy, ahogyan a szerző azt ifjúkorában megélte.
Csernavölgyi Antalnak (1919, Budapest) 1963 óta jelennek meg írásai. Székelyek, góbék, mócok (1990, Budapest), valamint Az aranycsillag rabjai (1994, Budapest) című kötetei után az a szerző harmadik önálló könyve.

Megrendelés
 

Pákolitz István Pepitafüzetemből

Pákolitz István
Pepitafüzetemből
Próza és vers

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9638557907
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 800 Ft
Kedvezményes ár: 640 Ft

A József Attila-díjas költő tizenhatodik kötete életrajzi, történelmi ihletésű kisprózai írásokat, illetve a mindennapokra figyelő, a természeti és az emberi világ apró rezdüléseit vizsgáló verseket tartalmaz. A meditatív alkotó jelenik meg ebben a könyvben, aki az „őszikéit” írja, az öregség és az elmúlás kényszeréről, emberhez méltó lehetőségeiről tűnődik a maga szigorú erkölcsisége alapján.

Megrendelés
 

Páva István Ország a hadak útján

Páva István
Ország a hadak útján

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1996
ISBN 9639498X0X
Terjedelem: 440 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 990 Ft
Kedvezményes ár: 1 592 Ft

Az 1994-ben megjelent Trianon – Belvedere – Hadbalépés című nagysikerű könyv folytatása ez a mű, amelyben őszinte történelmi önvizsgálat alapján gondoltatja velünk újra a szerző a magyar nemzet egyik legsúlyosabb következményekkel járó XX. századi eseményét, belesodródásunkat és részvételünket a második világháborúban.
Páva István nem titkolt célja az, hogy „a fél évszázad során rárakódott torzítások és tudatos hamisítások alól kibontsa az igazságot” egy olyan máig vitatott kérdésben, amely eszázadi történelműnk egyik meghatározója volt.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Kodolányi János Ojbarsz futása

Kodolányi János
Ojbarsz futása
[regény]

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9638557923
Terjedelem: 98 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 450 Ft
Kedvezményes ár: 360 Ft

Kodolányi János Emese álma címmel nagyszabású magyar történeti tárgyú regénysorozatot tervezett a honfoglalás ko­ráról. Az Istenek (1941) és a Holdvilág völgye (1942) című kötetek folytatásaként – melyek még az író életében, 1968-­ban Pogány tüzek közös cím alatt is kiadásra kerültek – jelent meg a Sorsunk című folyóirat 1943. és 1944. évfolyamában az Ojbarsz futása, amely könyv alakban mind ez idáig nem volt hozzáférhető. Pedig méltó az újraközlésre, a megisme­résre. A jelen kiadással egy önmagában töredékesnek tekint­hető, de fontos Kodolányi-mű, a honfoglalás kori regényfo­lyam egy további töredékkel egészül ki.

Megrendelés
 

Szendi Zoltán Lélek és kép

Szendi Zoltán
Lélek és kép
Világkép és kompozíció Thomas Mann kisepikájában

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1996
ISBN 9638557966
Terjedelem: 198 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 800 Ft
Kedvezményes ár: 1 440 Ft

Neves irodalomtörténészek szerint a mai magyar Thomas Mann-irodalom legjelentősebb alkotását tartja kezében az olvasó. Szerzője Szendi Zoltán (Paloznak, 1950) a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense, aki közel negyedszázados kutatásainak eredményeit összegzi e monográfiában, melyben rámutat arra a tematikus és motivikus párhuzamrendszerre, melynek összetevői egymásra épülnek és a német író egész alkotói pályaívét átfogják. A szerző olyan forrásokat is közöl – a zürichi Thomas Mann-archívumban végzett kutatásai alapján –, amelyek addig nyomtatásban nem jelentek meg.

Megrendelés
 

Kodolányi János - Várkonyi Nándor - Sőtér István Kelet és Nyugat határán

Kodolányi János - Várkonyi Nándor - Sőtér István
Kelet és Nyugat határán

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9638557990
Terjedelem: 40 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 400 Ft
Kedvezményes ár: 320 Ft

A pécsi székhelyű Janus Pannonius Társaság kiadásában 1941-ben megjelent mű reprint változata. A kor szellemi életének három meghatározó személyisége fejti ki nézeteit a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatban. Az írásokból a mai olvasó nem csak a fél évszázaddal ezelőtti jelentős szellemi műhelybe nyerhet betekintést, hanem meglepetéssel fedezheti fel az akkori idők és a jelen közti párhuzamokat is.
Különlenyomat a Sorsunk című folyóirat 1941. 3. számából

Kodolányi János: Kelet népe
Várkonyi Nándor: A Dunántúl történeti hivatása
Sőtér István: Latin Dunántúl


Megrendelés
 

Szávai Ferenc Gazdaképzési rendszerek

Szávai Ferenc
Gazdaképzési rendszerek
A mezőgazdasági szakképzés története a XIX-XX. századi Európában

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1996
ISBN 9637272984
Terjedelem: 256 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

A mezőgazdaság fejlesztésének a világon mindenütt fontos tényezője a racionalizáció és az ezt megtestesítő mezőgazdasági képzési intézmé­nyek, egyesületek, szövetkezetek és társulatok. Ez a monográfia nem csupán a gazdaképzés modernizációs erőforrásként történő feldolgozását végzi el, hanem történeti fejlődésében be is mutatja az Európában legfontosabb (dán, porosz, francia, délnémet, osztrák, németalföldi és svájci) gazdaképzési formákat, lehetőséget adva az olvasónak a kontinentélis összehasonlításra.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Takáts Gyula Csu és Drangalag

Takáts Gyula
Csu és Drangalag
Új versek

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9637272941
Terjedelem: 80 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 500 Ft
Kedvezményes ár: 400 Ft

A hatalmas kiterjedésű - mennyiségileg is, távlatokban is szinte áttekinthetetlen - Takáts Gyula-életműben különös sziget a Drangalag-versek korpusza. Az 1991-es kötet (Versek Drangalagból, 910794) és a most megjelent Csu-versek valami olyasmit képviselnek Takáts Gyulánál, mint Szabó Lőrincnél a Dsuang Szi-költemények, mint Mörikénél az Orplid- vagy Peregrina-dalok. Valamit, ami teljesen más, mint a költő "igazi" hangja, valamit, ami visszavonása is, kiteljesítése is, sajátos, belső bírálata és végső esszenciája is az addigi és azutáni oeuvre-nek. ; A hangnemváltások, a rafinált poétikai minőségek nagymesterének ezúttal jólesik végtelenül egyszerűnek, prózainak, puritánnak lennie. A bonyolult kompozíciók, finom ellenpontok, sokszorosan összetett műalkotások után és közben pihentető lehet mindent a végsőkig redukálni, mindent a legegyszerűbb szavakra bízni. Tulajdonképpen e szavak is csak a felszínen látszanak egyszerűnek. Csu mester dalai ugyan a lehető leghétköznapibb közlendőkkel vannak telítve, ám különös egyszerűség ez: enigmatikus, rejtélyes-példázatos bölcsesség nyilatkozik meg a versekben. A költő szinte részt sem vesz a játékban! Ő csak hallgatja, ellesi, továbbítja a Drangalag-beli mester tanításait, oktatásait, megjegyzéseit. Ritkán - de akkor annál nagyobb intenzitással - fel-felmerülnek a nagy, az igazi Takáts-líra hangjai Csu mester dalaiból is. A lényeg azonban a "darócban járó egyszerűség", a meghitt bensőségesség, a fátylas köznapiság (Csak így; Vele indult; Így él Csu Fu; Mindig ők; Szótár se kell; De visszajön-e? stb.). ; Nagyon gazdag költészet sugárzik a Csu-kötetből, csak el kell merülni benne. Nem az áradásában, hanem a szűkszavúságában, nem a sorakozó szépségekben, hanem a módjával, szinte zsugorian adagolt, erős felvillanásokban. - A kötet minden igazi költészetkedvelőnek melegen ajánlandó.

Megrendelés
 

N. László Endre A bűvös cimbalom

N. László Endre
A bűvös cimbalom
Csallóközi és mátyusföldi népmesék

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9638557982
Terjedelem: 78 oldal
Méret, kötésmód: AN/20, keménytáblás, cérnafűzött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

A Csallóköz varázslatos hagyományvilága elevenedik meg a kötet tündérmeséiben, ördögmeséiben, legendáiban és regében, falucsúfolóban, melynek hősei egyfelől reális alakok, földi halandók, másfelől kitalált személyek, boszorkányok, tündérek és táltosok. Az 1992-ben megjelent Mátyás király kútja című nagysikerű könyve után N. László Endre (1930, Komárom) író és néprajzkutató mesegyűjteményének újabb remekeivel ismerkedhetnek meg az olvasók. Somorjai Éva színes, művészi rajzaival

Megrendelés
 

Fehér István A soknemzetiségű Baranya a XX. században

Fehér István
A soknemzetiségű Baranya a XX. században

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1996
ISBN 9637272976
Terjedelem: 420 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 600 Ft
Kedvezményes ár: 1 280 Ft

A monográfia a XX. század Baranya megyei történéseinek átfogó, minden területet felölelő szintézise. Az eseményeket – a munka mintájának tekintett nagy elődjéhez, az 1896-ban megjelent Várady Ferenc-féle Baranya múltja és jelenje című művéhez hasonlóan – az országos és a nemzetközi fejlemények láncolatában, valamint a helyi sajátosságok tükrében vizsgálja. A nagymonográfia helyi és országos levéltári, pártarchivumi, káptalani- és püspöki levéltári forrásokon, dokumentumokon nyugszik. A tényekben, adatokban igen gazdag mű a honfoglalás 1100. évfordulójára jelent meg.
Fehér István a Janus Pannonius Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára, a történelemtudomány doktora. Évtizedek óta a hazai nemzetiségek történetének kutatója. Több mint másfélszáz tanulmány és cikk, valamint tíz önálló könyv szerzője.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Balla D. Károly Árokszélen

Balla D. Károly
Árokszélen

Megjelenés éve: 1996
ISBN 9630463938
Terjedelem: 112 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 500 Ft
Kedvezményes ár: 400 Ft

Jóllehet, a kárpátaljai magyar irodalom - Berzsenyi-díjas - költőjének kilencedik önálló kötete az Árokszélen, ez az első, amelyik Magyarországon jelenik meg. A sokoldalú, irodalmilag művelt, a modern képzőművészet, főleg a reklámgrafika eredményeit költészetében is alkalmazni tudó írót ismerhetnek meg a magyar olvasók Balla D. Károlyban, aki egyként mesteri szinten ír szonetteket és próza- és képverseket.
A kárpátaljai magyar irodalom megismerte­téséhez kíván hozzájárulni ez a kötet, az egyik legérde­kesebb és legfigyelemreméltóbb alkotó, Balla D. Károly verseinek bemutatásával.

Megrendelés
 

Sz. Varga Lajos Szakszervezetek a diktaturában

Sz. Varga Lajos
Szakszervezetek a diktaturában
A Magyar Dolgozók Pártja és a szakszervezetek, 1948-1953

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272844
Terjedelem: 184 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 600 Ft
Kedvezményes ár: 480 Ft


Elfogyott, nem rendelhető!

 

Nádor Tamás Pécs zenei krónikája

Nádor Tamás
Pécs zenei krónikája

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272860
Terjedelem: 208 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 900 Ft
Kedvezményes ár: 720 Ft

Mindig zenéhez kötődő, immár a hetedik x-et elért életutamon szülővárosom zenei dokumentumait kutatni, gyűjteni, rendszerezni nem szűntem meg soha. E hatalmassá duzzadt anyag közkinccsé tétele, a város zenei értékeinek bemutatása régóta célom. Most nyílott lehetőségem arra, hogy e régóta dédelgetett tervem megvalósuljon…

Dr. Nádor Tamás (1925) újságíró, riporter évtizedek óta az egyetemes zenetörténet valamint Pécs és Baranya zenei életének fáradhatatlan kutatója. A zenetörténet olyan óriásairól jelentek meg önálló kötetei, mint Puccini, Vivaldi, Csajkovszkij, Chopin és Liszt Ferenc. Önálló könyvekben szólt Liszt, Bartók valamint Kodály Pécs-baranyai kapcsolatairól, a város zenei emlékhelyeiről, a Pécsi Nemzeti Színház Operatársulatának történetéről, hogy e gazdag termésből csak a legismertebbeket említsük. Jelen munkája a gazdag múlttal rendelkező város zenei krónikája a kezdetektől az elmúlt évtized közepéig, olyan szintézis, mely egy régóta létező hiányt pótol az olvasók számára.

Megrendelés
 

Fegó Lajos
Pannónia könyvek bibliográfiája [1985-1995]

Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272917
Terjedelem: 91 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 300 Ft
Kedvezményes ár: 240 Ft


Megrendelés
 

Rónai Béla Mint cseppben a tenger

Rónai Béla
Mint cseppben a tenger

Megjelenés éve: 1995
ISBN 963727295x
Terjedelem: 170 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 800 Ft
Kedvezményes ár: 640 Ft

Mint cseppben a tenger - ugyanúgy egyetlen emberi sors is példázhatja százezrek és milliók élethelyzetét. Ennek felismerése késztette Rónai Bélát arra, hogy kötetté formálja emlékeit azokról az eseményekről, amelyeknek szenvedő részese volt fiatal közkatonaként. A szerző - nyugalmazott főiskolai tanár, nyelvész és kutató - nem tudományos jellegű értékelésnek szánta lejegyzett emlékeit; nem is szépírói kvalitását akarta felmutatni. A tények időrendi közlésével saját, és nemzete ifjúkorát idézte meg, egyben a magyar történelem egyik legkritikusabb közelmúltját, az 1944-45-ös sorsformáló éveket. Rónai huszonévesként, kezdő tanárként vonult be katonának, és a háborúban való részvétele egy romániai munkatáborban kezdődött. Beszámol a kiképzés embertelen időszakáról, a nemzetvezetőre felesketett fiatalemberek "nagy" utazásáról Bajorországon át az Oderáig, majd az Elbáig, illetve az amerikai fogságig. Leírja a katonákra váró mindennapok nyomorúságát, a fizikai-lelki terror értelmetlenségét, az orosz előrenyomulás következtében menekülő német és magyar csapatok szervezetlenségét, a polgári lakosság mérhetetlen szenvedéseit. Sorra bemutatja "küzdőtársait", humánus és elembertelenedett tevékenységüket, megnyilvánulásaikat, miközben emléket állít a "bajtársinak" mondott, ám lényegében örök emberi segítőkészségnek. Sikeresen rajzolja meg a visszavonulás "erőltetett" menetét, a hadikórház szomorú légkörét, és végül a hazaérkezés viszontagságos körülményeit. ; A második világháborúról, s benne a "maroknyi" magyarság sorsáról számos, tudományos igénnyel megírt szakmunka jelent már meg, kiegészítve a személyes visszaemlékezések sorozatával. Ugyanakkor a háború szinte utolsó órájában Németországba hurcolt több ezer magyar levente sorsáról - hitelesen még nem számolt be senki. Rónai Béla visszaemlékezése nekik állít emléket. Célja, hogy a hagyomány továbbadása által kötelezően levonja és levonassa végkövetkeztetését a következő nemzedék(ek) számára: "Soha többé háborút!" - és ezzel a mondattal ajánlható a kötet.

Megrendelés
 

Tüskés Tibor Kedves Professzor Úr!

Tüskés Tibor
Kedves Professzor Úr!
Írások Fülep Lajosról

Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272852
Terjedelem: 158 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 700 Ft
Kedvezményes ár: 560 Ft

Tüskés Tibor 10 esszéből álló kötetének olvasását ajánlatos a végén kezdeni: a Tükörcserepek. Találkozások Fülep Lajossal című zárófejezet tartalmazza az idős mester és a szerkesztőként pályája fénykorában lévő fiatal Tüskés szellemi közeledésének, majd drámai szakításának (pontosabban Fülep eltaszító gesztusának) történetét. A többi írás (kivéve a Fülep haragját fölgerjesztő Várkonyi gesztenyéket) a sérelem elszenvedése után keletkezett; Tüskés fölülemelkedett a személyes megbántódáson, és csak az ügyet nézve, értékes fejezetekkel gyarapította a művészetfilozófus pályájával (főleg életrajzával, személyiségével) kapcsolatos kutatást. ; Fülep két évtizedet töltött lelkészként Zengővárkonyban, a mecsekalji faluban; a könyv legértékesebb belső ciklusa ennek a hosszú korszaknak (1927-1946) a történetével és azokkal a kapcsolatokkal foglalkozik, amelyek Fülepet távozása után is összefűzték "jóemberei" révén egykori híveivel. Adatok, emlékezések, levelezések mozaikköveiből rekonstruálja Tüskés a lelkész mindennapi életét, egyházi és népművelő tevékenységét, egy súlyos perének viszontagságait, a pécsi egyetemen végzett oktató tevékenységének részleteit stb. Cáfolja azt a tételt, hogy Várkonyban Fülep "a magyar élet és tudomány élőhalottja" lett volna; ellenkezőleg, adatok sokasága bizonyítja, hogy eleven kapcsolatban maradt a kor szellemi életével és társadalmi mozgalmaival, a Nyugattal és a népi írókkal. Személyes kapcsolatainak szövedékéből Tüskés ezúttal két szálat bont ki: a Kner Imrével folytatott levelezést és a Weöres Sándorral való mester-tanítványi viszony történetét ismerteti. A filológiai fölfedezéseken túl a szerző újat tud mondani Fülep emberi tulajdonságairól, jelleméről, életstílusába beolvadó szokásairól. Tüskés - igen helyesen - irodalmi szövegekként is megvizsgálja Fülep leveleit, hősökről, cselekményről, szerkezetről beszél például a Knerrel folytatott írásos párbeszéddel kapcsolatban, melynek műfaját így határozza meg: "regény - levelekben elbeszélve". - A könyv nemcsak több szakma nyeresége, hanem bizonyára az olvasók tágabb körében is új híveket szerez Fülep Lajosnak.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Kelemen Lajos Hegyi verseny

Kelemen Lajos
Hegyi verseny

Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272941
Terjedelem: 96 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 400 Ft
Kedvezményes ár: 320 Ft

Kelemen Lajos harmadik verseskötetét lapozgatva kinek az tűnhet föl, hogy a költő a mindennapok szituációit, alakjait, hangulatait, érzelmeit, nosztalgiáit, de főként banalitásérzését, fásultságát, déja vu-élményét, szürke ólmosságát kívánja versbeszedni (A 61-es elővárosi szakaszán; Terepasztal; Takarítás a palotában; Lejárt újság; Jutalomjáték; Történet stb.); kinek az, hogy nagyon is választékos, a régi nagy költészet által megszentelt, vagy egy rafináltan finom modern érzékenység által meglátott, fölfedezett világot óhajt poézisének középpontjába állítani (Egyszarvú; Fáraó; Mint Loch Ness-nél; Kikötő; Gólem; Denevér stb.). Az igazi olvasó azonban hamar rájön: Kelemen Lajos nem két különböző típusú versválfajt művel, nem két hangra szedte mondandóját, hanem egy egészen különös, sok elemből építkező költészetet alakított ki, amelyben rendre áttűnnek egymásba a dolgok, mindennek a tükörképe is szerepel, semmi sem azonos egészen önmagával, mindennek van másik, rejtett, de épp a versben fölvillanó lényege, másik arca is: a köznapok durva, érdes felületei mögött tündéri látomások bújnak meg, a megszentelt régi toposzok mögül banalitások bújnak elő, a lírai hős az "üzér-zsivajból" "ideák monstrumára lát", végleteket tekinthet át és "közbül a megszokás édessége" vigasztalja (Krónika). A költő nem kísérletezik új hanghordozással, posztmodern szövegalakítással, nem elkötelezettje valamely divatos irányzatnak. A (látszólag) hagyományos versbeszédet úgy újítja meg, hogy egészen különös, egyedi látomásokat, lebegő, áttűnő szemléletváltásokat állít versei centrumába, úgy hagyja bizonytalanságban az olvasót, hogy a többértékűség egész sorozatát kínálja föl, és semmiképp sem kényszeríti választásra. ".e csupasz ittlét különben súlytalan" - írja Ábrahám című verse utolsó sorában. A versek egész sora épp e "különben" körül forog, a súlyokat méri szinte Szabó Lőrinc-i "fény-árny lemezen". Jelentős, súlyos költészetet kínál a kötet - melyre minden verskedvelő figyelmét érdemes felhívni.

Megrendelés
 

Sey Gábor Címerek Pécsett

Sey Gábor
Címerek Pécsett

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272879
Terjedelem: 124 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 000 Ft
Kedvezményes ár: 800 Ft

Az elmúlt évtizedekben dekadensnek minősített tudomány, a heraldika alapvonásainak bemutatását, a hosszú időn át feledésre ítéltetett, Pécsett található címerábrázolásoknak a leírását nyújtja Sey Gábor tanár, helytörténész munkája. A könyvből megismerhető az itt található egyházi és világi címerek eredete, a címerszerzés rövid története, láthatók a címerek rajzai és fotói, továbbá szakszerű címerleírások is olvashatóak. A munka hozzásegít azon jogos és napjainkban egyre erősödő igény kielégítéséhez, hogy bárki megtudhassa, kik voltak ősei, honnan származik, továbbá, hogy e hagyomány vállalásával és ápolásával kifejezhesse a felmenői iránti megbecsülését is. A gazdagon illusztrált könyv lapjairól a történelmi Pécs szól olvasóihoz.

Megrendelés
 

Nagy Imre Bertók László

Nagy Imre
Bertók László
Beszélgetés és tanulmány

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1995
ISBN 9637272925
Terjedelem: 280 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 300 Ft
Kedvezményes ár: 1 040 Ft

Nagy Imre irodalomtörténész tíz beszélgetés keretében szólaltatja meg kortárs irodalmunk egyik kiemelkedő egyéniségét, az azóta Kossuth-díjban részesült Bertók Lászlót. A beszélgetésekben feltárul a költő szinte teljes életútja, alkotói pályája. A szerző azonban nem szokványos interjúkat készített, hanem mindeközben szakavatott elemzéseket is nyújt a költő különböző korszakairól és munkáiról. Szakemberek és irodalombarátok együttes érdeklődésére számíthat ez a költő 60. születésnapjára megjelent könyv.

Megrendelés
 

Kézdi Balázs A negatív kód

Kézdi Balázs
A negatív kód
Kultúra és öngyilkosság

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1995
ISBN 9789639893177
Terjedelem: 160 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Elfogyott, nem rendelhető.

Mi a magyarázata a kiugróan magas hazai öngyilkossági mutatóknak? Milyen szerepet játszanak ebben az individuális folyamatok? Az országok közti különbségek és előkelő helyezésünk az országok világrangsorában mennyiben vezethetők vissza társadalmi okokra? Milyen összefüggések fedezhetők fel a magyar nyelv és kultúra, valamint a hazai öngyilkosság-jelenség között?
Ezekre a kérdésekre ad választ ez a hazai önsorsrontó magatartásmódok komplex elemzését elősegítő, egy új paradigmát megalapozó munka, melynek szerzője a szociálpszichiátriai és mentálhigiéniai irányultságú lélekgyógyászat tevékeny, elméletben és gyakorlatban egyaránt eredményes művelője.
Kézdi Balázs (1938, Nagykanizsa) pszichiáter szakorvos és pszichoterapeuta, az ország egyik első Mentálhigiénés Intézetének, valamint a nemzetközileg is ismert pécsi SOS telefonszolgálatnak a megszervezője és vezetője.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Bezerédy Győző - Simon István - Szirtes Gábor (szerk.) 100 pécsi évad

Bezerédy Győző - Simon István - Szirtes Gábor (szerk.)
100 pécsi évad
A Pécsi Nemzeti Színház száz éve

Megjelenés éve:1995
ISBN 963 7272 90 9
Terjedelem: 260 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 600 Ft
Elfogyott, nem rendelhető.

Száz színházi évad története elevenedik meg a lapokon, száz év sikereinek és gyötrelmeinek, csodálatos szépségeinek és megszenvedett keserveinek története. Az 1895. október 5-én megnyílt Pécsi Nemzeti Színház feledhetetlen színészeinek portréját, közel 2000 bemutatót, drámai előadásokat, prózai bemutatók és operaelőadások krónikáját, a balett, a zenés játékok és a bábozás történetét, a pécsi színházkritika száz évét bemutató írások és nem utolsósorban több mint száz fotó idézik fel a Pécsi Nemzeti Színház száz éves krónikáját.

Megrendelés
 

Páva István Trianon - Belvedere - Hadbalépés

Páva István
Trianon - Belvedere - Hadbalépés

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1994
ISBN 9637272836
Terjedelem: 262 oldal
Méret, kötésmód: A/5, kartonált, ragasztókötött
Elfogyott, nem rendelhető.

„Az úton-útfélen tapasztalható teljes vagy részleges tu­datlanság történelmünk kérdéseinek ismeretében késztetett arra, hogy megírjam a XX. századi történelmünk legvitatottabb éveinek katonapolitikai és diplomáciai történetét (revízió, az or­szág helyzete a német és az orosz nagyhatalom szorításában, a bécsi döntések, a jugoszláv örök barátsági szerződés, a magyar hadbalépés)."
Páva István (1928) 1951-ben kapott kitüntetéses diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ám az ötvenes évek jogtalanságai nem tették lehetővé, hogy végzett­ségének megfelelő szakmai életpályát járhasson be. Évtizedek óta folytat történeti kutatásokat és jelennek meg írásai. 1992-ben a Márton Áron Kiadó gondozásában látott napvilágot a lord Baden-Powell életét feldolgozó munkája: Bi-Pi élete és kora címmel.
A Trianon – Belvedere – Hadbalépés című könyve három évtizedes kutatómun­kájának eredménye.

Elfogyott, nem rendelhető!

 

Izsák Lajos Polgári pártok és programjaik Magyarországon 1944-1956

Izsák Lajos
Polgári pártok és programjaik Magyarországon 1944-1956

Sorozat: Pécsi Tudománytár
Megjelenés éve: 1994
ISBN 9637272747
Terjedelem: 324 oldal
Méret, kötésmód: B/5, kartonált, ragasztókötött
Fogyasztói ár: 1 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 200 Ft

A szerző a magyar legújabbkori, mindenekelőtt a jelenkori politikatörténet egyik legismertebb tudós képviselője, az ELTE tanára. Számos nagysikerű tanulmány és könyv megírása fűződik nevéhez. (Polgári ellenzéki pártok Magyarországon 1944-1949; A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Néppárt 1944-1949; A koalíció évei Magyarországon 1944-1948; 1956 a sajtó tükrében [társszerző]; A Mindszenty-per [társszerző]; 1956 plakátjai és röplapjai [társszerző]; Magyarország miniszterelnökei 1848-1990 [társszerző]).
Jelen kötet történeti megközelítésben elemzi az 1944-1956 között Magyarországon létezett valamennyi párt megalakulásának körülményeit, szervezeti felépítését, viszonyát a társadalom alapvető problémáihoz, a többi politikai erőhöz. Külön fejezet foglalkozik a polgári pártok felszámolásának és az egypártrendszer létrehozásának történetével, valamint az 1956-os forradalom pártjainak bemutatásával. A melléklet a vizsgált időszak valamennyi pártprogramját tartalmazza. A könyv a téma ezidőszerint legteljesebb feldolgozása.

Megrendelés